Vágólapra másolva!
Két hazai bajnoki mérkőzésének zárt kapuk mögötti megrendezésével, továbbá egymillió forintos pénzbírsággal sújtotta a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága az Újpestet a Soproni Liga 30. fordulójában lejátszott Fehérvár elleni találkozó alatt és után történt rendzavarások miatt.

A testület a Fehérvár FC-re mint visszaesőre 150 ezer forint pénzbüntetést rótt ki, illetve azt, hogy soron következő hazai bajnoki mérkőzését nézők nélkül, zárt sportlétesítményben kell megrendeznie. Utóbbi ítélet végrehajtását augusztus 31-ig felfüggesztette.

"Az Újpest többszörös visszaeső, a legutóbbi sajnálatos esetet minden apró részletre kiterjedően, rendkívül alaposan megvizsgáltuk, elemeztük a különféle jelentéseket, beszámolókat, videofelvételeket, kedden meghallgattuk az összes érdekeltet is, azóta semmilyen új körülmény nem merült fel, mára már csak a büntetés mértékének tisztázása maradt" - mondta Retteghy István, a fegyelmi bizottság elnöke az MLSZ honlapjának. "A Fehérvárt azért marasztaltuk el, mert szurkolói tiltott rigmusokat skandáltak". A fővárosi klub pénteken 13 órakor a Szusza Ferenc-stadionban sajtótájékoztatón kíván reagálni a döntésre.

A május 29-i találkozó lefújását követően a hazaiaktól Mario Bozic, míg a vendégektől Goran Vujovic összeverekedett, a játékvezető mindkettőjüket kiállította. A Fehérvár védője, Marko Andic próbált közbeavatkozni, amikor egy sárga mellényben szolgálatot teljesítő rendező felpofozta és ellökte őt. Az újpesti közönség ezután a pályára rohant, majd a vendégszurkolókra támadt, de a rendőrség visszaszorította a tömeget. Ezt követően a biztonsági emberek szinte kiverték a szektorból a fehérváriakat.

Az MLSZ tájékoztatása szerint a lila-fehérekre az elmúlt idény során az alábbi büntetéseket rótták ki:

2008. október 26., Újpest-Paks: rendezői létszám növelése, szövetségi ellenőr fogadása
2008. október 31., ZTE-Újpest: 300 000 forintos pénzbüntetés
2008. november 16., Fehérvár-Újpest: 1 zártkapus mérkőzés 2009. március 15-ig felfüggesztve, 200 000 forintos pénzbüntetés
2009. május 3., Újpest-Diósgyőr: 1 zártkapus mérkőzés augusztus 31-ig felfüggesztve, 400 000 forintos pénzbüntetés
2009. május 29., Újpest Fehérvár FC: 2 zártkapus mérkőzés, 1 000 000 forintos pénzbüntetés




Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!