Negyvenes, jól öltözött (Ray-Ban napszemüveg, Escada farmer, Nike cipő) édesapa áll a pálya szélén, kezében dobozos sör. "Elmész te a jó kurva anyádba, két percen belül ez már a második! Te meg ne dumálj, bazmeg, hanem játsszá'!" Szavait elsősorban a játékvezetőhöz intézi. Másodsorban viszont a középcsatárhoz, aki civilben a saját fia. Történik mindez egy budapesti, kertvárosi pályán, vasárnap délelőtt. Verőfény, U16, a tét óriási: ha nyer a csapat, felzárkózik. A hetedik helyre. Ha nem, akkor marad a nyolcadik. Apukánk egyébként motiválásban is egészen egyedülálló: kilencven percen keresztül szidja a saját fiát, amiért "nem képes eltalálni azt a kurva kaput tizenötről". Egyébként tényleg nem, és egyre kevésbé.
Harminc körüli kopasz, kigyúrt édesapa ácsorog a pálya szélén. Ez már egy másik pálya. Odabent a gyerek próbál játszani. Az edző szerint már rég passzolnia kellett volna, de az apának más a véleménye: "Vigyed be egyedül, bazmeg, nehogy má' ezeknek a lúzereknek adjad!"
Rendben van, edzőnek lenni nem egy leányálom, de focista gyereknek lenni még sokkal rosszabb. Különösen, ha az ember apjának úgynevezett tervei vannak vele.
Szasza apuka fogalom a focista apukák között. Ötéves kora óta hordja a kis Szaszát edzésre és persze a meccsekre. A kis Szaszának hosszú haja és kedves, lányos arca volt, sokáig azt hittük, Szasza lány. Szasza apuka a kis Szasza minden mozdulatát hangosan kommentálta, szakértő hozzászólásai nélkül nem folyhattak edzések, meccsek. A gyerek tényleg tehetséges volt, jól cselezett, jól lőtt kapura, de az apja terhét nem bírta el. Minden csapatból kitették, mert másképp nem szabadultak volna Szasza apukától. Apuka később összerántott egy csapatot is, néhány hasonlóan nehéz sorsú apuka csemetéiből. A csapatot természetesen Szaszára építette, elindultak a megfelelő korosztályos bajnokságban, de sorban kapták a pofonokat. Pedig a kis Szasza tényleg ügyes gyerek volt. Ma, 17 évesen az egyik pesti csapatban játszik. Nem lóg ki a többiek közül. Az edzője szereti, de lehet, hogy nem tartják meg. Apuka továbbra is lejár az edzésekre.
"Sok szülő a gyerek akarata ellenére hurcolja a srácot csapatról csapatra, hogy bebizonyítsa: az ő gyerekének igenis a legjobbak között van a helye" - mondja Sólyom Ferenc, a III. Kerületi TVE szakosztályvezetője. Az elsősorban utánpótlás-neveléssel foglalkozó klub szakembere, aki jelenleg 16-17 éves fiúkat edz, elmesél egy esetet. "Volt egy srác. Rendes fiú, nem ügyetlen, de nem is egy Messi. Már éppen kezdett beilleszkedni a csapatba, amikor az apja elvitte a Fradiba. Ott nem kellett, visszajött. Aztán a Vasasba. Onnan is visszajött. Aztán jött az apuka, hogy a gyereket vinné a Honvéd. Ebben az esetben a fogadó csapatnak ki kellett volna fizetnie az 50 ezer forintos nevelési hozzájárulást, de a Honvéd nem akarta. Erre az apuka zsebből kifizette, csak hogy vihesse a gyereket. Ma persze megint itt van a srác, mert nem fért be a Honvédba. Csakhogy azóta megutálta a focit, kelletlenül jár edzésre, inkább lóg és kamuzik."
Béla egy nagy cég ügyvezetője volt, állandó résztvevője a kölyökderbiknek. Két sráca ugyanabban a klubban, de más-más korosztályban játszott. Így aztán a hétvégéket a pályák szélén töltötte. Illetve néha a pályán, mert rendszeresen verte a bírókat. Főleg, ha a gyerekei ellen fújtak. Többször kitiltották szinte minden pályáról, de őt ez nem tántorította el. A két srác közül ma már csak a kisebbik játszik, mondják, egész jól. Állítólag minden hétvégén könyörög az apjának, hogy maradjon otthon.
Szőke, negyvenes anyuka. Az a típus, amelyik ért a focihoz. Naná, otthon mindenki meccset néz egész este. Anyuka természetesen imádja a gyereket és utálja az edzőt, mert a gyerek főleg kispados. Anyuka egész meccsen lázít a többi kispados szülő között, a vesztes meccs végén pedig elégedetten kiabálja az edzőnek: "Fájt volna magának, ha egyszer a kezdőbe állítja a Jenőkét???"
"Az ember persze elfogult a saját gyerekével szemben, de sok szülő hajlamos túlzásokba esni" - mondja Lipcsei Péter, a Fradi NB III-as csapatának edzője. Szerinte a szülők többsége elveszti a realitásérzékét, ha a saját gyerekéről van szó. "Van egy apuka, a gyereke hétéves. Rendszeres statisztikákat készít a csapat játékosairól, hogy kinek hány rossz passza volt, ki mennyit futott, ki hányszor lőtt kapura. És mindezt azért, hogy kiderüljön, az ő fiának igenis helye van a kezdőben." A Fradinál egyébként már bevezették, hogy a szülők a legkisebb korosztály edzésein sem vehetnek részt.
Lipcsei Péternek két fia van, mindkettő focizott. Ma már csak a kisebbik, a nagyobbik pályafutását egy térdsérülés törte ketté. Saját fiairól - azt mondja - képes reálisan gondolkodni. "Krisztián például egész jó játékos, de a korosztályában vannak nála sokkal jobbak is. Imádom, hogy játszik, sokat jelent ez nekem, de ha abba akarná hagyni, akkor nem erőltetném" - állítja a Ferencváros egykori legendája.
Néhány éve történt, amikor az egyik neves fővárosi egylet rendezett válogatót tízéves gyerekeknek. Az egyik srác - nem volt ügyetlen, de semmi különös - nem került be a második körbe. Aztán hogy, hogy nem, a következő fordulóban mégis ott volt. A papa - tehetős üzletember - NAGYON szerette volna, ha a gyerek bekerül. Bekerült. Két hónap után viszont eljött, mert nem bírta a nyomást. Azóta nem játszik.
"Sajnos én is nemegyszer hallottam már, hogy a szülők fizetnek az edzőknek, hogy a gyerek játszhasson. De ezt nehéz bizonyítani" - mondja Lipcsei. "Én sosem fizetnék az edzőnek, még akkor se, ha tudom, hogy az utánpótlásban dolgozók többsége amolyan megélhetési edző. Legtöbbjük alig keres 100-120 ezer forintot."
"Igen, ezek mind létező történetek" - mondja az Origónak az egyik labdarúgó-akadémián dolgozó edző, aki kérte, ne írjuk le a nevét, mert nem szeretné, ha a rossz példákkal az ő intézményüket azonosítanák. "Nem csoda, hogy sok tehetséges gyerekből nem lesz jó játékos, igazi sportember. Mit is várhatnánk a srácoktól, ha azt látják, hogy a szülők hogyan intézik el a konfliktusaikat a pályán és a pályán kívül?"
"Mi itt próbálunk profi körülményeket teremteni, de közben a gyerekek közvetlen környezete teljesen amatőr módon áll a munkánkhoz" - teszi hozzá. "Azokról a szülőkről beszélek, akik közlik, hogy ha a gyerek nem lesz kezdő, elviszik egy másik csapathoz. Ahelyett, hogy arra ösztönöznék őket, hogy dolgozzanak többet az edzésen, vagy figyeljenek jobban a pályán."
"Attól, hogy a szülő akarja, még nem lesz tehetséges a gyerek. Viszont attól, hogy tehetséges, még nem biztos, hogy sikeres is lesz" - mondja Kárpáti Róbert pszichiáter. Sok mindennek kell ehhez összejönnie: tehetségnek, pénznek és igen, szerencsének is. "Ismerek olyan sportolót, aki soha nem került volna ki külföldre, ha nem az apja a menedzsere. A fiú tényleg ügyes, tehetséges, de olyanból, mint ő, még van egy tucat csak idehaza. Kint meg több száz. Szóval van, hogy az apuka fanatizmusa tényleg használ. De ez a ritkább."
"A frusztrált szülőkből lesznek a legrosszabb fociapukák és anyukák" - állítja Kárpáti, aki szerint mindig akkor van baj, ha a gyereknek a szülő gyerekkori álmát kellene megvalósítania. Minden alkalommal, amikor a szülő bekiabálja a gyereknek, hogy balra cselezzen, az edző meg azt, hogy jobbra, úgynevezett lojalitási konfliktus alakul ki. "Kinek feleljek meg? - teszi föl a kérdést magában a gyerek. Annak, akinek otthon mindig igaza van, vagy annak, aki itt a klubban irányítja az életemet, akitől függ, hogy a jövő héten is játszhatok-e? Sok gyereket láttam már tönkremenni ebben. Ha már nem lehet rávenni őket, hogy csak biztassák a gyereket, én a meccsekről is kitiltanám a szülőket" - mondja Kárpáti.