1999. május 30-án a PNB 32. fordulóját rendezték. (A PNB a Professzionális Nemzeti Bajnokságot takarta, akkor így hívták a legmagasabb osztály küzdelmeit, a mai NB II-nek pedig NB I volt a neve) Ebben a fordulóban a BVSC-Gázszer meccsen – 250 néző előtt – két világklasszis futott a Szőnyi úti sporttelepen.
Az egyik Détári Lajos volt, aki ekkor a BVSC-ben vezetett le, a másik Puhl Sándor, aki öt évvel korábban az Olaszország-Brazília világbajnoki döntőt vezette le Los Angelesben. Egy kerülettel odébb, Újpesten egy harmadik kerület csapata, a III. Kerület vizitált, az Újpest 4-1-re nyert,
ezen a találkozón a 80. percben csereként lépett pályára az akkor 18 éves Szélesi Zoltán,
akinek ez volt az első felnőtt NB I-es, akarom mondani, PNB-s mérkőzése.
Az 1981-ben született Szélesi Zoltán 36 évesen ülhet le – egyelőre két mérkőzés erejéig – a magyar labdarúgó-válogatott kispadjára. Ha már itt, azaz a magyar nemzeti tizenegynél és Szélesinél tartunk, érdemes megemlíteni, hogy
hősünk bemutatkozása nem volt sikeres a válogatottban.
Először a német Lothar Matthaus szavazott neki bizalmat, így Szélesi a kezdőcsapat tagjaként 2004. június első napján, Tiencsinben léphetett pályára Kína ellen.
A meccset elkezdte, de időnek előtte fejezte be, mert a Hongkongból érkezett Csiu játékvezető nem sokkal a vége előtt kiállította.
Mondhatnánk, hogy micsoda skandalum, de nem lennénk igazságosak. Szélesi Zoltán pályafutása ugyanis szinte teljesen nélkülözte a botrányokat.
Ha volt is benne része, akkor sem azért, mert ő okozta, legfeljebb szenvedője volt a körülötte kialakuló helyzetnek. Azaz rosszkor volt rossz helyen.
Ami a válogatottat illeti, ott a mélységeket és a magasságokat egyaránt megjárta. 2004. júniusában – közvetlenül a kínai bemutatkozás után –
részese lehetett a németek 2-0-s idegenbeli legyőzésének
Kaiserslauternben. Pályára léphetett 2007 augusztusában, amikor Budapesten a magyar válogatott 3-1-re nyert az aktuális világbajnok olasz válogatott ellen.
Ami a tétmérkőzéseket illeti, ott már nem ennyire fényes a kép. A két legcsúnyább tintapaca egyaránt 2007-re datálható, amikor
a norvégok 4-0-ra, a moldávok 3-0-ra verték meg a magyar válogatottat –
mindkétszer Eb-selejtezőn. Ezeken az összecsapásokon Szélesi Zoltán ott volt a pályán – maradjunk annyiban, hogy nem ezek voltak élete legemlékezetesebb mérkőzései.
Szélesi világlátott ember, hiszen idegenlégiósként megfordult Németországban (Cottbusban), Franciaországban (Strasbourgban), Hollandiában (Nijmegenben) és Görögországban (Voloszban), de azon kevés magyar futballisták közé tartozik, aki
a Bajnokok Ligája főtábláján is játszhatott meccseket a Debrecennel.
A főtáblán először a Fiorentina elleni budapesti mérkőzésen – a firenzei együttes 4-3-ra nyert – csereként lépett pályára, majd innentől kezdve a firenzei visszavágón, a Liverpool budapesti vendégjátékán és Lyonban is a kezdőcsapatban lépett pályára. Az első két BL-mérkőzésen azért nem szerepelhetett, mert a svédek elleni válogatott meccsen (2009. szeptember 5.) ütközött Zlatan Ibrahimoviccsal.
Amikor 2004 június 18-án
a Bundesliga II-ben szereplő Cottbus 64 millió forintért szerződtette Újpestről Szélesit,
a hátvéd egészen biztosan nem gondolta azt, hogy későbbi életének meghatározó fejezete lesz a Németországban eltöltött három év. Pedig a dolog nem indult valami fényesen, tekintettel arra, hogy a 2004/05-ös idényben a Cottbus csaknem kiesett a német másodosztályból. Pontosabban, azért maradt bent, mert a gólkülönbsége jobb volt a Trier együttesénél.
Szélesi Zoltánnak nem volt könnyű dolga, mert a szerződtetését szorgalmazó Eduard Geyert menet közben kirúgták, a helyére érkező Petrik Sander pedig nem bízott a magyarban. A tavaszi idényben öt meccsre kivágta a csapatból Szélesit, csakhogy a húzás nem jött be, mert a Cottbusnak nem ment a játék, így az edző kénytelen volt visszatenni a magyart. A kiesés elkerülése után azonban nem volt olyan edző, aki szórakozott volna Szélesivel, így
a hátvéd részese lehetett a következő idény diadalmenetének, amikor az Energie Cottbus feljutott a Bundesligába.
A német élvonalban Szélesi játszhatott Dárdai Pál Herthája, vagy éppen a világsztárokkal teletűzdelt Bayern München ellen, csábította őt a Mönchengladbach, miközben a Cottbus – a Bundesliga legszegényebb csapataként – a 13. helyen végezve meghosszabbította élvonalbeli tagságát. Ám Szélesi 2007-ben továbbállt, hiszen a francia bajnokságban szereplő RC Strasbourg szerződtette.
A Cottbusban töltött évek azért voltak számára különösen fontosak, mert itt tanult meg németül. (Később franciául, hollandul és görögül is kommunikált), de a német nyelv ismerete hozta meg számára azt a lehetőséget, hogy 2015-ben – egy hirtelen vezércsellel – Bernd Storck szövetségi kapitány segítője lehessen.
Szélesi Zoltán ekkor 34 éves volt, vígan elfutballozhatott volna, ám ő 2015 nyarán egy Haladás-Puskás Akadémia (3-0) NB I-es meccsen fejezte be a pályafutását.
Nem biztos, hogy önszántából.
Már az is megér egy bekezdést, hogyan került Szélesi Felcsútra. A történet megismeréséhez 2010-ig kell visszaugranunk.
Szélesi Zoltán ekkor írta alá szerződését a görög Voloszhoz,
ahová Debrecenből érkezett. A Bajnokok Ligája szereplés jó ajánlólevélnek bizonyult, a voloszi választás kevésbé. Bár a Volosz a 2010/11-es idényben az ötödik helyen végzett, így indulhatott az Európa Liga selejtezőjében, a szép álom hamarosan rémálomba fordult.
A Görögországot ekkor behálózó bundabotrány a Voloszt sem kerülte el, a csapatot a görög szövetség a negyedik osztályba száműzte.
Szélesi szerződésében az állt, hogy csak élvonalbeli meccseken kell pályára lépnie. Mégsem volt egyszerű, hogy Görögországból Hollandiába kerüljön – a Nijmegen csapatához 2011. október 29-én érkezett meg.
Onnan pedig kevesebb, mint egy év múlva, 2012. augusztus 17-én visszatért Újpestre. Ez sem volt éppen jó húzás, mert egy év múlva
az Újpest FC belga tulajdonosa, Roderick Duchatelet gyakorlatilag taccsra tette őt.
Pontosabban száműzte az első csapat keretéből. Hosszú heteken át Szélesi magányosan rótta a köröket az újpesti stadionban, mert edzeni sem engedték, sőt az első csapat öltözőjébe sem léphetett be. A közel fél éven át tartó kálváriája akkor látszott véget érni, amikor 2014 tavaszán lemondott a fizetésének jelentős hányadáról. De ez sem volt elég.
Az újpesti tulajdonos a hátvédet nemkívánatos személynek nyilvánította, később már a stadion portáján sem engedték be.
A Szélesi számára rettenetes időszaknak a felcsúti szerződés vetett véget.
Hogy 2015 nyarán tényleg abba akarta-e hagyni, az kétséges (hiszen 2015 júniusában még tagja volt a Litvánia ellen Debrecenben pályára lépő, Dárdai Pál vezette magyar válogatottnak), de az biztos, hogy az MLSZ-ben ekkor már sportigazgatóként tevékenykedő Bernd Storcknak köze lehetett ahhoz, hogy Szélesit az U17-es válogatott edzőjének nevezzék ki. Ebben az is közrejátszott, hogy a futballista még játékosként elvégezte az UEFA A-licences edzői tanfolyamát.
Ma már azt is tudjuk, hogy Szélesi Zoltán túlélte Bernd Storckot. Mindezt talán annak is köszönheti, hogy 2017 májusában remekül szerepelt a horvátországi U17-es Európa-bajnokságon. A magyar válogatott ezen az eseményen hatodik lett (ha ötödik, akkor Szélesi már túl lenne egy U17-es világbajnoki szereplésen is.)
Pedig nem sokon múlt, hogy már a kezdet nem hozta el a bukást számára.
Az eseményre kvalifikáló elitkör mérkőzésein ugyanis – gyakorlatilag – Szoboszlai Dominik mentette meg Szélesit.
A hazai rendezésű tornán Izrael ellen 1-0-s vereséggel kezdtünk, majd az oroszok következtek, akik a 73. percig vezettek, ekkor egyenlített Szoboszlai, de ahhoz, hogy életben maradjunk, az kellett, hogy a Salzburg középpályása a lefújás előtt 10 másodperccel gólt rúgjon szabadrúgásból. A magyar labdarúgás legnagyobb ígéreteként számon tartott játékos a norvégok ellen is megcsinálta ugyanezt, az utolsó pillanatban lőtt gólja kijuttatta hazánkat a korosztályos Európa-bajnokságra.
Ebből a két momentumból világosan látszik, hogy a magyar labdarúgásban mennyire esetleges minden,
és milyen sok dolog múlik a szerencsén, illetve a véletlenen.
Szélesi Zoltán edzőként sem szállt el soha. Sőt a sikerek pillanatában is képes volt arra, hogy a nagy nyilvánosság előtt ostorozza a játékosait. Az oroszok ellen drámai módon megnyert U17-es elitkör-mérkőzés után ezt mondta:
A játékosok fele már külföldi elitkluboknál szerepel. Ez jó, ám bizonyos esetekben gondot is jelent, mert néha úgy jönnek haza, mintha már rutinos felnőtt válogatott játékosok lennének. Mintha azt hinnék, némi kiváltságot élveznek. Olykor az az érzésünk, hogy némelyikük picit elrugaszkodott a valóságtól."
A horvátországi Eb-n Feröer biztos legyőzése után pedig ezt: "A gyengébb ellenféllel szemben is profiként játszottunk, igaz, olykor fogtam a fejemet, mert a srácok időnként hajlamosak az egyéni érdekeket a csapat elé helyezni. Ezt a fajta mentalitást nem szeretem, de ezenfelül dicséret illeti a válogatottat, mert a sebességbeli és a technikai különbség is kijött a két gárda között."
Szélesi Zoltán pár nappal Bernd Storck menesztése előtt
egy már másik összetételű U17-es válogatottal verte meg Eb-selejtezőn 1-0-ra Hollandiát,
amely ezen a szinten is kiemelkedő eredmény. (Hollandia Európa egyik legkomolyabb utánpótlás labdarúgó nemzete, az ellenük elért bármilyen sikert nem szabad egy kézlegyintéssel elintézni.)
Edzőként most az a legfontosabb feladatom, hogy segítsek a játékosaimnak reálisan értékelni a helyzetet, nem szabad, hogy a fejünkbe szálljon a győzelem" –
hangsúlyozta Szélesi, aki ezt megelőzően Wales ellen is nyert, majd a Koszovóval szembeni újabb siker azt jelentette, hogy együttesével veretlenül jutott tovább az elitkörbe.
Szélesi Zoltán csendes ember – akik ismerik őt, vagy akik látták a fiataloknak tartott edzéseket, ezt megerősítik. Amikor ennek a cikknek az anyaggyűjtését végeztük, mi is szembesültünk azzal, hogy a számára nehéz helyzetekben (különösen a második újpesti időszakában) sem vesztette el a fejét – a nyilvánosság előtt biztosan nem. A magáról kialakított kép akkor is kedvező, ha szövetségi edzőként ezer szállal kötődött a bukott Bernd Stockhoz.
Storck 2015 novemberében a teljes válogatott stábot lecserélte – ekkor kellett távoznia a Dárdai Pálhoz kötődő és vele együtt dolgozó Szabics Imrének, Andrusch Józsefnek, Sallói Istvánnak és Nyilasi Tibornak is.
Szélesi Zoltán ekkor került a figyelem középpontjába, vélhetően azért, mert kiválóan beszélt németül, és mert Storcknak szüksége volt egy olyan emberre, aki áthidalhatja az öltözőben felmerülő nyelvi és kommunikációs nehézségeket.
Ez a csendes ember kapja meg most két mérkőzés erejéig a magyar A-válogatott szövetségi kapitányi posztját.
A feladata nem egyszerű, itt szinte csak buknia lehet. Ha Luxemburg és Costa Rica ellen kétszer nyerünk, az természetes lesz, hiszen a válogatottban módfelett csalódott magyar szurkolók nem sokra tartják a következő két barátságos meccs ellenfelét.
Ha nem lesz meg a két győzelem (ez pedig benne van a pakliban), az Szélesi Zoltán számára sem jön jól,
hiszen a mai magyar futballközeg képes e két, amúgy tét nélküli meccs után róla is ítéletet mondani. Pedig Costa Ricával érdemes lesz vigyázni, mert a közép-amerikai ország csapata csont nélkül jutott ki a jövő évi világbajnokságra.
Az pedig szintén nagy kérdés, hogy az MLSZ mit akar Szélesi Zoltánnal?
Stílusa, habitusa és a magyar válogatott jelenlegi állapota akár arra is sarkallhatná a döntéshozókat, hogy Szélesiből egy második Dárdait faragva végleges szövetségi kapitányt kreáljanak.
Azonban a 2020-as, részben budapesti rendezésű Európa-bajnokság és az oda történő „muszáj kijutás" miatt Szélesi Zoltánnak erre most kevesebb az esélye. Kár, mert tehetséges ember. Úgyhogy minden bizonnyal Szélesi amolyan vészmegoldás marad a magyar labdarúgó-válogatott jelenlegi állapotában. A sebek tüneti kezelése tehát zajlik, de van-e a világon olyan csodadoktor, aki képes a valódi gyógyításra?
A cikk megírásához az Arcanum Digitális Adatbázisát is segítségül hívtuk.