Vágólapra másolva!
Hivatalosan is levontak kilenc pontot a Porthsmouth labdarúgócsapatától, amely így 10 ponttal áll az angol Premier League utolsó helyén. A csapat már nem a bennmaradásban bízik, hanem abban, legalább a szezont végig tudja játszani.

A szabályok értelmében a szövetségnek automatikusan kilencpontos büntetéssel kellett büntetnie az élvonal sereghajtóját. Ez a szankció kedden vált hivatalossá, így a Portsmouth már csupán 10 ponttal rendelkezik, s 17 pontnyira van a bennmaradást jelentő 17. helytől.

A 65 millió fontos tartozásból 12 millió illetné az adóhatóságot, 7 milliót pedig a Chelsea és a Watford követel Glen Johnson, illetve Tommy Smith átigazolása után. Kétmillió fontos transzferdíjjal adós a klub a Premier League felé is, 1,7 millióval tartozik volt játékosának, Sol Campbellnek, sőt még az egyik korábbi tulajdonos, Alexandre Gaydamak is követel 9 millió fontot.

A klubot 1896-ban alapították, története során kétszer volt bajnok és kétszer nyerte meg az FA-kupát.

A bajnokság állása:

1.30213670-2466
2.29204569-2764
3.30204671-3364
4.29157753-2852
5.30156949-3051
6.281311453-3650
7.281310539-2249
8.29128930-3144
9.29119946-4242
10.291081132-3238
11.29812928-3336
12.29971331-4834
13.30881436-5432
14.297101237-4531
15.30771628-5928
16.29691437-4927
17.29761623-4727
18.30661831-6324
19.29591527-6124
20.29542025-5110


* A Portsmouth csapatától 9 pontot levontak.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!