Vágólapra másolva!
Az AC Milan meglehetősen nagy várakozással igazolta le Alexandre Patót, aki eddig nem is okozott csalódást új klubjában. A fiatal brazil csatárt rögtön az első bajnokiján betalált, és a jelek szerint remekül beilleszkedett a rossoneróknál, ahol még sok, diadalokkal teli évet szeretne eltölteni.

- Gyorsan sikerült beilleszkednie a Milanba. Ez minek köszönhető?
- Még csak 11 esztendős voltam, amikor elköltöztem otthonról, hogy az Internacionalba igazoljak, vagyis már fiatalon hozzászoktam ahhoz, hogy mit kell tennem, ha új környezetbe kerülök. Nagyon boldog voltam, hogy már 17 évesen szerződtetett egy olyan híres egyesület, mint az AC Milan, ahol nagyon szívélyesen fogadtak.

- Az bizonyára megkönnyített a dolgát, hogy a csapatban több honfitársa is szerepel.
- Rajtam kívül hét brazil futballista van a klubnál, és ők az első pillanattól kezdve segítettek. Nem csak a pályán, hanem azon kívül is. Mindannyian sokkal tapasztaltabbak nálam, és sokat köszönhetek nekik.

- Új klubtársai nagyon jó véleménnyel vannak önről, legalábbis az újságokban így nyilatkoztak...
- Nagyon örültem neki, amikor azt láttam a sajtóban, illetve a tévében, hogy a játékostársaim dicsérnek, és jó futballistának tartanak. Nagy köszönettel tartozom nekik, hogy ezzel is segítenek, és ez még nagyobb motivációt jelent a számomra ahhoz, hogy a lehető legjobb teljesítményt nyújtsam a pályán.

- Nem volt furcsa olyan világklasszisok közé kerülni, mint Kaká, Andrea Pirlo vagy Paolo Maldini?
- Az biztos, hogy először izgultam, amikor beléptem az öltözőbe, elvégre korábban csak televízión keresztül láttam őket - vagy éppen a számítógépes játékokon keresztül irányíthattam a csapatot. De mindannyian nagyon szerények és barátságosak voltak, igyekeztek mindenben segíteni.

Forrás: Getty Images

- A debütálása jobban nem is sikerülhetett volna...
- Óriási öröm volt a számorma, hogy rögtön az első mérkőzésemen, a Napoli elleni bajnokin sikerült betalálnom, ráadásul együtt játszhattam egyik legnagyobb példaképemmel, Ronaldóval is.

- Mekkora csalódást jelentett, hogy kiestek a BL-ből az Arsenal ellen?
- Testközelből tapasztalhattam meg, hogy a legrangosabb európai kupasorozatban szerepelni egy teljesen más élmény. Az első, londoni mérkőzés számomra szokatlanul nagy iramban telt, és sajnos nem sikerült betalálnunk, pedig az idegenben elért gól fontos lett volna. A visszavágón pedig az Arsenal nyerni tudott, és a kiesés miatti csalódás még nem múlt el.

- A szezon hátralévő részében tehát az a feladat, hogy megint kiharcolják a BL-be kerülést?
- Igen, a Bajnokok Ligájában való szereplés mindig is az egyik nagy álmom volt. A barátaim mindig a sorozat hivatalos himnuszát játszották le nekem otthon, hogy érezzem, milyen erre a dallamra kifutni a pályára. Keményen kell dolgoznunk azért, hogy odaérjünk a negyedik helyre a Serie A-ban, de mindenképpen trófeákat akarok nyerni a Milannal, és szeretném, ha igazán klasszis futballista válna belőlem, akit az egész világon elismernek.

Forrás: www.uefa.com
www.infosport-focivilag.hu

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!