Vágólapra másolva!
Egervári Sándor, a magyar 20 éven aluli labdarúgó-válogatott szövetségi edzője büszke tanítványaira, mivel csapata kedden legyőzte a cseheket, és bejutott a negyeddöntőbe az egyiptomi világbajnokságon.

A nemzeti együttes a rendes játékidőben 1-1-es döntetlent ért el, s miután a továbbjutás a hosszabbításban sem dőlt el (2-2), a büntetőpárbaj következett, amelyben a magyarok bizonyultak jobbnak, köszönhetően elsősorban Gulácsi Péter remek védéseinek.
"Nagyon szoros mérkőzést játszottunk, amely akár másképp is alakulhatott volna" - nyilatkozta Egervári a nemzetközi szövetség (FIFA) honlapjának. "A fiúk mindent megtettek a győzelemért, és ezért köszönettel tartozom nekik. A szurkolókra sem lehet panaszunk, nagyon kedvesen fogadtak minket, s biztos vagyok benne, hogy a játékosok pozitív emlékekkel gazdagodtak."

Jakub Dovalil, a csehek szövetségi edzője csalódottan nyilatkozott a találkozó után, legfőképpen az elrontott büntetők miatt.

"Úgy éreztük, hogy megnyerhetjük a meccset, nagyon sok lehetőséget kidolgoztunk a 90 perc alatt, de ezeket nem sikerült kihasználnunk. Ami a tizenegyeseket illeti, ha nyerni akarunk, nem szabad elhibázni hatból három büntetőt. Összességében jó mérkőzést játszottunk, de sajnos a szerencse most nem nekünk kedvezett" - értékelt Dovalil.


A magyar válogatott korábban még egyetlen U20-as világbajnokságon sem jutott ilyen messzire - mindig a csoportmeccsek után búcsúzott -, s ez most egy olyan tornán sikerült, ahol nem lesz ott a negyeddöntőben többek között a spanyol, az angol, és a házigazda egyiptomi csapat sem.

Egervári tanítványai az elődöntőbe jutásért pénteken az olaszokkal találkoznak.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!