Vágólapra másolva!
Az előző idénybeli gyengébb szereplést követően a Juventusnál igyekeznek új csapatot építeni, amihez óhatatlanul hozzátartozik pár játékos eladása is. Mauro Germán Camoranesitől azonban sehogyan sem tudnak megválni. A legújabb hírek szerint azonban az argentin származású középpályás a Milanban folytathatja pályafutását.

A 33 esztendős futballista 2002 óta játszik a torinóiaknál, és szerződése még egy évig érvényes, azonban az új edző, Luigi del Neri már nem számol vele a kezdők között. Mivel Camoranesi a legjobban keresők közé tartozik Torinóban (éves fizetése a hírek szerint 2,5 millió euró), így aztán a Juventus akár ingyen is hajlandó lenne őt elengedni annak érdekében, hogy csökkentse a bérköltséget.

Pár napja úgy tűnt, hogy a Birmingham City el is viszi a középpályást, azonban az angol egyesület végül nem tudott megegyezni Camoranesivel, aki kevesellte a birminghamiek által ajánlott fizetést.

Így aztán egyelőre maradt, ám a Corriere dello Sport értesülései szerint az AC Milan lehet az új klubja. A piros-feketék állítólag Kaha Kaladzével cserélnék el, és mivel a torinóiaknak jól jönne egy rutinos középhátvéd, így akár bele is mehetnek a transzferbe. Camoranesi iránt egyébkén még a Paris Saint-Germain is érdeklődik.

További átigazolási hírek:
A Tottenham Hotspur orosz csatárát, Roman Pavljucsenkót az Olympique Marseille szemelte ki. A Werder Bremen nemet mondott a Real Madrid ajánlatára Mesut Özilért.

A Toulouse francia támadóját, André-Pierre Gignacot a Liverpool szerződtetné. A PSV Eindhoven középpályását, Ibrahim Afellayt a Genoa szeretné megszerezni.

A Werder Bremen a francia Valenciennes elefántcsontparti balhátvédjével, Siaka Tienével erősítene.

www.global-soccer.eu

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!