Vágólapra másolva!
Adamo Coulibaly, a Debrecen labdarúgócsapatának francia csatára szerint a hajdúsági együttes továbbjuthat a Bajnokok Ligája csoportköréből.

"Ide tartozunk, és bár esélytelennek tartottak minket, megmutattuk, hogy tudunk veszélyesen futballozni - mondta a 28 esztendős támadó az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) hivatalos honlapjának adott interjúban. - Önbizalommal telve játszottunk Liverpoolban, nem ijedtünk meg az ellenféltől, és bár 1-0-ra kikaptunk, büszkén vonultunk le a pályáról."

Coulibaly megjegyezte, hogy egy BL-találkozó annyit vesz ki a játékosokból, mint 2-3 magyar bajnoki összecsapás, de ahogyan Herczeg András klubmenedzser is elmondta, a debreceni labdarúgók nagyon sok tapasztalattal gazdagodnak az európai kupaporondon.

"Sokat jelent számomra, hogy a következő meccsen egy francia csapat ellen lépünk pályára, de a legfontosabb a győzelem. Ha nyerni tudunk, az nemcsak nekünk, de a magyaroknak is nagy siker lenne, mert az országot is képviseljük. Ha a lyoniak látták a liverpooli találkozót, akkor nagyon koncentráltan játszanak majd a Puskás-Stadionban." - mondta a támadó.

Van még 600 jegy a Lyon elleni meccsre

Újabb szektorokat nyitnak meg a Puskás-stadionban a Debrecen keddi labdarúgó Bajnokok Ligája mérkőzésére, így összesen hatszáz jegy értékesítését kezdték meg. A debreceniek hivatalos honlapja pénteken adta hírül: a mérkőzésre minden jegy elkelt, de mivel a Lyon csapatát csak mintegy kétszáz szurkoló kíséri el Budapestre, a Puskás-stadion biztonsági zónája tolódik, így engedélyt kaptak újabb szektorok megnyitására. Az MTI-nek a klubtól kapott információi szerint így további hatszázan válthatnak jegyet a meccsre, egységesen 2500 forintos áron a DVSC-TEVA székházában.




Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!