Pedig egy éve ilyenkor nem volt könnyű helyzetben. 2015 nyarán szerződött az osztrák bajnok és kupagyőztes, stabil Európa Liga-szereplő Red Bull Salzburgtól az akkor német másodosztályú RB Leipzighez, de eltiltással indult és a kispadon folytatódott németországi karrierje.
A 2015–2016-os szezon őszi félévében nem játszott egy percet sem a feljutásért küzdő klubnál, miközben a magyar válogatottnál a kerettagsága sem volt biztos.
Aztán kapustársa sérülése meghozta a fordulatot karrierjében, riválisa kiesésével azonnal megragadta a lehetőséget, és azóta sem engedte el.
Gulácsi Péter 2016 februárja óta folyamatosan kezdő a klubjában, vitathatatlan szerepe van a lipcsei klub villámgyors felemelkedésében.
Az RB Leipzig 2016 tavaszán Gulácsival a kapuban jutott fel a német labdarúgás élvonalába, és vele is kezdte meg szereplését a Bundesligában, minden előzetes várakozást túlszárnyalva.
2016 karácsonyán már arról beszélgethettünk, hogy a Lipcse a 2016–2017-es szezon talán legnagyobb meglepetését szolgáltatva menetel a német bajnokságban. Az újonc 16 forduló után mindössze három pont lemaradással áll a második helyen az éllovas Bayern München mögött, és fiatal csapatával, modern futballjával új színt hozott a német fociba. Gulácsi Péterre a válogatottnál is komoly szerep hárult, hiszen
Király Gábor visszavonulásával a nemzeti csapat első számú kapusa lett.
Ha ehhez hozzátesszük, hogy az MTK-nál nevelkedő, a Liverpool kötelékében hat éven át Angliában légióskodó Gulácsi Péter 2016-ban még élete szerelmét is feleségül vette, akkor lesz igazán teljes a kép. Az Origo Lipcsében beszélgetett a remek évet záró és izgalmas 2017 előtt álló magyar kapussal.
Feljutóként fantasztikus őszt produkált az RB Leipzig, a 13. fordulóig veretlen maradt, heteken át vezette a tabellát, több rekordot is megdöntött, majd jött az Ingolstadt elleni megtorpanás, a Hertha elleni győztes rangadó, az évet pedig a Bayern München otthonában zárta a csapat. Az első helyen álló rekordbajnok és a csupán rosszabb gólkülönbséggel második újonc csúcsrangadóját óriási várakozás előzte meg, a semleges nézőknek azonban csalódás volt, a Leipzig egy viszonylag sima mérkőzésen 3-0-ra kikapott az Allianz Arénában. Egy ilyen parádés félszezont követően mekkora csalódás volt ez az eredmény?
Ha a végeredményt és a játékunkat nézzük, csalódás volt, egyéni és csapatszinten sem tudtuk azt hozni, ami jellemző volt ránk az őszi szezonban, de egy ilyen mérkőzés nem tesz tönkre egy teljes félévet. Másrészről, a mérkőzést kielemezve rengeteget tanultunk, megpróbáljuk kijavítani a hibáinkat, és azon leszünk, hogy egy hasonló kaliberű csapat ellen is azt a játékot tudjuk nyújtani, amely a mérkőzéseink többségén jellemző ránk.
Akkor aktuális a mondás, hogy vereségből lehet igazán tanulni, nem a győzelmekből?
Az edzőnk a szezon előtt azt mondta, lesznek olyan mérkőzések, amelyeket megnyerünk, és lesznek olyan mérkőzések, amelyekből tanulunk. Szerencsére mostanáig utóbbiból volt kevesebb.
Egy 3-0-s vereség után mekkora vigaszt nyújt, hogy a kapott gólok ellenére csapata legjobbja volt?
Háromgólos hátrányban, tíz emberrel vonultunk szünetre a Bayern München otthonában,
nem árulok el titkot, onnantól az volt a célunk, hogy a második félidőt lehozzuk döntetlenre.
Ez egy új szituáció volt számunkra, menteni kellett a menthetőt, és a lehető legjobban kijönni egy rettentő nehéz helyzetből. Ez sikerült, de az első félidőnek ugyanúgy a részese voltam, nekem is volt hibám, ezeket nem lehet különválasztani.
Ön mindössze fél éve véd a Bundesligában, de úgy lépett pályára a Bayern München otthonában, hogy csapata feljutóként harcban állt a téli bajnoki címért. A Bundesliga 2-ből érkezve fél évvel később igazi rangadót játszottak, amire fél Európa figyelt. Milyen érzések kavarogtak önben?
Egy ekkora meccs előtt rendkívül fókuszált az ember, nincs idő ilyeneken gondolkodni. A szezon kezdetén már tudtuk, hogy a Bayern ellen lesz a karácsony előtti utolsó mérkőzésünk. Öt hónappal később úgy utaztunk Münchenbe, hogy ugyanannyi pontunk volt, mint a rekordbajnoknak, és arra késztettük őket, hogy közel BL-szintű koncentrációval készüljenek ellenünk. Ez már önmagában egy jelzés, hogy jó úton járunk.
A Lipcse 2016 végén játszott a Herthával (3.) és a Bayernnel (1.), 2017-ben a Frankfurt (4.), a Hoffenheim (5.) és a Dortmund (6.) ellen kezd. Ez öt csapat az első hat helyek egyikéről. Eddig két meccsből három pont a mérleg, ez az igazi erőmérő sorozat?
Ha ez után az öt meccs után tartani vagy akár növelni tudjuk az előnyünket az üldözőinkkel szemben, akkor jó helyzetbe kerülhetünk az európai kupaindulás tekintetében. De hangsúlyozom, rendkívül fiatal a csapatunk,
sokunknak még abban sincs rutinja, milyen végigfutballozni egy Bundesliga-szezont.
A napokban lehetett olvasni, hogy Dárdai Pál a Herthánál pénzbüntetéssel sújtotta a téli szünetről túlsúllyal visszatérő játékosait. A Lipcsénél szintén szankcionálják a túlzott ellazulást?
Természetesen, szerintem ez minden német csapatnál így van. Nálunk egy kiló plusz a megengedett, afelett büntetés jár, illetve a futóedzések elmaradásáért is fizetni kell, ezt keményen behajtják minden esetben.
Önnek kellett fizetnie?
Nem, elvégeztem mindent, sosem volt ezzel problémám. Karácsonykor persze sokkal több a finomság és az édesség, de a családom ugyanúgy hozzászokott ehhez, mint én, és odafigyelnek erre. Én inkább fogyni szoktam a szünetben, mert nincs akkora terhelés, így enni sem tudok annyit.
A Bundesligában viszonylag hosszú a téli szünet, a játékosok majdnem két hét pihenőt kapnak, a bajnokság január közepén folytatódik. Milyen érzésekkel gondol vissza Angliára, ahol az ünnepek alatt elképesztő mennyiségű mérkőzésen kellett játszani?
Minden ország szokásaihoz alkalmazkodni kell. Van olyan bajnokság, amely két hónapon át szünetel, Angliában ebben az időszakban 2-3 naponta pályára kell lépni, de a karácsonyi mérkőzéseknek speciális hangulatuk van, ebben ugyanúgy meg lehet találni a pozitívumokat, mint az év végi szusszanásban.
Évekig futballozott Angliában, de a Liverpoolnál nem minden úgy alakult, ahogyan tervezte. Mit szól ahhoz, hogy németországi teljesítményére a szigetországban is felfigyeltek, nemrég Gulácsi elképesztő történetéről írtak?
Ez fura dolog. Lehet úgy tekinteni az angliai éveimre, mint csalódásra vagy kudarcra, én inkább két részre bontanám. Az első három évben, amíg Rafa Benítez volt a Liverpool menedzsere, jó ütemben fejlődtem, éreztem, hogy komolyan számolnak velem, a pályafutásom minden lépése pontosan meg volt tervezve. A cél az volt, hogy 23-24 éves koromra versenybe szállhassak az első számú kapus posztjáért.
Mi történt ezután?
Rafa Benítez menesztésével jött egy törés. Rengeteg edzőváltás volt a Liverpoolnál, az én tudatos felépítésem pedig teljesen megakadt.
Egyedül talán az utolsó angliai évemet tartom elvesztegetettnek, amikor Brendan Rodgers lett a klub menedzsere.
Ha az nem lett volna, talán most egy évvel előrébb járnék.
Megbánt valamit a liverpooli kalandból?
Semmit.
Rengeteget tanultam, 17 éves koromtól világsztárokkal edzettem, 50 mérkőzésem van az angol másod- és harmadosztályban, 52 alkalommal ültem a Liverpool kispadján, eközben folyamatosan szerepeltem a korosztályos válogatottakban. Ki voltam éhezve a játékra, de nem kevés tapasztalattal indultam Salzburgba.
Ön jelenleg stabil kezdő a Lipcse kapujában, honfitársa, Kalmár Zsolt helyzete viszont nem könnyű. Nem fér be a csapatba, a távozásáról egyre többet hallani.
Nem az én tisztem megítélni az ő helyzetét. A karrierje szempontjából az lenne a legfontosabb, hogy folyamatosan játéklehetőséghez jusson.
Hasonló szituáció, mint amit ön Liverpoolban élt át?
Van némi hasonlóság, hiszen egy élcsapat keretének a tagja, ott van a tűz közelében, de az áttörés hiányzik. Egy futballistának ilyenkor mérlegelnie kell, hogy visszalép egyet, és vált, vagy kivárja a lehetőséget. Garancia persze egyik esetben sincs.
Ön visszalépett egyet. Arra mondhatjuk, hogy bejött.
Nekem bevált az az út, hogy a Liverpooltól visszaléptem egyet a Salzburghoz, ott folyamatosan védtem, és nemzetközi tapasztalatot gyűjtöttem. Az én példám is mutatja, hogy vissza lehet kapaszkodni,
a visszalépés nem végleges, az embernek fel kell építenie önmagát.
„Micsoda év volt! Feljutás az RB-vel, házasság életem szerelmével, részvétel az Eb-n, az első számú kapusa lettem a válogatottnak és egy olyan klubnak, amely számos rekordot megdöntött és kiválóan szerepel a Bundesligában! 2017-ben itt folytatjuk, mindenkinek boldog új évet!” – írta szilveszteri Instagram-bejegyzésében. Mivel tudná überelni 2017-ben a tavalyi évét?
2016-ra sem tűztem ki célul azt, amit elértem. Voltak vágyaim az év elején, de mindig abban hittem, hogy ha az ember becsületesen teszi a dolgát, és tehetséges, akkor egy idő után megfordul a szerencséje. Az elmúlt év nekem erről szólt,
de könnyebb bekerülni valahova, mint bent maradni.
Most az a legfőbb célom, hogy a szezon második felében az elsőhöz hasonló teljesítményt nyújtsak, sikeresek maradjunk a Lipcsével, és a válogatottban továbbra is kezdő legyek, illetve eredményesen szerepeljünk a vb-selejtezőkön.
Szakmailag mi volt a csúcspontja 2016-nak?
A Bundesligában védeni. Nem volt könnyű az út, de itt vagyok. Sok helyen hallottam, hogy engem átirányítottak Salzburgból Lipcsébe, de ez nem igaz. Felkínálták a lehetőséget, hogy itt védjek, a klub pontosan azt a jövőképet vázolta fel, ami most történik éppen.
A Lipcse első számú kapusának lenni a Bundesligában, ez karrierem eddigi csúcspontja.
Nem volt kockázatos döntés az Európa Liga-szereplő Salzburgból a német másodosztályba szerződni?
Maradhattam volna Salzburgban első számú kapusnak, de jeleztem a klubnak, hogy kipróbálnám magam magasabb szinten. Viszont reálisnak kellett maradnom,
Ausztriából nem igazol első számú kapust egy Premier League-klub, de egy Bundesliga-klub sem.
Maradtak a köztes ligák, mint a francia vagy a holland bajnokság. Aztán szembejött ez a lipcsei projekt, amely elképesztően vonzó volt.
Az RB akkor a Bundesliga 2-ben szerepelt, ez sem riasztotta el?
A német másodosztály szakmailag egy nagyon nagy kihívás, egy rettentően kemény és nehéz bajnokság.
Mitől annyira kemény?
Fizikálisan nagyon fittek a csapatok, nehéz feltörni az ellenfeleket,
rengeteg a párharc, Európában talán az egyik legtöbb.
Taktikailag rendkívül szervezettek, emellett pedig van annyi minőség a legtöbb csapatban, hogy egy váratlan villanással mérkőzéseket döntsenek el. Mi a Lipcsével úgy jutottunk fel, hogy alig volt olyan mérkőzésünk, amelyet egynél több góllal tudtunk megnyerni.
Ehhez képest miben volt más a német élvonalban szerepelni?
A Bundesliga tempóban és minőségben egyértelműen a másodosztály előtt jár, több a foci, talán valamivel kevesebb a párharc, de ugyanúgy vannak kellemetlen ellenfelek.
Lőw Zsoltot, az RB Leipzig másodedzőjét milyen edzőnek tartja?
Ez a harmadik szezonunk együtt, szakmailag elképesztően felkészült, folyamatosan tanulni akar. Az RB Leipzig fejlődése tavaly óta töretlen, az edzőváltás ellenére is. Ez is mutatja, hogy az ő szerepe mennyire fontos.
A Bundesliga magyarjaival szoktak beszélni, tartják a kapcsolatot?
A válogatottban természetesen zrikáljuk egymást, de egyébként nem. Megyóval (Megyeri Balázzsal, a Bundesliga 2-ben szereplő Greuther Fürth kapusával – a szerk.) vagyok közelebbi kapcsolatban, ha tudom, megnézem a meccseiket is, az időpontok szerencsére nem ütik egymást. Én is kapus vagyok, én is védtem a másodosztályban, érdekel, hogy mi történik a bajnokságban.
Ön szerint jó helyen van a német másodosztályban? Edzője, Radoki János azt mondta róla, hogy idővel a Bundesligában lesz a helye.
Jó döntés volt a részéről.
Magyarországon lehet, hogy nem, de Németországban a kirakatban van, aki a német másodosztályban szerepel.
Óriási a nézettsége a Bundesliga 2-nek, minden mérkőzést élőben közvetítenek. Persze van különbség, 50 ezer helyett csak 20 ezren vannak kint egy mérkőzésen, de belülről olyan érzése van az embernek, mintha egy topligában játszana.
A magyar válogatottnak jelenleg ön a kezdőkapusa, a 2018-as világbajnokság selejtezősorozatának kellős közepén járunk. Milyen célkitűzései vannak a nemzeti csapatban?
Egy biztos, kemény év elé nézünk. Hét ponttal a vb-selejtezős csoport harmadik helyén állunk, játszunk még a közvetlen riválisainkkal, majdhogynem a mi kezünkben van a sorsunk.
A papírforma nem mellettünk szól.
Ha megnézzük, az összes csoportban nagyon kemény a harc a kijutásért. Beszélgettünk erről az osztrák és a svéd csapattársammal, az ő helyzetük sem könnyű. A szűk elitbe tartozó válogatottakon kívül szinte minden csapatnak bravúrokra van szüksége a kijutáshoz.
Az őszi eredményeket és a kilátásokat hogyan értékelné?
Csalódás, hogy Feröeren nem jött össze a győzelem, és nagy kár a svájciak ellen kapott utolsó gólért, de még mindig a mi kezünkben van a sorsunk. Nem lesz könnyű, sőt, extrém nehéz lesz a folytatás, ha versenyben akarunk maradni.
A legfontosabb, hogy Portugáliában ne kapjunk ki.
Ha ott sikerülne egy pontot szereznünk, júniusban pedig másodszor is legyőznénk Andorrát, akkor úgy mehetnénk neki az utolsó négy mérkőzésünknek, amelyből hármat hazai pályán játszunk, hogy bármi történhet. A sorsdöntő mérkőzés Portugáliában lesz. Ott meg kell próbálnunk pontot szerezni.
Mire van szükség ehhez?
Hogy olyan teljesítményt nyújtsunk, és annyi szerencsénk is legyen, mint az Európa-bajnokságon. Svájc ellen az előbbi megvolt, utóbbi hiányzott. Brutálisan nehéz mérkőzés lesz a lisszaboni.
A vb-selejtező kezdetekor a magyar válogatott öltözőjében kimondták, hogy a kijutás a cél?
Nyíltan nem, de mindenkinek ez az álma.
Kitűztek valamilyen célt?
Nyilván az a vágyunk, hogy ott legyünk a világbajnokságon, mindannyian szeretnénk újból átélni azt az eufóriát, amelyben az Európa-bajnokságon volt részünk. Azt azért látni kell, hogy
a világbajnokságra kijutni jóval nehezebb, mint az Eb-re,
a nemzetközi foci mai erőviszonyait és a csoportunkat látva naivitás lett volna azt mondani, hogy a csoport esélyesei vagyunk. Nagyon szeretnénk kijutni a világbajnokságra, óriási dolog lenne, de a realitás talaján maradva ehhez óriási bravúrokra lenne szükség.
Akkor milyen célokkal vágtak neki a selejtezősorozatnak?
A legfontosabb az lenne, hogy minél tovább versenyben legyünk az első két hely valamelyikéért, és a saját kezünkben maradjon a sorsunk a végsőkig.
Szeretnénk az utóbbi időben mutatott bátor és vállalkozó futballal boldoggá tenni a szurkolóinkat, és visszaadni valamit abból a hatalmas szeretetből, ami a válogatottat körülveszi.
Emellett pedig tovább kell vinnünk az Európa-bajnokság előtt elindult szakmai fejlődést és pótolnunk kell a visszavonuló, kiöregedő játékosokat, a színvonal megőrzésével. Tovább kell építenünk a magyar válogatott identitását.
Utóbbit kifejtené picit bővebben?
Nézzük meg, mi történik az RB Leipzignél! Nem arról szól ez a klub, hogy a nyáron összevásároltunk húsz játékost, és elkezdtünk futballozni. Itt egy tudatos és folyamatos munka indult már a harmadosztályban, amire ráépítették a másodosztályt, erre ráépítettek még egy évet a másodosztályban. Voltak közben szakmai változtatások, de
van egy identitása a csapatnak, van egy játékfilozófiája, amely nem változott a harmadosztálytól fogva, ebbe építik be folyamatosan a játékosokat.
Valami hasonlót láthattunk az elmúlt évben a magyar válogatottnál is?
A kettőt nem lehet és nem is érdemes összehasonlítani, de találkozási pontok vannak.
A következetesség, a folyamatos munka, a fejlődés és a dolgok felépítése elindult.
Dárdai Pál stabilitást, rendszert hozott, és azt a győztes mentalitást, amit azóta a Herthánál is láthatunk. Bernd Storck erre alapozva kezdett el dolgozni, több labdabirtoklással, nagyobb kontrollal a mérkőzés felett, ebbe szeretné beépíteni a legjobb futballistákat. Az alapanyag adott, ezen a szövetségi kapitány nem tud változtatni, de összeszokottsággal, felépített játékkal felvehetjük a versenyt nagyobb nevű csapatok ellen is.
Hatalmas dolog lenne a vb-kijutás, de emellett az is fontos, hogy az identitásunk, a játékunk minden egyes mérkőzéssel erősebb, összeszokottabb és jobb legyen, mert hosszú távon az fog eredményt hozni.
A folytonosság a legfontosabb, ezen a téren jó úton haladunk, persze lehet, hogy jönnek majd rosszabb eredmények is, de a legfontosabb, hogy emiatt ne vonjunk mindent kétségbe. Ha az ember hagyja, hogy egy sikertelen eredmény leterelje az útjáról, és teljesen másba kezd, az óriási hiba, és hosszú távon nem is lesz eredménye. Azt kell csinálni, amit a németek. Van egy futballról alkotott filozófiájuk, ahhoz keresik a megfelelő embereket, és nem hagyják magukat letéríteni az útról,
mennek tovább mindenáron.
Számomra ez a gondolkodásmód a legfontosabb a válogatottnál, azonban szeretnénk a szurkolóinkat boldoggá tenni, ezért nyilvánvalóan fontos, hogy ez eredményességgel is párosuljon.
Dárdai Pál ősszel azt mondta, hibázott a magyar válogatott, mert nem a kijutást tűzte ki célul a vb-selejtezők előtt. Bernd Storck erre azt reagálta, hogy de igen, a kijutás volt a csapat célja a kezdetektől fogva. A válogatott kommunikációjából mintha pont az hiányzott volna, amit ön most összefoglalt.
Az igazság szerintem valahol a kettő között van. Egy selejtezősorozatnak nem lehet úgy nekimenni, hogy ne a kijutás lenne a célunk. A motiváció ott van mindenkiben, de hatalmas a verseny.
Hosszú távon óriási sikert érne el a magyar válogatott, ha olyan futballal tudná stabilizálni magát, mint tették a horvátok, a svájciak vagy a lengyelek.
Ebből a stabil szereplésből következhetne egy folyamatos Eb-szereplés, egy-két bravúr esetén akár egy vb-szereplés is. Ez automatikusan hozná magával a lendületet, a következő sikereket, lehetőségeket. Ezáltal több magyar játékos kerülne külföldre, a válogatott pedig tovább erősödne. Az egész egy láncreakcióként működhetne. Ehhez arra a tudatosan felépített útra van szükség, amelyen elindult Dárdai Pál, és továbbment Bernd Storck is.
Ön most 26 éves, jó 10 éve még simán lehet a legmagasabb szinten. Mi férhet még bele Gulácsi Péter pályafutásába?
Jelenleg egy európai topligás csapat első számú kapusa vagyok, 26 évesen ez nem rossz eredmény. Ezt szeretném a lehető legtovább megtartani, ezen a szinten szerepelni, de
egy hónapnál tovább nem nagyon szeretek tervezni, fél évnél messzebb pedig felesleges is.
Ki a világ legjobb kapusa Gulácsi Péter szerint?
Manuel Neuert tartom a világ legjobb kapusának, nem véletlenül végez rendre a szavazások élén. Kedvelem még Jan Oblakot, a modern kapusjáték remek és nagyon fiatal képviselője. Régi kedvencem Petr Cech, de Gianluigi Buffont is a legjobbak közé sorolnám.
Mi különbözteti meg a fenti neveket a többi kapustól?
Egy Petr Cech vagy egy Gianluigi Buffon a legnehezebb védéseket is úgy hajtja végre, hogy kívülről könnyűnek tűnhet, míg a középszerű kapusok egy közepes lövésnél is bravúrokat mutatnak be.
Mitől lehet manapság kiemelkedően jó egy kapus?
Nem spekulál, magas játékintelligenciájával olvassa, hogy mi fog történni. Letisztult az akció előtti viselkedése, már ekkor rengeteg dolgot helyesen kell csinálni. A kapu védése mellett a kapusok egyre szervesebb részei a csapatjátéknak, ahogyan a futball egésze, úgy ezen a poszton is felgyorsult minden.
Persze a legfontosabb ma is az, és mindig is az lesz, hogy a kapus ne kapjon gólt.
