A madridi egyesület nyolcmillió eurót fizetett Carvalhóért, akinek szerződtetését alighanem José Mourinho szorgalmazta - a portugál szakember korábban a Portónál és a Chelsea-nél is együtt dolgozott a védővel, sőt éppen ő vitte Londonba.
Az angol egyesület a nyáron már a negyedik, harmincon felüli labdarúgójától vált meg, hiszen ebbe a korosztályba tartozott Belletti, Deco és Michael Ballack is. Carlo Ancelottinak még így is három kiváló középhátvédje maradt John Terry, Alex és Braniszlav Ivanovics személyében, ám mivel utóbbira a jobbhátvéd pozíciójában is szükség van, amíg Bosingwa fel nem épül, ráadásul Terry és Alex meglehetősen sérülékenynek bizonyultak az utóbb időszakban, így a londoniaknak jól jönne még egy középső védő.
Angol lapértesülések szerint az első számú kiszemelt a portugál Benfica huszonhárom esztendős brazil bekkje, David Luiz, aki a válogatottban is bemutatkozott az Egyesült Államok ellen. A hátvéd szerződése 2015-ig érvényes a lisszaboniaknál, és kivásárlási záradékában ötvenmillió euró szerepel, ám a portugálok ennél olcsóbban is elengedik. Megkönnyítheti a londoniak dolgát, hogy David Luiz ugyanannak a menedzserirodának az ügyfele, mint Alex.
További átigazolási hírek
Az Arsenaltól távozott francia hátvéd, William Gallas az Ágyúsok ősi riválisánál, a Tottenhamnél köthet ki.
A Fulham érdeklődik a Benfica algériai védője, Rafik Hallis iránt.
Az Olympique Marseille középpályását, Benoit Cheyrout a West Ham United szemelte ki.
A Sunderland csatára, Kenwyne Jones kilencmillió fontért a Stoke Citybe kerülhet.
A Manchester City középpályása, Stephen Ireland iránt az Aston Villa érdeklődik.