"Sokak számára ő egy példakép, amikor rugdossa a gólokat. Én azonban gyűlölöm azért, amit aznap éjszaka tett velem. Lehet, hogy ő azt gondolja, ez egy jó poén volt, ám megnézném, hogy mit szólna, ha ezt a húgával vagy az anyjával csinálnák meg" - fogalmazott a volt szerető, Valentina Roth a Daily Star angol lapnak, majd részletesebben is beszámolt az estéről.
"Szex közben zajt hallottam a szekrényből, megkérdeztem, hogy ő is hallja-e, de befogta a fülemet, és közben húzta a hajamat. Aztán ismét hallottam, mire kijött két focista barátja a szekrényből, és közben a mobiljukkal videóztak. Üvöltve közöltem Alexisszel, hogy ha nem lenne híres focista, akkor egyetlen nő sem feküdne le vele, annyira undorítóan néz ki" - tette hozzá a nő, aki egy egy chilei tévéinterjúban mesélte el először a sztorit, most pedig elárulta, hogy azóta több névtelen, halálos fenyegetést is kapott.
Sánchez magánéletéről egyébként egyre többet cikkeznek, tavaly novemberben azt írták, hogy akkori barátnőjével, Laia Grassival állítólag túl sokat szexelt, akkora volt a nő étvágya, és ezért a csatár keveset pihent. Aztán szakítottak, mert Laiai Grassi rajtakapta, hogy a focista egy másik nővel chatel, legutóbb pedig Sánchez azzal került a bulvárlapok címlapjára, hogy csupán három percig bírja az ágyban.