Az elmúlt évszázad második harmadáig még egyáltalán nem számított ritkaságnak, hogy egy magyar edző valamelyik komoly futballkultúrájú országban dolgozzon. Olaszországban elsősorban az 1930-as és 1940-es években edzősködtek honfitársaink, később pedig Spanyolországban dolgoztak többen - de az Aranycsapat egykori tagja, Lóránt Gyula például a Bundesligában irányíthatott több gárdát, például a Bayern Münchent is.
Az 1970-es évekre azonban egyre kevesebb magyar edző kapott munkát ezekben az országokban, így az 1987-88-as idényben kisebbfajta szenzáció volt (legalábbis Magyarországon), hogy a spanyol Primera Divisiónban két honfitársunk is dolgozik: Kovács Ferenc a Las Palmast, Dunai Antal pedig a Murciát irányította.
Azóta viszont a magyar edzők nem hogy a topligákban, de még más európai bajnokságban sem nagyon kapnak munkát. Bicskei Bertalan az 1992-93-as szezonban a svájci Luzernnel még a KEK-ben is elindulhatott, de azóta maximum Cipruson alkalmaztak magyar trénert az élvonalban: Mészöly Kálmán (aki az 1980-as évek közepén a török Fenerbahce mestereként is ért el sikereket) az AEL Limassol, Gellei Imre pedig a Nea Szalamina Famaguszta kispadjára ülhetett le.
Rajtuk kívül maximum csak a Közel-Keleten vagy más egzotikus országokban dolgozhattak a mieink - Bölöni László vagy éppen László Csaba magyar nemzetiségűek ugyan, de a honi edzőképzéshez vajmi kevés közük van.
Ha megnézzük, hogy az elmúlt 22 évben a topligákban milyen nemzetiségű szakemberek jutottak kispadhoz, akkor megállapíthatjuk, hogy az érintett klubok egy viszonylag szűk körből választanak edzőt. Angliában például (az akkor még) csehszlovák Jozef Venglos volt az első nem brit, aki az élvonalban dolgozhatott - őt 1990-ben nevezték ki az Aston Villa kispadjára.
A Premier League-ben azóta sem nagyon hemzsegnek a nem valamelyik nagy futballnemzetből érkezett szakemberek: olasz, spanyol vagy éppen holland szakvezetőkben nincsen hiány, de kelet-európai egyetlenegy akadt Vengloson kívül. A horvát Velimir Zajec a 2004-2005-ös idényben rövid ideig irányíthatta a Portsmouth csapatát.
Olasz- vagy Spanyolországban is hasonló a helyzet: a hazaiak mellett a német vagy holland, esetleg (főleg utóbbi ligában) a dél-amerikai mesterek a népszerűek, a különbség talán csak annyi, hogy az egykori Jugoszláviából érkezett edzők is gyakrabban kapnak munkát.
Az egyetlen, aki elmondhatja magáról, hogy már ült a Real Madrid, az FC Barcelona és az Atlético Madrid kispadján is, az nem más, mint Radomir Antic, aki jelenleg a szerb nemzeti tizenegyet irányítja. A Serie A-ban a román Mircea Lucescu töltött el hosszabb időt, amelynek során még az Internazionale szakvezetője is volt, és a Galatasarayjal az UEFA-kupában elért siker a török Fatih Terim számára belépőt jelentett az olasz ligába, ahol a Fiorentina, majd az AC Milan kispadjára is leülhetett - ők azonban már nemzetközi szinten is sztáredzőnek számítottak, mire eljutottak idáig.
A nemzetközi szinten is kiugró eredmény mellett a topligás klubok számára az is fontos szempont lehet egy edző kiválasztásánál, hogy jól ismerje az adott környezetet - így aztán az egykori légiósokból gyakran lesznek vezetőedzők.
Olaszországban a nemrég véget ért szezonban a Bologna ezen elv alapján választotta ki a szerb Sinisa Mihajlovicot, Franciaországban pedig a bosnyák Faruk Hadzibegic, illetve Vahid Halilhodsic lett sikeres tréner - korábban mindketten éveket húztak le a Ligue 1-ben.
Persze ez a szempont sem igazán kedvez a magyaroknak, hiszen nem csak az edzők, hanem a futballisták sem árasztották el az utóbbi évtizedekben a topligákat. Aligha lehet véletlen, hogy az egyetlen magyar szakember, akinek a neve felmerült az elmúlt évtizedben valamelyik topligában, az Détári Lajos volt. Az egykoron az Eintracht Frankfurttal német kupát is nyert Détárit 2002-ben éppen a frankfurtiakkal, egy évvel később pedig a Nürnberggel hozták kapcsolatba - más kérdés, hogy egyik érdeklődés sem bizonyult túl komolynak.