Vágólapra másolva!
A Real Madrid tavaszi menetelése, majd szezonvégi visszaesése közben szinte teljesen feledésbe merült, hogy a csapatnak két olyan labdarúgója is van, aki sérülés miatt hiányzik a gárdából, ám korábban alapembernek számított.

Mahamadou Diarra és Ruud van Nistelrooy egyaránt több, mint fél évet hagyott ki, és tulajdonképpen a madridiaknak az ő kiesésük miatt kellett megvenniük Lassana Diarrát, illetve Klaas-Jan Huntelaart.

A kérdés már csak az, hogy a két klasszis felépülésével mi lesz a sorsuk. Egyelőre úgy tűnik, hogy a csapat új mestere, Manuel Pellegrini Mahamadou Diarrára továbbra is számít, hiszen a keretben nincsen túl sok védekező középpályás, Van Nistelrooy azonban várhatóan távozik Madridból.

A holland gólvágó iránt elsősorban Angliából érdeklődnek, ami maximálisan érthető, hiszen a Realba igazolása előtt éveken keresztül játszott a Premier League-ben, ahol a Manchester United színeiben rengeteg találatot ért el.

A The People című lap értesülései szerint nagy a valószínűsége, hogy a csatár a Tottenham Hotspurben folytatja: a londoniak trénere, Harry Redknapp szeretne egy csatárt igazolni a nyáron, és úgy véli, hogy Van Nistelrooy tökéletes duót alkothatna Robbie Keane-nel. Ráadásul a hírek szerint a madridiak viszonylag olcsón hajlandóak lennének megválni a játékostól.

További átigazolási hírek
Belga lapértesülések szerint az Ajax Amsterdam védője, Thomas Vermaelen aláírt az Arsenalhoz. A Newcastle United csatárát, Michael Owent az AS Romával hozták kapcsolatba.

A Paris Saint-Germain középpályását, Jérome Rothent a Blackburn Rovers vinné. A Middlesbrough középpályása, Adam Johnson iránt a Fulham érdeklődik.

A Schalke 04 szerb középhátvédje, Mladen Krstajic hazatért a Partizan Beogradba. A Hamburger SV horvát csatárát, Mladen Petricet a Wolfsburg szemelte ki.

www.global-soccer.eu

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!