Feczesin Róbert: Koreában sok felfoghatatlan dolog történik meg velem

Tizenkilenc évesen Jose Mourinho irányítása alatt a Chelsea felnőttcsapatával edzett Londonban. Gólt lőtt a világbajnok olasz válogatottnak Budapesten. A Debrecennel a Bajnokok Ligája főtábláján szerepelhetett, de lehúzott hét évet Olaszországban is. Kevés mai magyar futballista dicsekedhet ehhez hasonló múlttal, de azt mondja, hogy mindezen szükségtelen merengeni. Feczesin Róbert január óta a koreai Csonnam Dragons játékosa, azt mondja, a kvangjangi élet olyan, amiben az ember hamar megtalálja önmagát, és rájön arra, hogy felesleges olyan álmokat kergetni, amelyek úgysem valósulnak meg. A tizenegyszeres válogatott futballista Dél-Koreában nyilatkozott az Origónak.

Tavaly télen szinte egyik napról a másikra hagyta el a bajnokesélyes Videotont, és lett a Csonnam Dragons labdarúgója. Ráadásul akkor az NB I-es bajnokság góllövőlistáján is az élen állt. Miért döntött a váltás mellett?
Nem feltétlenül akartam eljönni a Videotonból. Mindenki tudta, hogy 2016 nyarán lejár a szerződésem, így érthető volt, hogy fél évvel ezt megelőzően érdekelni kezdett a további sorsom. Mivel a székesfehérvári klubtól nem kaptunk írásos ajánlatot, éltem azzal a lehetőséggel, hogy a Csonnam hívott.

Öröm a köbön. A koreai Heo Jong Csun (balra) és Feczesin Róbert gólöröme az Ulszan elleni mérkőzés után Forrás: Origo

Pár nap alatt játszódott le az egész, jóformán alig ocsúdtam fel, máris Kvangjangban voltam az orvosi vizsgálaton.

Négy hónapja élek Dél-Koreában, egyelőre azt gondolom, bejött a váltás.

Az sem mellékes, hogy a Videoton is pénzt csinált az eladásomból, szóval ez egy mindenkinek jó, win-win szituáció volt.

De ha azt mondom, hogy Feczesin Róbert azon kevés magyar labdarúgók közé tartozik, aki válogatott meccsen gólt lőtt egy világbajnok csapatnak, hét évet húzott le Olaszországban, és a Debrecennel a Bajnokok Ligája főtábláján is játszhatott, egészen biztosan itt a helye Koreában?
Amiket elmondott, azok ma már a történelmi tények közé sorolhatóak.

A válogatottban összesen tizenegy alkalommal játszhattam, igazából egyik szövetségi kapitány sem számított rám hosszú távon. Ez ellen nem tudok mit tenni, én nem az a sportoló vagyok, aki telefonálgat, vagy kuncsorog azért, hogy betegyék a csapatba.

Az olaszok elleni gólom valóban felejthetetlen élmény, de épp a minap beszéltem az egyik legjobb barátommal, Juhász Rolanddal, hogy azon a meccsen ő is játszott, és ő is gólt lőtt.

Itáliában valóban nagyon hosszú időt töltöttem, 170 Serie B, azaz másodosztályú meccset játszhattam egy nagyon kemény bajnokságban. A Debrecen nagy kaland volt, a BL-szereplés vonzott, de az első, liverpooli meccs után megsérültem, és csak az utolsó, Lyon elleni mérkőzésen játszhattam. Ugyanakkor a Debrecennel is bajnok lettem.

Az olasz Andrea Barzagli előtt vezeti a labdát Feczesin Róbert. A magyar válogatott barátságos mérkőzésen 3-1-re verte a világbajnok olaszokat 2007. augusztus 22-én Forrás: AFP/Ferenc Isza

Ha mindezt a mérleg egyik serpenyőjébe tesszük, és a másikban ott van Dél-Korea, akkor szerintem kiegyenlített a végeredmény, nem érzem úgy, hogy az ázsiai országban eltemettem volna magam.

Amikor tavaly nyáron a magyar válogatott nagyszerűen szerepelt az Európa-bajnokságon, Arany Jánost idézve nem sóhajtott fel, hogy „Hej! ha én is, én is köztetek mehetnék...”?

Nem volt ennek realitása.

Nagyon szurkoltam a fiúknak, de egyáltalán nem voltam irigy.

Tisztában vagyok a realitásokkal, én már nem leszek többet magyar válogatott.

Akkor sem, ha idén harminc gólt lő a koreai bajnokságban?
Akkor sem. A magyar labdarúgásban vannak tehetséges fiatalok, nekik kell megkapniuk a lehetőséget.

Magyarországon szinte semmit sem tudunk arról, milyen a dél-koreai labdarúgás. Beavatna minket a részletekbe?
Ha látta a mérkőzésünket, észrevehette, hogy nagy a tempó, de a rohanás sokszor felülírja a taktikát.

A bajnoki meccsek kemények, de ezzel szinte semmit sem mondtam.

Igazából az az érdekes, hogy mennyi jön vissza abból, amit az edzők a meccs előtt elképzeltek.

Pillanatkép a Csonnam–Ulszan bajnoki mérkőzésről Forrás: Lantos Gábor

Itt valóban van némi deficit. Ugyanakkor például a kínai bajnokságnál – amely a világsztárok odaigazolása miatt most nagyon felkapott lett – a koreai élvezetesebb, izgalmasabb.

A Csonnam Dragons alaposan beragadt a rajtnál – az első öt meccsüket elveszítették. Azóta viszont magukra találtak, a legutóbbi két bajnokin és a kupameccsükön összesen tizenkét gólt rúgtak, és egyet kaptak. Nagy volt a pánik az öltőzőben a sorozatos vereségek után?
Pánik? Az errefelé ismeretlen fogalom.

Ellenben a csapat elnöke a második forduló után lejött az öltözőbe, és azt mondta, hogy mindenki nézze meg a bankszámláját. Kérdeztük, hogy miért? Mert egy kis extra pénzt utaltak át, hogy ezzel ösztönözzenek bennünket a jobb folytatásra.

Érti, nem büntettek, hanem motiváltak. Erre kikaptunk még háromszor.

Így ünnepelte a Csonnam Dragons az Ulszan ellen aratott 5-0-s sikert Forrás: Jeonnam Dragons/Facebook

A magyar futballon nevelkedett ember azt hinné, hogy ekkor jött a levonás, meg az üvöltözés, de nem. Az elnök nem rúgta ki az edzőt, az edző nem tépte le a játékosok fejét. Talán ez a legfurcsább abban, ahogy itt a dolgok zajlanak.

Amikor korábban Dél-Koreában jártam, az ország asztalitenisz-válogatottjának edzője mesélte, hogy a játékosok évente 300-320 napot töltenek együtt. A futballban is így van ez?
Részben igen. A Csonnam Dragons idegenlégiósai – egy brazil, két horvát játékos és jómagam – a klub által bérelt lakásokban élnek. Ugyanakkor a koreai futballisták gyakorlatilag bent laknak a klubházban, ahol mindenkinek van saját szobája.

Az a fegyelmezettség, ahogy ezek az emberek a mindennapjaikat élik, az európaiak számára tényleg megdöbbentő.

Az egész fiatalságukat a sportnak, a labdarúgásnak szentelik, miközben az ország legnépszerűbb sportja nem a foci, hanem a baseball.

Kim Kvang Hjun, a dél-koreai baseballválogatott egyik csillaga Forrás: AFP/Jiji Press

A baseballjátékosok igazi félistenek, utánuk jönnek csak a labdarúgók. Hihetetlen az a tisztelet, ahogy a játékvezetőkkel beszélnek, vagy az sem mindennapos, ahogy a csapat fiatal játékosai az idősebb futballistákhoz viszonyulnak.

Ha egy öregebb megkér egy fiatalt, hogy hozzon neki egy üveg vizet, azonnal teljesítik a kérését. Nincs visszaszólás vagy egyéb reakció.

Szinte már mulatságos az is, ahogy az edzők a sárga lapokhoz viszonyulnak. Ha egy bíró sárga lapot ad, ott konfliktus van, ezt pedig a legjobb hamar elsimítani.

A szombati, 5-0-ra megnyert Ulszan elleni bajnoki után a stadion előtt olyan szeretethullámmal találkozott, ami önt is meglepte. Számított ilyen fogadtatásra?
Nem, ez volt az első ilyen alkalom. Tényleg megható pillanatok voltak ezek. Az ember azt érezte, hogy örömet szereztünk az itt élőknek. Különben Koreában nagyon tisztelik az európaiakat és az amerikaiakat.

Feczesin Róbert csapata átharapta az ulszani tigris torkát

5-0-ra nyert a Csonnam Dragons. Sport és szeretet, futballmeccs egy különleges közegben.

A gyerekek rajongásig imádják a sportolókat, a felnőttek tisztelnek bennünket. Ebben a közegben tényleg jó sportolónak lenni.

Nézze, nem vagyok vak. A stadion mellett helyezkedik el a világ negyedik legnagyobb fémfeldolgozó üzeme, a POSCO. Gyakorlatilag övé a Csonnam, nekik köszönhetjük, hogy futballozhatunk.

Ebben a gyárban 55 ezer ember dolgozik – ez egy közepes magyar város lélekszáma. Tudja, a munkás nemcsak odahaza, hanem Koreában is boldog attól, ha a kedvenc csapata nyer.

Feczesin Róbertet rajongók tucatjai várták a csapatbusznál Forrás: Lantos Gábor

A stadionban ennek a rengeteg embernek egy része szurkol, kint vannak a gyerekeik is.

Ha ezek a srácok odahaza azt hallják az édesapjuktól, hogy az itt focizókat tisztelni és szeretni kell, akkor így fognak tenni.

Sokat gondolkodtam ezen, mert magyar ésszel mindez tényleg szinte felfoghatatlan.

Ezek után mi a rossz az itteni légióskodásban?
Kifejezetten rossz dolog nincs. Egyedül jöttem ki Koreába, mert jelenleg nincsen komoly párkapcsolatom.

Az itt töltött idő abban is segít, hogy az ember jobban megismerje önmagát.

Ha odahaza futballozom, akkor a sport mellett egy csomó más dolog leköti a figyelmemet. Itt tényleg csak a focival kell foglalkoznom. Egy plusz egy éves szerződésem van, az a veszély nem fenyeget, hogy itt fogok megöregedni.

Hét év olaszországi dolce vita után nem furcsa a koreai élet?
De, nagyon, de én ide saját magamtól jöttem, senki nem kötelezett arra, hogy itt focizzak.

Nem akarok mellébeszélni, mert a döntésemben az anyagiak is közrejátszottak.

Itt ebből a szempontból is megbecsülnek bennünket.

Egy ma 17-18 éves magyar futballistának milyen perspektívái lehetnek? Be tudja-e futni azt a pályát, amit ön elért?
Egészen biztos, sőt olyanok is lesznek, akik nálam sokkal többet érnek el. Persze a hét év olaszországi légióskodás komoly dolog, de a mai srácoknak is megvan erre a lehetőségük.

Feczesin Róbert a bosnyákok elleni Európa-bajnoki selejtezőn 2007-ben Forrás: AFP/Str

A lényeg az, hogy mindenki a saját útját járja, senki ne akarjon azért valakinek megfelelni, mert az a másik ember ezt látná üdvözítőnek.

Ha valaki jobbra akar menni, akkor azért ne induljon el balra, mert a közvélemény, a sajtó vagy esetleg a barátok ezt mondják neki.

Önnek voltak ilyen jóindulatú tanácsadói?
Persze. Amikor elhagytam Itáliát, sokan azt mondták, hogy maradjak.

Nem érdekelt, mert én eldöntöttem, hogy hazatérek. A Videotonnal így lettem bajnok és ezüstérmes.

Sőt ha a csapat idén megnyeri a bajnokságot, akkor újra bajnok leszek. Remélem, kapok aranyérmet.

Kevesen emlékeznek arra, hogy tizenkilenc évesen a Chelsea edzésein vehetett részt Londonban. Jose Mourinho néhány napon át a felnőttek között is lehetőséget adott önnek tréningezni. Aztán nem lett a londoni kékek játékosa. Hogyan emlékezik vissza minderre?
Egyedül utaztam ki Angliába. Gondolhatja, mennyire izgultam. Számomra óriási dolog volt az a tíz nap, amit Londonban töltöttem.

Feczesin Róbert megtalálta a számítását Kvangjangban Forrás: Origo

Tizenkilenc évesen, szinte még gyerekként, az járt az eszemben, mennyire jó lenne, ha sikerülne ottmaradnom. Nem jött össze, de azt a hét évet sem kell szégyellnem, amit Olaszországban játszottam. Sokat kaptam ettől a sportágtól, és nem hiszem, hogy bárkinek adósa lennék.