A dél-afrikai nemzeti tizenegyet az apartheid-rendszer miatt évtizedeken keresztül kizárták minden sportág, így a labdarúgás nemzetközi vérkeringéséből is, ám miután a fajgyűlölő rezsim megbukott, Dél-Afrika ismét állandó résztvevője lett az internacionális futballnak. Sőt, a Bafana-Bafana névre hallgató nemzeti tizenegy rögtön az első nekifutásra megnyerte a kontinensviadalt 1996-ban, és ezt követően vezető szerepet töltött be Afrika labdarúgásában. A gárda ott volt az 1998-as és a 2002-es világbajnokságon is, legjobb játékosai pedig az európai topligákban futballoztak.
A fejlődés azonban az évtized elején mintha megállt volna. Hiába számít mind a mai napig Afrika egyik legerősebb pontvadászatának a dél-afrikai Premier League, a klubcsapatok leszerepelnek a kontinentális viadalokon (utoljára 2001-ben fordult elő, hogy az ország képviselője döntőt játszhatott volna), és a focisták is kikoptak az európai bajnokságokból. Mindez meglátszott a válogatott eredményein is: a Bafana-Bafana lemaradt a 2006-os vébéről, és a kontinensviadalon 2004-ben és 2006-ban is már a csoportkörben elvérzett.
A sportdiplomácia azonban jól működött, így az ország megkapta a 2010-es világbajnokság rendezésének jogát, és ettől a dél-afrikaiak azt remélték, hogy új lendületet ad a futballnak. A legfontosabbnak azonban egy viszonylag ütőképes válogatott összeállítása tűnt, ami nem tűnt könnyű feladatnak, figyelembe véve a rendelkezésre álló játékoskeretet - márpedig egy erős rendező válogatott minden világbajnokságnak jót tesz. Dél-Afrikában egy sztáredző szerződtetésében látták a megoldást, és hosszas keresés után végül a brazil Carlos Alberto Parreirát sikerült szerződtetniük. A világbajnokságok szempontjából nála rutinosabb mestert aligha találhattak volna, elvégre hiszen négy különböző országgal öt vébén is szerepelt, a brazilokkal 1994-ben arany-, 2006-ban pedig ezüstérmes lett. A szakember vállalta a nehéznek tűnő feladatot (köszönhetően a csillagászati fizetésnek), de hamar neki is be kellett látnia, hogy szinte a lehetetlenre vállalkozott.
A 2008-as kontinensviadalra ugyan kivezette a gárdát (bár ez sem ment egyszerűen, mert a Bafana-Bafana csak második lett csoportjában Zambia mögött, mivel otthon 3-1-re kikapott riválisától), de az Afrikai Nemzetek Kupáján nem sikerült javítania az előző két torna rossz mérlegén: az együttes megint nyeretlenül végzett, és nem jutott be a legjobb nyolc közé. Parreira ezzel együtt nem volt teljesen elégedetlen, mint mondta, az első másfél évet azzal töltötte, hogy minél több focistát kipróbáljon (ebben nem is volt hiba, közel húsz mérkőzésen több, mint 60 labdarúgó szerepelt a Bafana-Bafanában), és a hátralévő időben az így kialakított keretből igyekszik egy minél ütőképesebb csapatot faragni. Ennek első jele a márciusi, Paraguay elleni barátságos mérkőzés volt, ahol a dél-afrikaiak kisebb meglepetésre 3-0-s győzelmet arattak - ez volt az első alkalom az 1992-es "visszatérésük" óta, hogy nyerni tudtak egy dél-amerikai csapat ellen.
Úgy tűnt tehát, hogy Parreira jó úton halad, ezért is érte derült égből villámcsapásként a dél-afrikaiakat a lemondása. A szakvezető személyes okokra hivatkozva köszönt el: felesége, Leila ugyanis súlyos beteg, és Parreira érthető módon mellette szeretne lenni - a trénert még az egykori legendás dél-afrikai államelnök, Nelson Mandela sem tudta maradásra bírni. A brazil mester azonban beajánlott valakit a saját helyére, és a dél-afrikai szövetség el is fogadta ezt, így a Bafana-Bafana új edzője a szintén brazil Joel Santana lett.
Szükségük lesz az összefogásra
A Flamengo szakvezetője (aki csak névrokona az egykori brazil szövetségi kapitánynak, Tele Santanának) hazájában elismert trénernek számít: az egyetlen edző, aki négy különböző riói nagycsapattal - Vasco da Gama, Botafogo, Fluminense és Flamengo) is megnyerte az állami pontvadászatot, és a Flamengót tavaly egészen a bronzéremig vezette az országos bajnokságnak, idén pedig a legjobb 16 közé jutott a csapattal a Libertadores-kupában. Azonban korábban sohasem ült válogatott kispadján, és külföldön is csak rövid ideig dolgozott: pályafutása elején Szaúd-Arábiában, 2006-ban pedig Japánban tevékenykedett.
Ráadásul egy viszonylag behatárolt képességű játékoskeret áll a rendelkezésére: a válogatott focistáknak csak egy kis része játszik Európában. Aaron Mokoena, Steven Pienaar és Benny McCarthy az angol Premier League-ben futballozik, Sibusiso Zuma és Rowan Fernandez pedig a Bundesligában szerepel, ezen kívül akad pár játékos a görög, a dán és az izraeli élvonalban - a többiek otthon kergetik a labdát. Ugyan Santana munkáját Parreira korábbi két asszisztense, Jairo Leal és Pitso Mosimane is segíti majd, az új szakembernek nincsen sok ideje, hogy megismerkedjen a nem csak számára, hanem a nemzetközi közvélemény számára is ismeretlennek számító focistákkal (Thembinkosi Fanteni, Innocent Mdledle, Mokete Tsotetsi vagy éppen Kagiso Dikgacoi neve még a futballtudoroknak sem mond sokat), hiszen a Bafana-Bafana május végén kontinensbajnoki selejtezőt játszik - ráadásul Nigéria ellen.