Megdöbbentő jelenetek tarkították a görög kupa elődöntőjének visszavágóját. A PAOK szurkolói nem tudták elviselni csapatuk hátrányba kerülését, és a második félidőben egy égő petárdával hátba dobták a vendég AEK kapusát. A hazai együttes nem tudott újítani, így az athéni gólnélküli döntetlen után 1-0-s győzelmével az AEK lépett a döntőbe. A PAOK várható kudarca miatt a találkozó hajrájában végleg elszabadult a pokol. A hazai fanatikusok petárdáikkal össztűz alá vették a pályán levőket, ugyanakkor berohantak a küzdőtérre, összecsaptak a biztonságiakkal, a kapu mögötti fotosóknak is nekiestek, és a kamerákat sem kímélték.
A csatárok helyett a szurkolók vették tűz alá az AEK kapuját
A meccs hajrájában bekövetkező botrány ostromjeleneteket idézett
Az Európa-bajnokságok végjátékában négy alkalommal vett részt korábban Magyarország, és összesen 9 játékosunk szerzett gólt. Kétszer talált be Bene Ferenc, Novák Dezső, Dzsudzsák Balázs és Szalai Ádám. Dzsudzsák 2016-ban Portugália ellen szerzett kettőt, Novák 1964-ben Dánia ellen, Bene Ferenc 1964-ben az elődöntőben és a bronzmeccsen volt eredményes, míg Szalai Ádám az egyetlen, aki két különböző Eb-n örvendeztette meg hazánk szurkolóit.