Vágólapra másolva!
A Bundesliga 15. fordulójának nyitómérkőzésén a Dárdai Pált végig a soraiban tudó Hertha BSC 2-1-re legyőzte a Kölnt. A fővárosiak hőse a csereként beállt Marko Pantelic volt, aki a 86. percben szerezte meg a három pontot érő gólt.

A 24. percben az első nagy helyzetből megszerezte a vezetést a Hertha: Rafael hozta fel a labdát, majd Voronyinhoz játszott, aki külsővel nagy passzt adott a védők közé bemozgó Kacarnak, aki a balra dőlő Mondragont becsapva a jobb sarokba gurított.

Az első kölni lehetőség majdnem meghozta az egyenlítést, Brecko vagy 30 méterről lőtt kapura, és Drobny helyett a léc mentett. Voronyin a gólpassza után maga is eredményes lehetett volna, de ballal Mondgaron kezébe helyezett, a túloldalon Petit nagy erejű szabadrúgását Drobny ütötte oldalra. Amikor mindenki a szünetet várta már, megérkezett a Kecskések egyenlítése: Ehret beadására a négy védő között berobbanó Novakovic ért oda, aki a jobb felső sarokba bólintott.

A második félidőben sokáig csak brusztoltak a felek, a kapuk nem forogtak veszélyben, aztán a 78. percben Rafael lőhetett tiszta helyzetből, de nagyon rosszul találta el a labdát. A csereként beállt Domovcsiszkij is úgy tűnt, hogy meccslabdát rontott, amikor Kacar passza után az oldalhálóba gurított, ám a 86. percben a csereként beállt Pantelic remekül ért oda a rövid sarokra egy szögletnél, és szépen csúsztatott a bal felsőbe. A Hertha ezzel 2-1-re nyert, és átmenetileg felnyomult a második helyre.

Bundesliga, 15. forduló:
Hertha BSC - 1. FC Köln 2-1 (1-1)
gól:
Kacar (24.), Pantelic (86.), illetve Novakovic (45.)

A forduló további programja:
szombat:
Werder Bremen - Eintracht Frankfurt 15.30
Bayer Leverkusen - Bayern München 15.30
Hannover 96 - Karlsruhe 15.30
Borussia Mönchengladbach - Energie Cottbus 15.30
1899 Hoffenheim - Arminia Bielefeld 15.30

vasárnap:
VfB Stuttgart - Schalke 04 17
VfL Bochum - Hamburger SV 17
Borussia Dortmund - VfL Wolfsburg 17

Az állás:
1. 1899 Hoffenheim 14 37-20 31 pont
2. Hertha BSC 15 23-19 30
3. Bayer Leverkusen 14 32-17 28
4. Bayern München 14 33-21 28
5. Hamburger SV 14 22-22 26
6. Borussia Dortmund 14 25-18 24
7. FC Schalke 04 14 22-13 23
8. VfL Wolfsburg 14 32-22 22
9. Werder Bremen 14 32-26 20
10. 1. FC Köln 15 16-22 19
11. VfB Stuttgart 14 19-21 18
12. Eintracht Frankfurt 14 19-23 16
13. Hannover 96 14 15-27 13
14. Arminia Bielefeld 14 14-23 12
15. Bor. Mönchengladbach 14 15-27 11
16. VfL Bochum 14 17-23 10
17. Karlsruher SC 14 12-25 10
18. Energie Cottbus 14 8-24 9

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!