A 24 éves belga támadó középpályást 2012 januárjában szerezte meg a Chelsea a Genktől, de a tavaszi idényt még a belga csapatnál töltötte, majd az angolok nyáron kölcsönadták a német Werder Bremennek.
A brémaiaknál rendszeresen játszott, majd 2013 nyarán visszatért Londonba, és a Chelsea-nél második időszakát megkezdő José Mourinho jelezte neki, hogy számít rá, pedig vitte volna a Dortmund és a Leverkusen is. Ehhez képest De Bruyne csalódottan vette tudomásul, hogy nem fért be a csapatba.
"Sosem kaptam magyarázatot arra, hogy miért nem játszom. Összesen kétszer beszélt velem Mourinho. Az első novemberben lehetett, a Basel elleni BL-meccs előtt, amikor azt mondta, látja rajtam, hogy fejlődök, és meg fogom kapni a lehetőséget. A másik alkalom december végén volt, amikor jeleztem neki, hogy mivel továbbra sem rak be a csapatba, szeretnék eligazolni" - nyilatkozta De Bruyne a Daily Telegraphnak.
De Bruyne pályafutása akkor került sínre, amikor 2014 januárjában a Wolfsburg megvette a Chelsea-től. A német csapatnál a tavalyi idénye szenzációsra sikerült, bajnoki ezüstöt és német kupát nyert, 10 gólt szerzett, és mellette ontotta a gólpasszokat, így nem meglepő, hogy elvitte a Manchester City, nem is aprópénzért, hanem 75 millió euróért.
"Talán túlságosan türelmetlen voltam a Chelsea-nél, lehet, hogy hagynom kellett volna még időt a változásra. De nem bánom meg, hogy eligazoltam, mert menni akartam, hogy a dolgaim rendeződjenek" - mondta De Bruyne.