A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
HUNVég Zsombor
11:20CselgáncsZsombor Veg-Aleksandar Kukolj
HUNMagyarország
12:16ÚszásSzabad 4 x 200m
HUNMagyarország
14:00KézilabdaSpanyolország-Magyarország
HUNHámori Luca
16:18ÖkölvívásAnna Hamori-Marissa Williamson
HUNKovács Richárd
17:38ÖkölvívásRichard Kovacs-Sofiane Oumiha
HUNMagyarország
21:05VízilabdaMagyarország-Japán
NyílNyíl
Vágólapra másolva!
A madridi legfelsőbb bíróság érvénytelenítette a városi önkormányzat által korábban kiadott engedélyt, amely a Real Madrid stadionjának átépítésére vonatkozott.

A Real azt közölte, hogy visszavonták az építési engedélyt, de a főváros vezetésével és a regionális hatóságok közreműködésével megpróbálnak megoldást találni a kialakult helyzetre.

A klub 400 millió euróból szeretné modernizálni a Bernabéu Stadiont. A projektet 2012 végén jóváhagyták, s a munkálatok idén nyáron kezdődnének. A tervek alapján az egész arénát befednék, közvetlenül a stadion mellé pedig bevásárlóközpontot és luxusszállodát építenének.

Az előkészítés már tavaly augusztusban is megakadt egyszer, miután egy környezetvédő szervezet tiltakozást jelentett be. A Real terveit az Európai Unió is vizsgálja, mert felmerült a gyanú, hogy az egyesület egy ingatlanügylet formájában tiltott állami segítséget kapott.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!