A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség elnöke mindig is híres volt arról, hogy nyilatkozataiban igyekszik a kérdező igényeinek megfelelni, függetlenül attól, hogy szavai később mennyire lesznek betarthatóak. Ez elsősorban a 2006-os világbajnokság környékén volt tetten érhető, amikor Blatter például alaposan leteremtette az orosz játékvezetőt, Valentyin Ivanovot, aki a holland-portugál mérkőzésen rekordnak számító 16 sárga lapot osztott ki. Pedig Ivanov csak annyit tett, hogy valóban minden olyan szabálytalanságot figyelmeztetéssel büntetett, amire a FIFA előzetes utasításai vonatkoztak - nem csoda, hogy Blatter később elnézést is kért a szavai miatt a sípmestertől.
De a FIFA elnöke Ausztráliában például azt találta mondani az ausztrál-olasz vb-nyolcaddöntő kapcsán, amit a taljánok az utolsó percben kapott tizenegyessel nyertek meg, hogy nem az olaszoknak, hanem az ausziknak kellett volna nyerniük - mire a teljes olasz futballközvélemény felháborodott (mégpedig jogosan), és Blatter később azt állította, hogy szavait félreértelmezték.
Sokáig a légiósok számának ismételt korlátozása is hasonló megnyilatkozásnak tűnt, holott nagyon sokak számára szimpatikus a felvetés - még ha Európában ez teljességgel betarthatatlannak tűnik is. Hiszen a korábbi, sokáig életben lévő szabály, amely szerint egy csapatban egyszerre csak három külföldi futballista lehet a pályán, éppen a Bosman-ügyben hozott EU-döntés miatt szűnt meg: az Európai Unió ugyanis ezt a szabad munkaerő-áramlás akadályozásának tekinti. A határok persze csak fokozatosan szűntek meg: először csak az EU-n belüli focistákat tekintve tűnt el a korlátozás, majd szép sorban a többi kontinensen született labdarúgók is hasonlóan jártak.
Blatter azonban ezt a dolgot a jelek szerint valóban komolyan gondolja, és annak ellenére is a FIFA kongresszusa elé tárta a javaslatot, hogy az Európai Unió pár nappal korábban kategorikusan kijelentette: a tervezetet teljességgel összeegyeztethetetlennek tartja az EU elveivel. A Nemzetközi Labdarúgó Szövetségnél azonban nem nagyon törődtek azzal, hogy olyan tervet fogadnak el, amely egyelőre kivitelezhetetlennek tűnik, nagy fölénnyel rábólintottak Blatter ötletére (nem mellékesen: érdekes lenne megtudni, hogy melyik öt ország képviselője mondott nemet).
A terv persze elméletileg tényleg jól hangzik: az elképzelés szerint 2012-től az egyes futballklubok kezdő tizenegyében maximum öt idegenlégiós szerepelhetne, és hat olyan focistának kellene játszania, aki az adott egyesület országának válogatottjában pályára léphet. Blatter úgy érvel, ezzel elősegítenék, hogy a klubok inkább a játékosok nevelésével foglalkozzanak, ráadásul a válogatottak is profitálnának a dologból. Példának természetesen az angol nemzeti csapatot hozta fel, amely nem jutott ki az Európa-bajnokságra - mégpedig sokak szerint azért, mert a légiósok elárasztották a Premier League-et.
Tény, hogy az angol élvonalban még sohasem volt annyi külföldi, mint a 2007-2008-as idényben (a pályára lépett focistáknak mindössze 34,1 százaléka volt angol), ugyanakkor az is elgondolkoztató, hogy a Bajnokok Ligájában a legjobb négy közé három angol csapat is bejutott, a döntőben pedig tíz angol futballista is pályára lépett. Arról nem is beszélve, hogy az angol drukkerek beszélhetnek ugyan "lelketlen zsoldosokról", ám a Premier League nézőszáma tovább emelkedett az előző idényhez képest, és a bajnokság manapság a világ legnézettebb pontvadászata - hogy a legszínvonalasabb-e, arról megoszlanak a vélemények, de hogy az első háromban ott van, az egészen biztos.
Blatter terve nemcsak kivitelezhetetlen, de értelmetlen is
Az első topligás klub, amely 11 légióssal állt ki egy bajnokira, a Chelsea FC volt még 1999-ben, és azóta hasonló "bravúrt" végrehajtott már a sztárklubok közül az Arsenal FC, a francia Olympique Marseille és az olasz FC Internazionale is. A 6+5-ös szabály betartása jelenleg nagyon sok egyesületnek gondot jelentene, ám dőreség lenne azt hinni, hogy ha valóban bevezetnék, az azt jelentené, hogy a klubok vezetőségében a fejükhöz kapnának, és azt mondanák: "Tényleg, mi lenne, ha több lehetőséget adnánk az utánpótlás-csapatból felkerült focistáknak?"
A leggazdagabb egyesületek mindig is arra törekedtek, hogy náluk játszanak a legjobb játékosok. A légiósok korlátozásával maximum annyit érnének el, hogy az Arsenal, a Liverpool, a Chelsea vagy akár a Manchester United jó pénzért begyűjtené a legjobb angol focistákat, az Inter meg az olaszokat - ha egy fiatal, saját nevelésű labdarúgó nem elég jó, akkor sem kerül be a csapatba, ha pedig igen, akkor hülye lenne az edző, aki kihagyná.
Ebből a szempontból sokkal életszerűbb az UEFA szabályzata, amely már életbe is lépett a BL-ben az előző szezonban. Ez nem a focisták nemzetiségével foglalkozik, hanem azt mondja ki, hogy a benevezett játékosok között legalább három olyannak kell lennie, aki saját nevelésűnek számít - vagyis 15 és 21 éves kora között legalább három esztendőt az adott egyesületnél töltött. Az Internek például ezt is alig sikerült betartania, jobb híján kénytelen volt benevezni a BL-re olyan ifistákat, akiknek pályára küldésére nem nagyon volt esély, de Mario Balotelli azért elég tehetségesnek bizonyult ahhoz, hogy a szezon végére beverekedje magát a csapatba.
A jövő útja tehát inkább ez, még ha ezzel az jár is, hogy a nagy klubok egyre fiatalabban igazolják le a tehetségnek ítélt labdarúgókat, és így mire azok a felnőttkorba érnek, saját nevelésűnek számítanak. Ezt jelenleg az Arsenal követi a legeredményesebben (a spanyol Francesc Fabregas például saját nevelésűnek számít az Ágyúsoknál), de várhatóan más egyesületek is erre az útra lépnek. Blatter pedig alighanem gondolkozhat valami új, világmegváltó ötleten...