Vágólapra másolva!
Az ecuadori válogatott idegenben egy góllal jobbnak bizonyult a sereghajtó perui csapatnál a dél-amerikai világbajnoki selejtezősorozat 13. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.

Kilenc év után először fordult elő, hogy Ecuador két meghatározó védője, Giovanny Espinoza és Ivan Hurtado nélkül lépett pályára. Távollétükben megnyílt az út az uruguayi születésű, 35 éves Marcelo Fleitas előtt, aki először húzhatta magára a sárga mezt.

A legutóbbi két vébén egyaránt résztvevő Ecuador a 37. percben szerzett vezetést, egy kontra végén Tenorio passzolt Jefferson Montero elé, a Villarreal 19 éves légiósa pedig nem hibázott.

A Fiorentinát erősítő Juan Vargas révén a második félidő elején szabadrúgásból egalizált a vébén utoljára 1982-ben szereplő Peru, de öt perccel később a vendégek ismét lecsaptak, Noboa jobboldali beadása után Tenorio bólintott a kapuba a tizenegyespont közeléből.

Ecuador ezzel a győzelemmel a hatodik helyen áll, de az ötödik Uruguayhoz hasonlóan 17 ponttal rendelkezik, Peru maradt sereghajtó.

vb-selejtező, Dél-Amerika, 13. forduló:
Peru - Ecuador 1-2 (0-1)
gól:
J. Vargas (53.), illetve J. Montero (37.), Tenorio (58.)

Az állás: 1. Brazília 24 pont (23-5), 2. Paraguay 24 (19-11), 3. Chile 23, 4. Argentína 22, 5. Uruguay 17 (21-14), 6. Ecuador 17 (16-20), 7. Venezuela 16, 8. Kolumbia 14, 9. Bolívia 12, 10. Peru 7

Az első négy alanyi jogon válik tagjává a vb-mezőnynek, míg a dél-amerikai selejtezősorozatot ötödikként záró válogatott oda-vissza alapon kétmeccses párbajt vív a CONCACAF-zóna - az észak- és közép-amerikai övezet - negyedik helyezettjével.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!