Vágólapra másolva!
Amikor tavaly nyáron szupersztárok egész sora (Cristiano Ronaldo, Kaká, Zlatan Ibrahimovic) igazolt a Primera Divisiónba, a spanyolok büszkén hangoztatták, hogy immáron az övék a legjobb bajnokság Európában. A klasszisok leigazolását a kedvező adózási szabályozás is segítette, azonban az úgynevezett Beckham-törvény - a klubok tiltakozása ellenére - 2010-től megváltozott. A legtöbb játékos ezentúl is adóparadicsomban érezheti magát, kivéve az az öt sztár, aki többet keres havi 600 ezer eurónál (162 millió forintnál).

Tavaly ősszel az angol klubfutball több vezetője aggodalmának adott hangot amiatt, hogy 2010-től változnak az adózási törvények, aminek következményeképp jelentősen megnőnek az egyesületek költségei. Áprilistól ugyanis a legmagasabb adósávba tartozóknak az Egyesült Királyságban jövedelmük felét kell majd befizetniük. Ez az évi 150 ezer fontnál többet keresőket érinti, azaz szinte a Premier League valamennyi játékosát. Az egyik legismertebb könyvvizsgáló cég, a Deloitte sportfinanszírozással foglalkozó csoportja készített is egy tanulmányt az új törvény leendő hatásairól, amelyből kiderült, hogy a topligák közül így Angliában lesz a legkedvezőtlenebb az adózás, miközben a spanyol bajnokság kifejezetten a külföldi labdarúgók adóparadicsomának számít.

A spanyol kormány ugyanis pár évvel ezelőtt hozott egy olyan törvényt, amelynek értelmében a külföldiek a spanyolországi tartózkodásuk első öt évében csak a 24 százalékos adókulcs alá tartoznak. A spanyolok ezzel elsősorban azt szerették volna elérni, hogy a nagy multinacionális cégek az országba telepítsék központjaikat, ám a Real Madrid rögtön lecsapott a lehetőségre, és David Beckham leigazolásakor azzal érvelt, hogy a törvény bizony a labdarúgókra is vonatkozik. A spanyol kormány elfogadta a klub érveit (a köznyelv azóta is csak Beckham-törvényként ismeri a szabályozást), így a Primera División klubjainak a légiósok után sokkal kevesebb közterhet kell fizetniük.

A pénzügyi szakértők szerint ennek nagy szerepe volt abban, hogy a spanyol klubok sokkal bátrabban ajánlottak csillagászati összegeket az idegenlégiósoknak, hiszen az utánuk fizetett közterhek sokkal alacsonyabbak voltak, mint a hazai futballistáké (nekik 43 százalékot kell adózniuk). Mindez a Primera Divisiónnak tehát jót tett, de a spanyol kormány úgy ítélte meg, hogy a szabályozásnak nem ez volt az elsődleges célja, s ezért az ősszel felmerült a törvény eltörlésének a lehetősége. A kluboknak persze ez nem tetszett: a Professzionális Spanyol Liga (LFP) számításai szerint a törvény eltörlése akár 100 millió eurós veszteséget is jelenthet az egyesületeknek. A liga novemberben még sztrájkkal is fenyegetőzött, amit szerencsére elvetettek. Az LFP képviselői (a Real Madrid, a Sevilla, a Numancia és a Gimnastic Tarragona elnöke) végül tárgyalóasztalhoz ültek a minisztérium illetékeseivel, és a jelek szerint sikerült kompromisszumos megoldásra jutniuk.

Forrás: AFP

Henry fizetésének az eddigi 24 helyett ezentúl a 43 százalékát vonják le

Az eredeti tervek arról szóltak, hogy azok a légiósok kerülnének a 43 százalékos adókulcs alá, akik legalább évi 600 ezer eurót (162 millió forint) keresnek - ami havi 50 ezernek (13,5 millió forint) felel meg, és a liga futballistáinak többsége ebbe bele is esett volna. Ez azonban végül módosult, így aztán 2010. január elsejétől csak azoknak a Spanyolországban légióskodó focistáknak kell 43 százalékos adót fizetniük, akiknek a bére eléri a havi 600 ezer eurót. Márpedig ez jelenleg mindössze öt futballistára igaz: jelenleg Cristiano Ronaldo, Kaká, Thierry Henry, Lionel Messi és Zlatan Ibrahimovic esik ebbe a kategóriába. A törvénymódosítás természetesen visszamenőleg nem érvényes.

Mostantól kezdve tehát az extraklasszisok leigazolásánál a spanyol sztárklubok nem fognak akkora előnyt élvezni a többi topligával szemben, mint eddig, hanem nagyjából ugyanolyan terheket kell majd vállalniuk a legjobban kereső sztárjaik után, mint a Beckham-törvény előtt. Ugyanakkor a többi légiós leigazolásánál az előny megmarad, vagyis havi 600 ezer eurós fizetés alatt még mindig sokkal jobban megéri egy labdarúgónak Spanyolországba igazolni, mint mondjuk Angliába vagy Olaszországba, a sztárok esetében pedig vélhetően ezentúl népszerű lesz a havi 599 ezer eurós havi fizetés.

www.global-soccer.eu

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!