Az urak a szőkéket szeretik
Hegedűs Henrik
2015. augusztus 24. 18:02
Martin Ödegaard (b), a Real Madrid csodatinije is szőke
A Soccernomics című könyv szellemes kommentárok és aprólékos gonddal kidolgozott kutatások elegyével mutatja be a futballt, kizárólag a számok és a közgazdaságtan oldaláról megközelítve.
Egyik szerzője, Simon Kuper ismert futballszerző, elnyerte már az év sportkönyvéért járó William Hill-díjat is, jelenleg a Financial Times publicistája. Szerzőtársa, Stefan Szymanski a sportmenedzsment professzora a Michigani Egyetemen. Nemzetközi hatású könyvükben tizenegy alapvető szabályt gyűjtöttek össze az átigazolási piacról.
A pocsék igazolási gyakorlat mintapéldájaként vegyük a Liverpool 1998 és 2010 közötti időszakát. Jóllehet a csapat akkori két menedzsere, Gérard Houllier és Rafael Benítez szórta a pénzt, a Liverpoolnak egyszer sem sikerült bajnoki címet szereznie.
Benítez pazarlása minden képzeletet felülmúlt. 2008-ban 20 millió fontot fizetett a Tottenhamnek a 28 éves csatárért, Robbie Keane-ért, alig hat hónappal később pedig 8 millió fonttal kevesebbért visszaküldte. Keane egyébként hamarosan onnan is továbbállt, kölcsönadták a Celticnek.
"Térjen vissza Liverpoolból Londonba – Robbie Keane-nél is sebesebben” – szellemesen így hirdette magát akkoriban egy vasúti társaság, a Virgin Trains.
2009 októberében a Sunday Times úgy számolt, hogy az Anfieldben eltöltött hat éve alatt Benítez 140 millió fonttal többet költött az átigazolási piacon, mint amennyi bevétele volt. Alex Ferguson ebben az időszakban mindössze nettó 31 millió font kiadásig jutott a Manchester United élén, ehhez képest háromszor is bajnoki címig vitte a csapatát. Arsène Wenger meg egyenesen pozitív mérleget produkált az Arsenalnál.
A "sokaság bölcsességének" teóriája lényegében azt mondja ki, hogy ha az ember a döntését egy változatos összetételű csoport véleményére alapozza, úgy az nagyobb eséllyel lesz helyes, mint ha csupán egyetlen szakértőre hallgatna. Például, ha egy vegyes összetételű csoportot egy ökör súlyáról kérdezünk, a válaszokból képzett átlag igen közel lesz a helyes megoldáshoz. De faggathatunk akár egy nagy csapat fogadót is – mondjuk – az elnökválasztás végkimenetelét illetően: a tippek átlaga szintén a helyeshez közelítő eredményt mutat majd. Ugyanígy a kiszemelt labdarúgókat sem érdemes egyetlen bennfentes tuti tippje alapján megvenni.
Nem is vásárolhatnánk meg egy játékost rosszabbkor, mint a nyári időszakban, közvetlenül valamelyik nagy tornán mutatott kiváló teljesítménye után. Mindenki látta a parádézását – ugyanakkor kimerült, és vélhetően a sikerrel is némileg jóllakott.
Ahogy Ferguson is elismerte a visszavonulása után: "Mindig igyekeztem óvakodni attól, hogy nagy versenyeken mutatott teljesítményük alapján vásároljak játékosokat. Az 1996-os Eb után még nem így voltam, meg is vettük Jordi Cruyffot és Karel Poborskyt. Mindketten fantasztikusan alakítottak a tornán, nálunk azonban már nem tudták azt a teljesítményt nyújtani. Sajnos gyakran előfordul, hogy egy játékos teljesen felszívja magát egy vb vagy Eb idejére, de aztán alaposan visszaesik."
A klubok bizonyos "divatos" nemzetek játékosaiért mindig többet fizetnek. Kasey Keller, az amerikai válogatott kapusa szerint az átigazolási piacon hollandnak lenni a legelőnyösebb. "Giovanni van Bronckhorst a legkiválóbb példa erre" – mondja Christoph Biermann Fast alles über Fußball (Majdnem mindent a futballról) című kötetében. "A Rangerstől átigazol az Arsenalhoz, itt kudarcot vall, azután pedig hová megy? Naná, hogy a Barcelonába! Nos, az ilyesmihez nagyon hollandnak kell lenni…
Egy amerikait elástak volna a sivatagban egy ilyen fiaskó után."
Legújabban a belgák jöttek divatba, de a legtartósabb hullámot a brazil nemzetiség jelenti az átigazolási piacon. Futebol: A brazilian way of life című könyvében Alex Bellos a következőket írja: "A brazil focista kifejezésnek nagyjából olyan csengése van, mintha azt mondanánk: 'francia séf' vagy: 'tibeti szerzetes'. Ez a nemzetiség olyan tekintéllyel bír, ami jóformán önmagában elég az igazoláshoz – szinte az adott játékos képességeitől függetlenül."
Mindez a sajtóban is jól tetten érhető. Hat éve, például, Douglas Costáról olyanokat hordott össze a mértékadónak számító Guardian, majd az Independent, hogy
Brazíliában őt tartják az új Ronaldinhónak, meg a képességei C. Ronaldót idézik.
Ehhez képest a 2009-ben 18 éves középpályás akkoriban a kezdőbe is ritkán került be a Gremiónál, összes érdeme néhány jó meccs volt az U20-as válogatottban. Bár azóta szépen lépeget előre, a Bayernben is remekül debütált, azt azért látni, hogy se nem Ronaldinho, se nem C. Ronaldo kategóriája.
Brian Clough és a jobbkeze, Peter Taylor két BEK-et nyert a Nottingham Foresttel 1979-ben és 1980-ban, emellett zseninek számítottak az átigazolási piacon is. Három fő szabályuk közül az egyik az volt, hogy mivel az idősebb játékosokat túlbecsülik, a harminchoz közelítve mindenkit el kell adni.
Az ilyen eladások egyik mai mestere Arséne Wenger.
Ő a védőit gyakran hagyja játszani a harmincas éveik közepéig, középpályásain és csatárain azonban rendszerint már fiatalabb korukban túlad. Patrick Vieirát 16 millió fontért adta el 29 éves korában, Thierry Henryt 30 évesen 24 millióért, Emmanuel Petit-t 29 éves korában 7 millióért, Marc Overmarst 27 évesen 24 millióért. Egyikük sem tudott maradandót alkotni az Arsenalból való távozása után.
A Lyon megnyerte a 2002 és 2008 közötti időszak összes francia bajnoki címét (ilyen szériát Európa öt legerősebb bajnokságában soha egyetlen klubnak sem sikerült produkálnia), és ezzel a sorozattal az ország legnépszerűbb klubjává vált.
Sikerét elsősorban az átigazolási piacon mutatott zseniális húzásainak köszönhette.
"Semmiképp se vegyél középcsatárt! A középcsatárok az átigazolásai piac leginkább túlárazott játékosai. Ahogy a kapusok a leginkább alulárazottak, jóllehet az ő pályafutásuk várhatóan bármely mezőnyjátékosénál hosszabb lehet" – tartja a számítástechnikai guru, Jean-Michel Aulas, a klub elnöke.
Bár 1999-ben a Lyon is belelépett a gödörbe, amikor 12 millió fontért megvette a középcsatár Sonny Andersont, később ismét visszafogta magát a poszton. Olyannyira, hogy amikor 2007-ben Gerard Houllier vezetőedző elhagyta a csapatot, azon morgolódott, hogy Aulas még a Malouda és Abidal eladása után befolyt 29 millió fontból sem volt hajlandó középcsatárt venni neki.
A Manchester Unitednél annak idején észrevették, hogy a korosztályos mérkőzésekre kiküldött megfigyelőik rendre szőke játékosokat ajánlanak nekik. A jelenség oka vélhetően az, hogy miközben az ember huszonkét hasonló kinézetű játékos közt igyekszik kiigazodni – akik közül ugye senki sem tett még szert különösebb hírnévre –, a szőke haj jobban vonzza a tekintetet. A többitől elütő szín felkelti a figyelmet, így a megfigyelő a szőke srácot szúrja ki, anélkül, hogy ez tudatosulna benne.
A szőkepártiságot tehát a "heurisztikus döntés" jelensége magyarázza, mely szerint
az ítéletre a legközvetlenebbül hozzáférhető információk aránytalanul nagy hatást gyakorolnak.
A Lyon egy másik alapszabálya: egy játékost leginkább 20-21 éves kora körül érdemes megvenni. "Fiatal, tehetséges, az országukban a legjobbak közé sorolt, 20-21 éves játékosokat veszünk" – mondja Aulas. "Korábban nem lehet tudni, mi lesz belőlük, később pedig már sokkal drágábbak, átlagosan 27–42 százalékkal." Bizonyságul, íme, néhány név az U17-es világbajnokságok aranylabdásai közül: Philip Osundo (Nigéria), William de Oliveira (Brazília), Nii Lamptey (Ghána), James Will (Skócia, kapus), Mohammed al-Kathiri (Omán) – ismeri őket valaki?
A játékosok olyanok, mint az olvadó jégkockák. A klubok feladata az, hogy kifürkésszék az olvadási sebességüket, és túladjanak rajtuk még azelőtt, hogy hasznavehetetlen víztócsa lenne belőlük.
A pillanat, amikor egy adott játékos a pályája csúcsára ér, hasonló ahhoz, amit "tőzsdei csúcsnak" neveznek. Clough és Taylor mindig igyekezett az eladáshoz legmegfelelőbb pillanatot megtalálni. Valahányszor igazoltak egy játékost, egy előre megírt beszédet mondtak el neki. Ezt Taylor a könyvében is leírja:
"Fiam, amint találunk a posztodra jobb játékost, szemrebbenés nélkül túladunk rajtad.
Clough és Taylor harmadik alapszabálya az volt: vásárolj személyes problémákkal küzdő, épp ezért alacsonyabb áron hozzáférhető játékosokat. Aztán segíts nekik, hogy úrrá legyenek ezeken a problémákon. Az alkoholista Clough és a szerencsejáték-függő Taylor képes volt együtt érezni a zűrös játékosokkal. Miután tárgyaltak egy bizonyos játékossal, nekiszegeztek egy kérdést, amelyre egyébként, mint Taylor írja, "a választ már eleve tudták". Így hangzott: "Most pedig, mielőtt szerződtetnénk, halljuk: mi a gyengéd? Nők, pia, drog, szerencsejáték?"
Clough és Taylor hitt abban, hogy miután tudomást szereztek a játékosok efféle problémáiról, rögtön segíteni is tudnak nekik a leküzdésükben.
Boudewijn Zenden, aki négy különböző országban is megfordult a pályafutása során – játszott a Barcelonában és a Liverpoolban is –, úgy véli, sok helyen katasztrofális a helyzet.
"Egészen érthetetlen gyakorlat, hogy miután valaki kiad húszmillió dollárt egy játékosért, azért már semmit sem tesz, hogy ez a játékos otthon érezze magát. Legelőször is a kezébe kellene nyomni egy mobilt, aztán szerezni neki egy házat. Sulit keresni a kölyköknek, felhajtani valamit az asszonynak is; aztán nyelvtanárt fogadni, hiszen nyilvánvaló, a nyelvismereten mennyi múlhat. A család többi tagjának nincs szüksége valamire? Jogosítvány, hitelkártya, útlevél? A dolgok néha még a legnagyobb kluboknál is rettenetesen szervezetlenül működnek."
1999-ben a Real 23 millió fontot fizetett Nicolas Anelkáért az Arsenalnak, de az áthangolódására nem költött semmit. Első napján ez a sutácska, szégyenlős, 20 éves fiú munkára jelentkezett, de nem talált senkit, aki legalább körbevezetné, még szekrényt sem kapott az öltözőben.
Később Anelka senkinek sem beszélt a Realnál ezekről a problémáiról – persze, őt sem kérdezte ilyesmiről senki a klubnál. Ehelyett a France Football nevű napilapnak tálalt ki: "Gyakorlatilag az egész csapat ellenem van" – nyilatkozta a szezon kellős közepén. Azt állította, hogy a birtokában van egy videofelvétel, amelyen csapattársai a Real színeiben hat hónap után végre megszerzett első gólját kifejezetten csalódottan veszik tudomásul. Ezt a videót át akarta adni az edzőnek, de az nem volt kíváncsi rá. Aztán a csapat többi fekete bőrű francia játékosától megtudta, hogy a társai a jövőben nem szándékoznak passzolni neki. A klub végül 45 napos eltiltással büntette, lényegében alkalmazkodási zavarai miatt. Öngól.
A 2015-ös nyári átigazolási piac Angliában szeptember 1-jén délután 18 órakor zár, az összes többi topligában augusztus 31-én 23.59-kor. Az utolsó napok fejleményeit percről percre tudósításban követjük majd.