Nyíregyháza, 2014. július 24.
Danilo Asprilla, a bolgár csapat játékosa (b) és Kádár Tamás a labdarúgó Európa Liga selejtezőjének 2. fordulójában játszott Diósgyőri VTK-Liteksz Lovecs visszavágó mérkőzésen a Nyíregyházi Városi Stadionban 2014. július 24-én. A diósgyőri csapat 2-1-re kikapott, de 3-2-es összesítéssel továbbjutott.
MTI Fotó: Balázs Attila
Vágólapra másolva!
Egyesült a pénzügyi okok miatt bedőlt, és a harmadosztályba száműzött CSZKA Szófia és a szintén kizárt Liteksz Lovecs, az új klub pedig a bolgár labdarúgó-bajnokság élvonalában indulhat. Logikus, nem?
Az 1948-ban alapított, 31-szeres bajnok CSZKA-t súlyos pénzügyi problémái miatt tavaly nyáron a harmadosztályba száműzte a bolgár szövetség (BFSZ), amely decemberben a négyszeres bajnok Litekszet is kizárta, mert a játékvezető tévesnek tartott ítéletei miatt az egyik meccsen levonultak a pályáról a játékosai.
A BFSZ a közelmúltban a létszámbővítés mellett döntött, az eddigi tíz helyett a következő bajnokságban már 14 csapat vehet részt, amelyek között ott lesz a CSZKA-Szófia elnevezésű új együttes is. A szövetség ügyvezető igazgatója, Boriszlav Popov a csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, hogy
az új klubot a Liteksz Lovecs jogutódjának tekintik,
ezért megkapta a korábbi csapat négy bajnoki címét.
2014-ben összecsapott a DVTK és a Liteksz Lovecs Forrás: MTI/Balázs Attila
A régi CSZKA az elmúlt idényben megnyerte a harmadosztályt valamint a Bolgár Kupát, és országos szinten a legmagasabb nézőszámot hozta.
Birkir Már Sævarssonnak hívják azt az izlandi focistát, aki a magyar sport-szleng szótárba „Öngólsson” néven vonult be. A 2016-os Európa-bajnokságon az ő szerencsétlen (nekünk szerencsés) mozdulatával egyenlített válogatottunk a hajrában Izland ellen, és ennek (is) köszönhetően csoportgyőztesként jutott a legjobb 16 közé.