Végre izgalmas volt a francia bajnokság

A bajnoki cím ugyan sorozatban hetedik alkalommal is az Olympique Lyoné lett a Ligue 1-ben, de az elmúlt évekhez képest ezúttal sokkal izgalmasabb volt a francia élvonal küzdelme - az aranyérem sorsa csak az utolsó fordulóban dőlt el. A bajnokság egyébként hozta a tőle megszokott kiszámíthatatlanságot, és alig volt csapat amely folyamatosan hasonló teljesítményt nyújtott volna, leszámítva talán az FC Metzet, amely végig pocsék volt.

Kissé igazságtalannak tűnik, hogy az AS Nancy végül "csak" negyedik lett, hiszen a gárda a 38 fordulóból csak háromszor nem állt dobogón - balszerencséjére azonban a legvégén ez volt a helyzet. Persze a klubnál így sem lehetnek elégedetlenek, hiszen az egyesület ezzel megismételte története legjobb bajnoki helyezését, ilyen előkelő pozícióban utoljára 1977-ben végzett a gárda, amikor még Michel Platini is ott futballozott. Az uruguayi szakember, Pablo Correa óriási bravúrt hajtott végre, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy a Ligue 1 legszűkebb keretéve dolgozott: a Nancynál a szezon során mindössze 21 futballista lépett pályára. Nem csoda, hogy a gárda legnagyobb erényének a csapategységet tartják, de azért akadtak kiemelkedő teljesítmények: a France Football ranglistáján a hátvéd Sébastien Puygrenier a negyedik lett. Érthető, hogy éppen egy hátvéd volt a klub legjobbja, elvégre a Nancy kapta a legkevesebb gólt (holtversenyben az OGC Nice-szel). Az együttes elsősorban hazai pályán remekelt, ahol mindössze egyetlen vereséget szenvedett: az utolsó fordulóban a Stade Rennes tudott nyerni a Marcel Picot stadionban, és ezzel le is taszította a Nancyt a dobogóról.

Persze a bretonok számára sem volt mindegy a meccs végeredménye, hiszen a Rennes így hatodik lett, és ezzel kiharcolta az UEFA-Intertotó-kupa részvételt. Pedig az együttes 25 forduló után csak a 17. helyen állt, ám utolsó 13 bajnokijából nyolcat megnyert, és ebben a periódusban csak egyszer kapott ki. A formajavulás titka itt is egy edzőcsere volt, Pierre Dreossit Guy Lacombe váltotta, akinek legnagyobb húzása az volt, hogy bizalmat szavazott a saját nevelésű középpályásnak, Fabien Lemoine-nek, aki a bajnokság második felében kulcsember lett. Rajta kívül még Jérome Leroynak köszönhet nagyon sokat a klub, hiszen ő tíz gólpasszt adott, és ezzel az első helyen végzett az asszisztlistán.

A nemzetközi kupaszereplést kiharcolt együttesek névsorát az AS Saint-Etienne teszi teljessé, amely ötödik lett, és ezzel 1988 óta a legjobb helyezését érte el. A klub elsősorban a hazai szereplésének köszönheti, hogy kijutott az UEFA-kupába, hiszen a Les Verts ebben a szezonban otthon csak egyszer kapott ki, és a Geoffroy Guichard stadionban az ellenfelek mindössze négy gólt tudtak szerezni. Az idény egyik legnagyobb felfedezettje is a Saint-Etienne-ből került ki Bafetimbi Gomis személyében, aki egymaga 16 találatot szerzett.

A tradicionális nagycsapatok közül az AS Monaco és a Paris Saint-Germain is pocsék szezont zárt. A nagyhercegség csapata a Girondins Bordeaux-tól elcsábított brazil mestertől, Ricardo Gomestől várta a feltámadást, aki telepakolta dél-amerikai focistákkal a keretet (a szezon során összesen kilenc, a szubkontinensről származó játékos lépett pályára a Monacóban), ami a hírek szerint megosztotta az öltözőt. Az mindenesetre árulkodó adat, hogy a klubból egyetlen labdarúgó sem tudott felkerülni a France Football ranglistáján az első száz közé... Igaz, több saját nevelésű ifjonc is bemutatkozott a gárdában, vagyis kicsiben az zajlott le, ami a PSG-nél nagyban: a párizsiaknál ugyanis Paul le Guen többször is a fiatalságra szavazott a rutin helyett. A fővárosiak nagyon közel kerültek a kieséshez, de végül megmenekültek, és az idény akár happy enddel is véget érhet a számukra, amennyiben hét végén megnyerik a Francia Kupa döntőjét az Olympique Lyon ellen. Egy trófeát már biztosan megszereztek, és a ligakupa elhódításával az is biztossá vált, hogy a következő szezonban ott lesznek a nemzetközi porondon.

A középmezőnyben végzett gárdák közül a Lille OSC, az OGC Nice, a Le Mans UC, az FC Lorient, az SM Caen és a Valenciennes FC is elégedett lehet, elvégre mindegyik csapat javított az előző szezonban elért eredményén (a caeniek újoncként futottak be a 11. pozícióban). A Lille kivételével közös a fenti együttesekben, hogy mindegyiknek akadt egy csatársztárja, aki ontotta a gólokat, és rajta kívül mindenhol akadt még egy-két, kiemelkedő teljesítményt nyújtott játékos: a Lorient-ben és a Nice-ben a kapusok remekeltek (Fabien Audard és Hugo Lloris lett a Ligue 1 két legjobb portása), a Le Mansból pedig Stéphane Sessegnont kell kiemelni.

A kiesés elkerülésén kívül másnak nem nagyon örülhettek Sochaux-ban, Auxerre-ben és Toulouse-ban: mind a három csapat jelentősen visszaesett az egy évvel korábbi eredményeihez képest, de ők még mindig jobban jártak, mint az utolsó három helyezett. Az RC Lensnél a vezetőség rossz döntések egész sorát hozta: a nyáron visszacsábították a kispadra a veterán Guy Roux-t, aki azonban már az ősszel távozott, és a helyére került Jean-Pierre Papin sem jelentett megfelelő megoldást. Szélesi Zoltán együttese, az RC Strasbourg 12 forduló után még a hatodik helyen állt, ám tavasszal valami elképesztő mélyrepülést produkált, utolsó tíz találkozóját egytől egyig elveszítette, aminek nem is lehetett más a vége, mint a kiesés. Az FC Metz pedig messzire kilógott a mezőnyből: a gárda tavasszal legalább annyira összekapta magát, hogy ne döntsön negatív rekordot. Sokatmondó adat, hogy a metzieknél a szezon során összesen 38 futballista lépett pályára.