Jürgen Klopp október elején vette át a Liverpool irányítását, amikor Brendan Rodgerst menesztette a klub, vagyis nem volt könnyű dolga, hiszen nem volt ideje megismerkedni rendesen a csapattal, mivel egymást követték a meccsek.
Ehhez képest az érkezése óta játszott tíz meccsből a Liverpool hatot megnyert, háromszor döntetlenre végzett, és csak a Crystal Palace elleni hazai bajnokit vesztette el. Klopp azonban maximalista, és ennek hangot is adott egy sajtótájékoztatón.
"Amit eddig elértünk, az nagyjából rendben van. Szeretnék megváltozni, de nem tudok, úgyhogy nehéz elfelejtenem azt a kibaszott vereséget a Crystal Palace ellen" - használta azt a bizonyos f betűs angol szót a német edző, és az őszinte mondatát nagy nevetés követte a teremben.
Klopp vezetésével a Pool feljött a hatodik helyre a bajnokságban, a BL-t érő negyedik hely négy, az első hely hat pontra van, vagyis 14 forduló elteltével közel sem reménytelen a helyzet.
A Vörösök ráadásul az Európa Ligában továbbjutottak, a Ligakupában pedig szerda este az elődöntőért lépnek pályára a Southampton ellen. Ha hinni lehet az előzetes híreknek, akkor Bogdán Ádám áll majd a Liverpool kapujában, ahogy az a Bournemouth és a Carlisle United ellen is történt a sorozatban.