Vágólapra másolva!
A Bayern Münchennek még mindig van esélye arra, hogy megnyerje a német bajnoki címet, ám a bajoroknál már a következő idényt tervezik - amellett, hogy új edzőt kell keresniük, valószínűleg a játékoskeretet is szeretnék felfrissíteni.

A nagy kérdés persze az, hogy a münchenieknek sikerül-e megtartaniuk francia középpályásukat, Franck Ribéryt, akit az elmúlt időszakban a Manchester Uniteddel és az FC Barcelonával is kapcsolatba hozták. Egyes pletykák szerint a Bayern máris kinézte az utánpótlást Ribéry helyére az ugyancsak francia középpályás, Yoann Gourcuff személyében, aki pazar szezont produkál a Girondins Bordeaux-ban.

A 22 éves futballista azonban csak kölcsönben szerepel a Bordeaux-nál, hivatalosan az AC Milan futballistája, vagyis a münchenieknek a piros-feketékkel kell egyezkedniük. Helyzetüket alaposan megnehezíti, hogy a Girondins olyan szerződést kötött az olaszokkal, amelynek értelmében 13 millió euróért megvehetik a focistát - azonban a Milan egy jobb ajánlatért alighanem hajlandó lenne másnak is eladni Gourcuffot. Márpedig több olasz forrás is úgy tudja, hogy a Bayern akár még Luca Tonit is hajlandó lenne odaadni a milánóiaknak a francia középpályásért cserébe - és ez már elég kecsegtető lehetőség.

További átigazolási hírek:
Az Arsenalt a Bolton Wanderers védőjével, Gary Cahillel hozták kapcsolatba. A Hoffenheimnek kölcsönadott elefántcsontparti csatár, Boubacar Sanogo a nyáron visszatér a Werder Bremenhez. A Schalke 04 csatárát, Kevin Kuranyit a Hamburger SV-vel boronálták össze. A Getafe német középpályása, Eugen Polanski a nyáron a Hannover '96-ba igazolhat. Az Olympique Lyon jobbhátvédje, Francois Clerc iránt a Bayern München érdeklődik. A Sevilla olasz kapusa, Morgan de Sanctis a nyáron visszatérhet a Serie A-ba. A Lazio macedón csatárát, Goran Pandevet a Fiorentina vinné.

www.global-soccer.eu

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!