Vágólapra másolva!
Hiába vezetett, végül meg kellett elégednie az 1-1-es hazai döntetlennel a Kecskemét labdarúgócsapatának a kazah Aktobe elleni Európa Liga-selejtező 2. fordulójának első találkozóján.

Eredmény, Európa Liga-selejtező 2. forduló, első mérkőzés:
Kecskemét TE-ERECO - Aktobe (kazah) 1-1 (1-0)
Kecskemét, Széktói-stadion, 4000 néző
v.: Liran Liany (izraeli)
Kecskemét: Németh - Alempijevic, Radanovic, Balogh B., Mohl - Ebala, Cukic (Savic, 71.) - Bori, Foxi, Litsingi (Gyurcsó, 63.) - Dosso (Simon A., 46.)
Aktobe: Szidelnyikov - Kenzsiszarijev (Badlo, 87.), Szmakov, Csicsulin, Primus, Kostic, Hajrullin, Logvinyenko (Hohlov, 85.), Mane, Djilas, Avercsenko (Maletics, 71.)
gól: Radanovic (23.), illetve Mane (59.)

A mérkőzés elején a Kecskemét lépett fel támadólag, de az utolsó pillanatban mindig hibáztak a csatárok, így több gólhelyzet is kimaradt. Az Aktobe szórványos ellentámadásait könnyen állította meg a hazaiak védelme, egészen a 23. percig, amikor Foxi remekül ívelt be egy szabadrúgást, a magasan kiemelkedő Radanovic pedig a hálóba fejelt.

A gól után még volt egy kihagyott hazai helyzet, majd az Aktobe átvette a játék irányítását, és csak a szerencséjének köszönhető, hogy a kazah csapat nem talált be.

A második félidő elején a vendégek a szenegáli Mane révén egyenlítettek, a hazaiak játéka visszaesett, Tomislav Sivic cserékkel próbálta gyorsítani csapata játékát. A kazahok egyre nagyobb fölénybe kerültek, többet futottak és rendre győztesen kerültek ki a párharcokból.

A mérkőzés végére a Kecskemét ismét feltámadt, de a gólhelyzetek kimaradtak, így nem sikerült előnyt szereznie az egy hét múlva sorra kerülő visszavágóra.

"Az eredmény ugyan reális, de a játékvezető egy ezerszázalékos büntetőt nem adott meg nekünk. Az első félidőben nagy iramban futballoztunk, de sajnos csak egyetlen helyzetet tudtunk kihasználni. A második játékrészben kijött, hogy az Aktobe már javában játszik a kazah bajnokságban, míg mi csak most fogjuk elkezdeni" - nyilatkozta Tomislav Sivic, a Kecskemét vezetőedzője:

Első félidő:

Kósza "Aktobe, Aktobe" hallatszott a lelátóról, amikor a Kecskemét elkezdte a mérkőzést. A hazai közönség kicsit késve kezdett a himnusz éneklésébe, a magyar játékosok nem állhattak meg, hogy meghallgassák.

A 3. percben hatalmas hazai helyzet maradt ki, Dosso helyzetbe cselezte magát, de 13 méteres lövése lecsorgott, Litsingi azonban 3 méterről a kapusba lőtt. Négy perccel később Dosso kapott kiváló labdát, de Szidelnyikov kapus kiváló ütemben robbant ki és mentett.

A 10. percben Mane váratlan lövése majdnem meglepte Némethet, aki üggyel-bajjal, de védeni tudott. A 15. percben Szmakov baloldalról középre lőtt szabadrúgását ölelte magához Németh.

Próbálta irányítani a mérkőzést a Kecskemét, de játékába sok hiba csúszott. A 23. percben aztán megszerezte végre a vezetést a csapat, Foxi bal oldali szabadrúgásra Radanovic jól érkezett és okosan a jobb sarokba bólintott (1-0). A 25. percben Kenzsiszarijev 22 méteres, középre tartó szabadrúgását könnyedén fogta Németh kapus.

A helyzetkidolgozással nem akadt baj, de a hazaiak folyamatosan rossz megoldást választottak. Kétszer is adódott létszámföléyes helyzet, de előbb Dosso a ziccerben kilépő Foxi helyett a szögletzászlót választta, majd egy újabb kecsegtető helyzet amiatt hiúsult meg, hogy a labda Litsingi háta mögé érkezett.

A 42. percben óriási kazah lehetőség maradt ki, Ebala eladta a labdát a félpályán, Mane két csellel tisztára játszotta magát, majd Djilast szöktette, aki ziccerben el is lőtte a labdát Németh mellett, de elvétette a jobb sarkot. A játékrész utolsó percében beszorult saját tizenhatosára a Kecskemét, de Djilas egy rossz lövéssel végül felszabadította a kaput - maradt az 1-0-s félidei előny.

2. félidő:

A szünetben cserélt a Kecskemét, Dosso helyére Simon Attila állt be. Az első lehetőség a hazaiak előtt adódott, de Bori jobboldali beadását a védők kivágták Simon elől. Egy perc múlva Kostic lőhetett éles szögből teljesen szabadon, a védőkön elakadó labda Mané elé került, de végül Ebala takarított.

Laült a Kecskemét játéka, érezhető volt, ez előbb-utóbb megbosszulja magát. Az 57. percben Hajrullin 15 méteres lövése centikkel surrant el a bal kapufa mellett. Két perc múlva nem volt ilyen szerencséje a Kecskemétnek: Mané kapott labdát, tolt rajta egyet, majd 18 méterről kilőtte a jobb alsó sarkot (1-1).

Cserélt is Sivic, lekapta a pályáról Litsingit, helyére Gyurcsó állt be. A 64. percben Szidelnyikov védett hatalmasat Balogh fejesénél..A 70. percben Simon kapott nagy indítást, de a mellel átvett labda elpattant, így menteni tudott a visszarohanó védő.

A 75. percben Szmakov kiváló indítását Maletics középre játszotta, de Hajrullin két lépésről Némethbe pofozta a labdát - hatalmas helyzet volt.

Az utolsó negyedórában Sivic edző joggal dühönghetett, hiszen csapata átengedte a területet az ellenfélnek. A 84. percben aztán Foxi helyzetbe került, de passz helyett gyatrán a kapus kezébe emelt, majd egy perc múlva Gyurcsó jobbról ívelt a hosszú sarokra, Foxi lendületből érkezett, de a léc fölé lőtt.

A háromperces hosszabbításban a kecskemétiek még számon kértek egy tizenegyes-gynús esetet a játékvezetőn, de végül maradt az eredmény. Az 1-1-es döntetlennel a kazah együttes előnyösebb helyzetben várhatja a visszavágót.

Előzmények:

A kazah együttes eddig háromszor indulhatott a második számú európai kupasorozatban, a Bajnokok Ligája-selejtezőben pedig négyszer szerepelt, így meglehetősen nagy nemzetközi rutinja van. A múlt pénteken a bajnok Videoton ellen Szuperkupa-döntőt veszített Kecskemét története első európai kupameccsére készül.

A nagy kérdés Tököli Attila szereplése volt, a magyar válogatott csatár sérülése nem javult, így rá nem számíthatott Tomislav Sivic vezetőedző.

További eredmények:
Zeljeznicar (bosnyák) - Sheriff (moldovai) 1-0
Liepajas (lett) - Salzburg (osztrák) 1-4
Vllaznia (albán) - Thun (svájci) 0-0
Juvenes/Dogana (San Marinó-i) - Rabotnicki (macedón) 0-1
Metalurg Szkopje (macedón) - Lokomotiv Szófia (bolgár) 0-0
Glentoran (északír) - Vorszkla (ukrán) 0-2
Crusaders (északír) - Fulham (angol) 1-3
Domzale (szlovén) - RNK Split (horvát) 1-2
KR (izlandi) - Zilina (szlovák) 3-0
FH (izlandi) - Nacional (portugál) 1-1
Sahtar Karagandi (kazah) - St. Patrick's (ír) 2-1 (0-0)
Rusztavi (grúz) - Irtis Pavlodar (kazah) 1-1 (0-0)
Slask (lengyel) - Dundee United (skót) 1-0 (0-0)
Rad (szerb) - Olympiakosz Volosz (görög) 0-1 (0-0)
KuPS (finn) - Gaz Metan (román) 1-0 (1-0)
Flamurtari (albán) - Jablonec (cseh) 0-2 (0-0)
Iskra-Stal (moldovai) - Varazdin (horvát) 1-1 (1-1)
Tauras (litván) - ADO Den Haag (holland) 2-3 (0-0)
Rudar (montenegrói) - Austria Wien (osztrák) 0-3 (0-1)
TPS (finn) - Westerlo (belga) 0-1 (0-0)
Sant Julia (andorrai) - Bnei Jehuda (izraeli) 0-2 (0-1)
FK Minszk (fehérorosz) - Gaziantepspor (török) 1-1 (1-0)
Örebro (svéd) - Sarajevo (bosnyák) 0-0
Sahtyor Szoligorszk (fehérorosz) - Ventspils (lett) 0-1 (0-0)
Valerenga (norvég) - Mika (örmény) 1-0 (0-0)
Häcken (svéd) - Honka (finn) 1-0 (1-0)
Anorthoszisz (ciprusi) - Gagra (grúz) 3-0 (2-0)
Floriana (máltai) - AEK Larnaca (ciprusi) 0-8 (0-5)
Maccabi Tel-Aviv (izraeli) - Hazar (azeri) 3-1 (3-1)
Llanelli (walesi) - Dinamo Tbiliszi (grúz) 2-1 (1-0)
Olimpija Ljubljana (szlovén) - Bohemians (ír) 2-0 (1-0)
Suduva (litván) - Elfsborg (svéd) 1-1 (0-0)
Differdange (luxemburgi) - Levadia (észt) 0-0
KF Tirana (albán) - Spartak Trnava (szlovák) 0-0
TNS (walesi) - Midtjylland (dán) 1-3 (0-0)
Vaduz (liechtensteini) - Vojvodina (szerb) 0-2 (0-0)
EB/Streymur (feröeri) - Qarabag (azeri) 1-1 (0-1)


Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!