Vágólapra másolva!
Nikola Zigic duplájával győzött szombat este Barcelonában, az Espanyol ellen a Valencia, amely ezzel továbbra is stabilan harmadik a spanyol bajnokságban. A Barcelona négyet vágott a Villarrealnak, így feledtette a hétközi Bajnokok Ligája-kiesést.

Nem hozott túl izgalmas játékot az Espanyol-Valencia mérkőzés első félideje. Az állóvizet Zigic kavarta fel: a szerb csatár az 59. percben lépett pályára, három perccel később gólt lőtt, majd a 75. percben ismét betalált. Zigic januárban a spanyol kupában már duplázott a Deportivo otthonában, de furcsa módon a bajnokságban ebben az idényben csak szombat este lőtte első góljait. Utóbbi tény a mérkőzés feliratozóját is meglephette, mert jónéhány másodpercig 1-0-s Espanyol-vezetést írt ki.

Zigic beperdíti, a feliratozó téved

Zigic bebiztosítja a Valencia győzelmét

A Barcelona feledtette a Bajnokok Ligája-kudarcot, meglepően könnyedén lépve át a Villarrealon. Bár a meccs két hazai helyzettel indult (mindkét ziccert Nilmar rontotta el), a folytatásban hengerelt a Barca. Xavi előbb adott egy gólpasszt Messinek, majd tőle szokatlanul, szabadrúgásből növelte az előnyt. Még a félidő vége előtt lőtt egy harmadikat is a katalán csapat, Krkic megkerülős csellel indult, majd magabiztosan gurított a hosszú alsóba.

Messi beindította a futószallagot

Xavi szabadrúgásból talált be

Krkic megkerülős csellel indult

Térfélcsere után csak gurigázott a Barca, feljebb is jött kicsit a Villarreal, mi több, Llorente szépített is a 67. percben. Később az okozott problémát, hogy Teixeira Vitienes játékvezető vajon egy vagy már kettő sárga lapot adott Busquetsnek - Guardiola lecserélte a középpályást, mielőtt biztosan megszerezte volna a másodikat is.

Llorente szépített

A végszót Messi mondta ki, az argentin közvetlen közelről pöttyintett Diego López kapujába.

Messi másodszor, a Barca negyedszer

Primera División, 35. forduló:
Deportivo La Coruna - Real Zaragoza 0-1 (0-0)
gól:
Colunga (50.)

Málaga - Sporting Gijón 1-1 (0-1)
gól:
Caicedo (79.), illetve Apono (43., öngól)

Tenerife - Racing Santander 2-1 (1-0)
gól:
Roman (45.), Ayoze (56., 11-esből), illetve Xisco (71.)

Real Valladolid - Getafe 0-0
kiállítva:
Cortes (78., Getafe)

Xerez - Almería 2-1 (1-1)
gól:
Armenteros (28.), Bermejo (90.), illetve Soriano (34.)
kiállítva: Y. Keita, illetve Guilherme (84.)

Espanyol - Valencia 0-2 (0-0)
gól:
Zigic (62., 75.)

Villarreal - Barcelona 1-4 (0-3)
gól:
Llorente (67.), illetve Messi (19., 88.), Xavi (34.), Krkic (42.)

vasárnap:
Sevilla - Atlético Madrid 17 ó
Real Madrid - Osasuna 19
Athletic Bilbao - Real Mallorca 21

Az állás:

1.Barcelona 35286187-2190
2.Real Madrid 34282489-3086
3.Valencia35198855-3765
4.Mallorca341681053-3856
5.Sevilla341661252-4254
6.Villarreal351571351-5052
7.Getafe351561452-4651
8.Athletic Bilbao341481245-4450
9.Deportivo La Coruna351281533-4444
10.Atlético Madrid341271552-5343
11.Espanyol3510111427-4241
12.Osasuna341091530-3939
13.Almería359111535-4838
14.Sporting de Gijón359111534-4738
15.Zaragoza359101640-5837
16.Racing Santander358121538-5236
17.Málaga357141439-4435
18.Tenerife35981837-6735
19.Valladolid356151434-5433
20.Xerez35791933-6030


Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!