Állítólag brazil válogatottat venne Dzsudzsák mellé az Anzsi
![Copa América 2011, Brazil-Ecuador, Paulo Ganso](https://cdn.origo.hu/2024/01/LBMym3nvBa8Z_ngmedHQH5xW-YOQSrGcG6PpJH0VMhA/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2U4Yjk2MjYyNDZhZTQ2MTQ5OWY4YWVhNTBjZDdmOTMy.webp)
A 21 éves játékos kiváló teljesítményt nyújtott a legutóbbi szezonban a Santosban, amivel Európában is felhívta magára a figyelmet. A brazil weboldal úgy tudja, az Anzsi Mahacskala 40 millió eurót ajánl a jelenleg a Copa Américán tartózkodó játékosért, akinek a szerződésében ugyan 50 milliós kivásárlási záradék szerepel, ám ennél nagyobb akadály lehet a dagesztániak előtt, hogy Ganso inkább Olaszországban képzeki el jövőt, és állítólag a bajnoki címvédő AC Milan is szívesen leigazolná.
Az Anzsi a Lancenet szerint évi hétmillió eurós bérajánlattal próbálja elgondolkodtatni Gansót, és - csakúgy, mint a szintén a kívánságlistáján szereplő Neymar esetében - erősen számít Robert Carlosra is, hogy meggyőzze honfitársát, érdemes Mahacskalába igazolnia.
Korábbi sajtóértesülések szerint a Lazio klasszisát, Mauro Záratét, illetve a Juventusnál háttérbe szorult Amaurit is szerződtetné.