"Szerintük én azért hibázom, mert nő vagyok" - interjú Kulcsár Katalin játékvezetővel

Habár az apja mindent megtett, hogy megakadályozza, Kulcsár Katalinból hozzá hasonlóan mégis futballbíró lett, és az NB I utolsó fordulójában közmegelégedésre vezette a Siófok-Honvéd-mérkőzést. A huszonhat éves közgazdász szerint a játékosoknak nem könnyű megemészteni, ha a pályán megjelenik egy nő, és a szurkolók is másképpen szidják, leggyakrabban a konyhába küldenék vissza. Álma, hogy kijusson az olimpiára, de bevállalna egy Fradi-Újpest-meccset is.

- El kellett kérezkednie a munkahelyéről?
- Nem, egyórás az ebédszünetünk, addig nyugodtan beszélhetünk.

- A magyar játékvezetők köztudottan amatőrök, ön miből él?
- Közgazdász vagyok, egy üzleti tanácsadással foglalkozó cégnél dolgozom. Sajnos a játékvezetésből nem lehet megélni, Magyarországon főképp nem, így ez komoly problémát jelent. Amíg diák voltam, sokkal könnyebben tudtam a bíráskodásra koncentrálni, idén szembesültem azzal, hogy mennyire nehéz a munkával összeegyeztetni.

- Huszonhat évesen mégis elérte, hogy NB I-es futballmeccset vezetett. Milyen volt az első, erről álmodott?
- Amikor elkezdtem a játékvezetést, még azt sem gondoltam, hogy megyei első osztályú meccset fogok egyszer vezetni, ez a mostani kijelölés pedig abszolút meglepetésként ért. Nagyon szeretem a labdarúgást, még akkor is, ha csak a szabadidőm kárára lehetek bíró, tavaly - néha hét közben is - összesen negyvenöt mérkőzést vezettem különböző osztályokban és nemzetközi tornákon.

- Hosszú volt az út a Siófok-Honvéd-mérkőzésig?
- Tizenegy évig tartott. A családban mindenkinek köze volt a futballhoz, apukám focizott, majd játékvezető lett, két fiútestvérem, az unokatestvéreim, a nagybátyáim is fociztak, így nem olyan meglepő, hogy közel kerültem a sportághoz. Győr-Ménfőcsanakon a lányoknak nem lehetett focizni, így jött képbe a játékvezetés. Pedig apukám mindent megtett ellene, hogy bíró legyek, azt is eltitkolta, hogy tanfolyam indul.

- Ha lenne egy lánya, szívesen venné, hogy játékvezető legyen?
- Azt hiszem, hogy nem.

- Miért?
- Én csak azt tudom, apukám miért nem szerette volna, hogy belőlem játékvezető legyen. Úgy gondolta, hogy képtelen leszek elviselni a kritikát, hogy bántani fognak a nézők a bekiabálásokkal, és az én kislányos lelkem ezt nem tudja majd feldolgozni. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy soha nem fájtak a nézői vagy az újságírói kritikák, de ehhez is hozzá lehet szokni, idővel már nincsen olyan hatása, mint amikor elolvassa az ember az első negatív kommentet magáról az interneten. Végül az egésznek egy másik része lett domináns, élveztem a játékvezetést, és a kihívást láttam benne, nem pedig azt, hogy esetleg engem szidnak.

- És ha majd a gyereke is így érezne, és a nehézségek ellenére élvezné a játékvezetést?
- Félteném, mert tudnám, hogy minek teszi ki magát. Nincs még gyerekem, így nem tudhatom, de valószínűleg sokkal jobban aggódnék. Ez talán önzés is a részemről, hogy nem szeretném átélni azt a félelmet, aggódást, amelyet egy szülő átélhet ilyen esetben. Pedig a pályámat immár az apukám is máshogyan látja. Összesen öt meccset vezettem vele, egyszer egy megyei másod- vagy harmadosztályú mérkőzésen ki kellett volna állítania a hazai kapust, és ő csak sárga lapot mutatott fel. Én a partjelzőjeként, a bíráskodásom első évében teljesen fel voltam háborodva, hogy miért nem adott piros lapot, később bevallotta, hogy ezen a veszélyesnek ítélt településen már többször bántalmazták a játékvezetőket, és ha nem velem vezette volna a meccset, akkor kiállítja a kapust. De mivel én is ott voltam, felmerült benne, hogy esetleg engem is megverhetnek a szurkolók a meccs után. Az eset után szólt a bíróküldőnek, hogy soha többé nem akar a lányával meccset vezetni, hogy ez ne menjen a teljesítmény rovására. Ezután már csak egyszer voltam az asszisztense, a búcsúmeccsén.

- Mire gondolt, amikor - például két éve, az U17-es Eb-döntőn - az Eurosporton nagyon sokan élőben nézhették a mozdulatait?
- A himnuszoknál arra gondoltam, hogy a szüleim mennyire büszkék lehetnek rám, és hogy talán senki nem gondolta, hogy egyszer egy ilyen mérkőzést vezethetek majd. Később már nem volt időm ilyeneken gondolkodni, ha így tennék, az a mérkőzés rovására mehetne.

- Milyen bírónak tartja magát, engedékenynek vagy szigorúnak?
- Szeretem, ha nem rólam szól a mérkőzés. Olyan ez, mintha színházi rendező lennék, akinek nemcsak a játékosokat, de az egész előadást felügyelnie kell. Át kell érezni azt a felelősséget, hogy az ítéletek befolyással vannak a játékosokra, vezetőkre, a szurkolókra, a tv-nézőkre egyaránt.

- Férfi vagy női meccset jobb vezetni?
- Inkább úgy fogalmaznék, hogy más. De ugyanúgy más NB I-es, illetve megyei meccset vezetni férfiaknak.

- A szurkolók nehezen veszik, amikor megtudják, hogy nő dirigálja a meccset?
- Volt, hogy észre sem vették, hogy nő vagyok. Egy alkalommal csak a nyolcvanadik percben jöttek rá, hogy "úristen, ennek a játékvezetőnek melle van". De vannak tipikusan a női bírókat érintő szidalmak is, a leggyakoribb, amikor a konyhába akarnak visszaküldeni. Nem fogják magukat jobban vissza, mint a többi meccsen. De ehhez is hozzá lehet szokni, tizenegy éve csinálom, ha nem bírnám, az már kiderült volna.

- Hogyan tetszett a Barca-MU Bajnokok Ligája-döntőn Kassai Viktorék bíráskodása?
- Óriási dolognak tartom, hogy ők vezethették az év mérkőzését. Szerintem minden magyar játékvezető büszke volt. Együtt edzünk a fiúkkal, a barátaimról van szó, úgyhogy nagyon szurkoltam nekik. Az UEFA és a közvélemény is meg volt elégedve a teljesítményükkel, nagyon örülök, hogy így sikerült, bíztunk bennük.

- Mikor lesz olyan jó a magyar foci, mint amilyen jók a magyar bírók?
- Örülök, hogy most ilyen jól megy a magyar játékvezetésnek, és nem csak Kassai Viktort lehet említeni, hiszen Gaál Gyöngyi ott lesz a nyári női foci-vb-n, míg Vad Istvánék a kolumbiai U20-as világbajnokságra mennek. Remélem, hogy labdarúgásunk színvonala emelkedni fog a jövőben, azt viszont nem tudom, ez hogyan fog megvalósulni, nem vagyok szakember, nem is az én dolgom, hogy ezzel foglalkozzak.

- A férfi labdarúgók hogyan viszonyulnak önhöz, másképp, mint egy férfi bíróhoz?
- Persze, de ez természetes, bele tudom magam képzelni a helyükbe. Azért ez alapvetően a férfiak sportága, így nem könnyű megemészteni, ha a pályán megjelenik egy nő. Ha már ismernek, akkor azért általában változik a hozzáállásuk, de bizonyítani kell nekik. Tipikus helyzet, hogy ha hibázom, akkor a nézők, játékosok, vezetők nem ugyanazt gondolják, mint egy férfi bíró esetében, például, hogy "rosszul helyezkedett, és nem látta". Szerintük én azért hibázom, mert nő vagyok. Az sosem merül fel, hogy én is ugyanazért hibáztam, mint egy férfi kolléga. Kihívás számomra, hogy ezt kezelni tudjam.

- A pályán nem udvarolnak a játékosok?
- Előfordul, de szerintem csak azért, mert én vagyok az egyetlen nő a közelükben. Azért ez nem túl gyakori, a bírói öltözékben amúgy sem gondolnám, hogy nagyon vonzó lennék.

- Hogyan bírja a sok futást a pályán?
- A pályán nem gondolok arra, hogy most mennyit futok, azt tudom, hogy hová szeretnék odaérni, és mit szeretnék látni. A futás csak eszköz, ettől még nem mondom, hogy ne éreztem volna azt meccs közben, mennyire elfáradtam. Ám ilyenkor látom, hogy jön a következő szituáció, amelyet meg kell ítélni, és ez eltereli a gondolatokat a fáradtságról.

- Amikor a barátnőivel találkozik, akkor is a foci a fő beszédtéma?
- Próbálom olyan területeit érinteni a dolognak, amelyek őket is érdekelhetik. Például amikor hazajövök egy külföldi tornáról, a barátnőimnek nem arról mesélek elsősorban, hogy hány tizenegyest fújtam be, inkább az országról és a kalandjaimról.

- És férfitársaságban?
- A fiúk azt érzik, hogy feltétlenül a foci kell hogy legyen a téma, amelyet én szeretek, de nem ragaszkodnék ahhoz, hogy csak arról beszéljünk. Ez az életem, de tudnék másról is mesélni.

- Jellemző, hogy tesztelik önt és fitogtatják a tudásukat a férfiak?
- A munkahelyemen is megtapasztaltam, hogy ebéd közben kérdezgettek, és figyelték, hogy tényleg értek-e hozzá. Volt olyan, aki azt feltételezte, hogy játékvezető vagyok, de nem szeretem a focit, és nem is nézek meccseket.

- Van, hogy besokall a futballtól?
- Ez nagyon ritkán fordul elő, de ha mégis, akkor biztos, hogy helyette másik sportot fogok nézni a tévében. Szeretem az atlétikát, az úszást és a női sportágakat is. Szertornáztam hat évig, ezért azt is kedvelem, csakúgy, mint a műkorcsolyát. Az olimpián viszont mindent megnézek, a részvétel pedig egy álom valóra válása lenne.

- Elképzelhetőnek tartja, hogy egyszer egy Újpest-Fradit önre bíznak?
- Most semennyi esélyt nem látok erre, de ugyanígy voltam az NB I-gyel is.

- Elvállalná?
- Persze.