Vágólapra másolva!
Három nagyágyú is hiányozhat a Bajnokok Ligája szerdai játéknapján: Diego Milito, Lionel Messi és Wayne Rooney is kihagyhatja csapata találkozóját. Az Internazionale és a Barcelona klasszisát nem teljesen egészségesen is pályára küldhetik, Rooney viszont biztosan nem szerepel a Manchester United Valencia elleni meccsén.

Az Internazionale argentin támadója, Diego Milito volt az előző BL-finálé főhőse, két góljával ő döntötte el a kupa sorsát. A mostani szezonban ugyan nem megy neki olyan jól a játék, a bajnokságban mindössze két gólnál jár, a Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában pedig az ellenfélé helyett a saját kapuját vette be, ám így is kihagyhatatlan az Inter kezdőjéből, amennyiben egészséges: mert a hétvégi, AS Roma elleni bajnokin meghúzódott, így játéka erősen kérdéses a Werder Bremen ellen.

Milito hétórás gyógykezelése

A La Gazzetta dello Sport keddi számában még arról számolt be, hogy Milito biztosan nem játszik a Werder ellen, sőt elképzelhető, hogy hosszabb időt kell kihagynia. Ez tragédia lenne az Internek, mert a milánóiak kerete nem bővelkedik csatárokban, Rafael Benítez ebben a szezonban gyakorlatilag majd minden meccsen a Samuel Eto'o, Milito, Goran Pandev triót küldte pályára. Milito mellett Pandev sem teljesen egészséges, márpedig ha mindketten kiesnek, akkor Benítez csak a fiatal brazil Coutinhóra, illetve a francia Jonathan Biabianyra számíthat. A meccs előtti sajtótájékoztatón is arról kérdezték a spanyolt, hogy Mario Balotelli eladása után nem kellett volna-e egy csatárt venni. "Hogy megbántam-e Balotelli távozását? Ha az ember hoz egy döntést, akkor nem érdemes visszanéznie" - válaszolt diplomatikusan az edző, aki ekkor már alighanem tudta: lehet, hogy Milito mégis játszhat.

Pandev ugyan nem edzett kedden, az argentin csatár viszont igen: olasz lapértesülések szerint a játékos hétfőn hétórás kezelésen esett át annak érdekében, hogy mégis játszhasson. A nagy kérdés az, hogy hosszú távon megéri-e kockáztatni Milito szerepeltetését, hiszen az Inter a hétvégén a Juventus ellen játszik rangadót, és a csatárra ott is nagy szükség lenne. Arról nem is beszélve, hogy a milánóiak sokkal rosszabbul járnának, ha a nem teljesen egészséges támadó a BL-meccsen komolyabban megsérülne, és hosszabb távra kidőlne a sorból.

Cruyff nem játszatná Messit

Hasonló dilemma előtt áll a Barcelona trénere, Josep Guardiola is Lionel Messi esetében. Az argentin világklasszis még az Atlético Madrid ellen kapott rúgást a bokájára, és az első pillanatokban úgy tűnt, hogy Tomás Ujfalusi belépője súlyos károkat okozott. Messi viszonylag jól, kéthetes kihagyással megúszta az esetet, a csapat pedig nélküle is megnyerte a következő két bajnokiját (a Sporting Gijónt 1-0-ra, az Athletic Bilbaót 3-1-re verte), és némi meglepetésre Messi bekerült a Rubin Kazany elleni keretbe. Ez még nem jelenti automatikusan, hogy játszani is fog, Francesc Vilanova pályaedző még kedden is csak annyit árult el, hogy csak az utolsó pillanatban döntenek Messiről. A legvalószínűbb az, hogy a Barca szupersztárja a kispadon kezd, és csak akkor cserélik be, ha a második félidőben nem állnak győzelemre.

Erre van esély, hiszen a Rubin tavaly képes volt meglepetést okozni a Barca ellen, és a Camp Nouban begyűjtötte a három pontot. A Barcelona egykori játékosa és mestere, a sokáig az egyesület szürke eminenciásaként tevékenykedő, a nyáron megválasztott elnökséggel nem a legjobb viszonyban lévő Johan Cruyff persze most sem rejtette véka alá véleményét. A holland szakember rendszeresen ír az El Periodico de Catalunya című újságban, melynek legutóbbi cikkében kategorikusan kijelentette: Messinek nem szabad játszania. "Egy nem teljesen rendbejött sérülés nem csak egy mérkőzésen, hanem az egész karrier során gondokat okozhat. A Barca képes Messi nélkül is megfelelő eredményt elérni Kazanyban, és a mérkőzés amúgy sem kulcsfontosságú a csapatnak. Csak a focista egészségét kockáztatnák, ha pályára küldenék" - jelentette ki.

Forrás: EPA
Cruyff Messi pályafutását óvná

Rooney nem csak a bokája miatt hiányzik

Milito és Messi tehát elképzelhető, hogy nem teljesen egészségesen is pályára lép, a Manchester United klasszisa, Wayne Rooney viszont biztosan kihagyja a Valencia elleni összecsapást. A hivatalos verzió szerint a csatár bokasérülés miatt maradt otthon: a Bolton Wanderers elleni bajnokin már a hatvanadik percben lecserélték. Az angol bulvárlapok szerint azonban Sir Alex Ferguson azért hagyta ki a támadót, mert magánéleti problémái miatt nincs a legjobb formában, és a tréner úgy érzi, hogy Rooneynak pihenésre van szüksége.

Az tagadhatatlan, hogy Rooney ebben a szezonban eddig nem remekelt: a bajnokságban mindössze egyetlen gól szerepel a neve mellett (azt is tizenegyesből szerezte), és nem a pályán nyújtott kiváló teljesítménye miatt szerepelt az újságok címoldalán. Rooney az előző idényben szinte egymaga cipelte a hátán a manchesterieket, és a góljai nagyon hiányoznak.

www.global-soccer.eu

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!