A fivérek azért vesztek össze, mert 2011-ben kiderült, hogy Ryan nyolc évig a szeretője volt Rhodri feleségének, Natashának, aki állítólag kétszer el is vetette a focista gyerekét, miközben Rhodrival járt. A pár 2010 júniusában házasodott össze, született két gyermekük, 2013-ban pedig elváltak.
Ryan Giggs eközben már házas volt, tehát egyúttal megcsalta a feleségét, aki azonban nem hagyta el őt, amikor kirobbant a botrány.
A fivérek azóta nem beszéltek, most azonban a Sun és a Mirror angol napilap is arról számolt be, hogy Ryan belátta, hogy neki kell lépnie, ezért elnézést kért Rhodritól.
Az öcs állítólag elfogadta a bocsánatkérést. Húsvétvasárnap egy szemtanú már egy klubban látta őket Manchesterben.