Egy banánköztársaság, ahol jó gyereknek lenni

A helyszínen láttuk, ahogy a Manchester City megfordítja a Ligakupa-elődöntőt az Everton ellen. Hiába, cserélni tudni kell, és az sem mindegy, hogy mikor. Manuel Pellegrini a jelek szerint tudja ezt.

A Manchester City minden mérkőzéséből félnapos családi programot csinál, igazodva a marketingszlogenjéhez, mely szerint a City nem egy klub, hanem egy nagy család. A stadion mellett három óriási kivetítőn lehet követni az eseményeket, a mérkőzés előtt és után pedig a klub volt játékosai, humoristák és közéleti személyek beszélgetnek a színpadon.

A Citynél a legjobb gyereknek lenni

A klub nagyon komolyan veszi a családias jelleget, a gyerektagság, például, más klubnál elképzelhetetlen lehetőségekkel jár: a szerencsés kisorsoltak – többek között – felolvashatják a kezdőcsapatokat a sajtó képviselőinek, kifuthatnak a játékosokkal a pályára, lehetnek labdaszedők, a meccs után pedig interjút készíthetnek az edzővel vagy az arra kijelölt játékossal.

A hivatalos kezdőcsapatok kihirdetése a ManCity-Everton Ligakupa-elődöntő előtt Forrás: Origo

A körítés fokozódik a stadionon belül: a kezdés előtt hanggránátokkal, füstgéppel és a pálya teljes hosszában kitörő tűzoszlopokkal mutatják be a hazai csapat játékosait.

A csapatok bevonulása rendkívül látványos Forrás: Origo

Angliában nem dívik a német szokás, mely szerint a hangosbemondó felvezeti a játékos keresztnevét, aztán a közönség kontrázik a vezetéknévvel – csak a teljes név elhangzása után jöhet az ováció. A legnagyobb ünneplést messze Sergio Agüero kapja, ő a legnagyobb sztár.

Az egyetlen virágzó banánköztársaság

A Manchester City szurkolói egyébként hatalmas banánokkal felfegyverkezve járnak a meccsekre, a különös szokás története az angol futball legsötétebb éveiben gyökerezik.

Az első felfújható banán 1987. augusztus 15-én jelent meg a futballpályákon, némi vidámságot csempészve a lelátóra a Heysel-tragédia és az angol csapatok nemzetközi eltiltása után. Történt, hogy a City egyik szurkolója, Frank Newton 1987 nyarán meglátogatta egy barátját, Allen Busbyt. Busby játékokkal kereskedett, és a háza is tele volt mindenféle kacattal,

köztük egy kétméteres, felfújható banánnal.

A történet szerint a találkozás alkalmával a két barát legurított jó pár sört is, majd a sokadik kör után Newton úgy gondolta, hogy hatalmas poén lenne ezzel a banánnal menni a szezonnyitóra. Busby kapható volt a hülyeségre, de csak azzal a feltétellel adta oda a banánt ingyen, hogy Newton tárgyi bizonyítékkal igazolja: valóban a banánnal szurkolt a stadionban.

A Citynél nem rasszista szimbólum a banán Forrás: Origo

A Plymouth Argyle elleni 1987-es szezonnyitón készült ártatlan fényképből történelmi siker lett, a szurkolók megőrültek a banánért. Különösen az aratott nagy sikert, amikor a melegtől szenvedő Newton

levette a mezét, ráhúzta a banánra, majd arcot is rajzolt neki, és végül a fejébe nyomott egy kalapot.

A banán azonnal személyiséggé vált, sőt később a klub egyik játékosa, a magyar származású Imre Varadi is megkapta ezt a nevet: egyszer a szurkolók a nevét skandálva követelték a beállítását, vadul suhogtatva a banánjaikat, és miután az edző teljesítette a kérést, Imre Varadi neve a szurkolók körében azonnal Imre Bananára változott. A jelkép pedig azóta is él a lelátón.

Út a döntőbe

A Manchester City és az Everton közötti szerdai Ligakupa-elődöntő óriási iramot, hatalmas küzdelmet és nagy fordulatokat hozott. Az első meccsen 2-1-es előnybe kerülő Everton az Etihad Stadionban is megszerezte a vezetést Barkley szép egyéni alakításával, a nagyjából 6000 vendégszurkoló eksztázisban tombolt a lelátón.

A City azonban nem esett kétségbe, sőt fokozta a nyomást, és a meccs végére felőrölte a labdakergetésben teljesen elfáradó Evertont: Fernandinho megpattanó találatával, valamint De Bruyne és Agüero góljaival megfordította a meccset, kiharcolva ezzel a döntőbe jutást.

A vereséget és vele a kiesést emelt fővel viselte az Everton edzője, Roberto Martínez, dicsérte a saját csapatát és az ellenfelet is, emellett azonban hosszabb párbeszédbe bonyolódott a sajtó képviselőivel arról, hogyan lehetne előrelépni abban, hogy a labdarúgás igazságosabbá váljon.

Az angol szövetség felelőssége

"Fel kell tenni az illetékeseknek a kérdést, hogy a játékvezetők a modern futballban képesek-e jól megítélni minden szituációt, különösen azokat, amelyekből gól születik. Ha az a válaszuk, hogy igen, akkor kérem, nézzék meg a City második gólját, mely egyértelmű fordulópontot jelentett a meccsen. A labda vitathatatlanul túl volt az alapvonalon, mielőtt Sterling középre tette volna. Ha pedig az a válaszuk, hogy nem, nem képesek, akkor

éppen ideje lenne elgondolkodni, milyen eszközökkel lehetne segíteni a játékvezetők munkáját"

– mondta udvariasan, de nagyon határozottan Martínez, ügyelve ara, hogy gondolatát indirekt kérdések formájában címezze az illetékeseknek.

Roberto Martínez hosszan beszélt a játékvezetést érintő kérdésekről Forrás: Origo

Bírózott egy sort Manuel Pellegrini, a City edzője is: ő arra panaszkodott, hogy a párharc során a csapata nem kapott meg két tiszta tizenegyest, hazai pályán pedig szabálytalan labdaszerzés után szerzett gólt az Everton. Emiatt aztán nem nagyon érdekli, tényleg kint volt-e a labda De Bruyne gólja előtt.

Cserélni tudni kell

A mérkőzésen nemcsak a második hazai gól volt kulcsfontosságú, de annak szerzője, a végül góllal és gólpasszal záró Kevin De Bruyne is.

Bret Myers szerint, aki egykor a United Soccer League-ben szereplő Richmond Kickers játékosa volt, jelenleg pedig a Villanova University menedzsment tanszékének professzora, csak a cserék töredékét hajtják végre az első félidőben. A Premier League, a La Liga és a Serie A mérkőzéseinek statisztikái azt mutatják, hogy az első cserék többsége a szünetben, illetve az 56. és a 65. perc között történik. A második cserék nagy részét a 66. és a 79. perc között hajtják végre, a harmadikat pedig a mérkőzés utolsó tíz percében, illetve a hosszabbítás perceiben – olvasható a futball statisztikai összefüggéseivel foglalkozó, magyarul is megjelent Számháború című könyvben.

Az eredményesség maximalizálása

A mérkőzések eredményeit és a statisztikákat összehasonlítva Meyers arra jutott, hogy ha egy csapat vesztésre (kiesésre) áll, edzője akkor éri el a maximális hatást, ha első cseréjét még az 58., a másodikat a 73., a harmadikat pedig a 79. perc előtt végrehajtja. Ehhez képest Pellegrini tökéletesen meccselt: Navas a 46., De Bruyne a 66., Fernando pedig a 79. percben állt be csereként a Citybe.

Kevin De Bruyne csereként beállva fordította meg a meccset Forrás: AFP/Paul Ellis

"A ˂58˂73˂79 szabály az összes ligában jobb eséllyel kecsegtet a hátrány lefaragására, mint bármely más mintázat. Amikor a Premier League-ben az edzők követték, az esetek 40 százalékában a csapatuk csökkentette a hátrányt, és gyakran egyenlíteni is sikerült, míg a lassabban cserélő kluboknak ez csak a mérkőzések 22 százalékában jött össze" – írja a Számháború.

Manuel Pellegrini egyébként az előző szezonban

a cserelehetőségeinek a 92 százalékát kihasználta.

Ennél csak egy menedzser cserélt többet, a 94 százalékon záró José Mourinho, aki bajnoki címet nyert a Chelsea-vel.