Mindez 2003 márciusában történt, de ne gondoljuk, hogy innentől kezdve egyenes volt Pato útja a csúcsig. A teljesítményével nem volt semmi probléma, azonban két évvel később egy csontcisztát találtak a karjában, ami a karrierjét is veszélyeztette.
Szerencsére a családnak sikerült egy specialistát találnia Paulo Roberto Mussi személyében, aki megműtötte Patót. Alexandrénak így is fél évet ki kellett hagynia, de ezt követően ott folytatta, ahol korábban abbahagyta. 2006-ban (tehát 17 esztendősen) megnyerte a brazil U20-as bajnokságot az Internacionallal, és a torna gólkirályi címét is ő szerezte meg, majd ugyanazon esztendőben az U18-as válogatottba is meghívást kapott. A selecaóval Japánban első lett a Sendai-kupán, ahol Pato minden egyéni díjat besöpört.
Az Internacionalnál ugyanakkor nagyon ügyeltek arra, hogy nehogy idő előtt kitudódjon, mekkora tehetség van a kezeik között. Pato már a nagycsapattal edzett, de a többi játékost külön megkérték, hogy ne említsék a fiatal titánt a sajtónak, így aztán amikor végre bemutatkozhatott a felnőttek között, akkor nem nagyon ismerték a nevét.
Hamar megtanulták, elsősorban a Palmeiras védői, hiszen Pato a Pálmafások ellen debütált a brazil élvonalban, a 2006-os bajnokság utolsó előtti játéknapján. Az Inter a második helyen állt a tabellán, és az aranyéremre már nem volt esélye, de a mögötte álló Grémio előtt csupán két pont volt az előnye, így nem mondhatni, hogy tét nélküli meccsről lett volna szó, de a csapat edzője, Abel Braga tudta, hogy mit csinál.
Pato nem volt megilletődve: rögtön az első percben betalált, és kis túlzással azt tett az ellenfél védőivel, amit csak akart: gólját követően még adott két gólpasszt, az Internacional 4-1-re nyert, és másnap minden újság az ő nevével volt tele Brazíliában.