Arsenal's French manager Arsene Wenger watches from the touchline during the English League Cup quarter-final football match between Arsenal and West Ham United at the Emirates Stadium in London on December 19, 2017. / AFP PHOTO / Ben STANSALL / RESTRICTED TO EDITORIAL USE. No use with unauthorized audio, video, data, fixture lists, club/league logos or 'live' services. Online in-match use limited to 75 images, no video emulation. No use in betting, games or single club/league/player publications. /
Vágólapra másolva!
Dicstelen véget érhet Arséne Wenger karrierje. Az Arsenal több mint 21 éve foglalkoztatott menedzsere soha nem tapasztalt mélységbe került csapatával, a szurkolók és a szaksajtó szerint (már évekkel ezelőtt) megérett az idő a váltásra. A kérdés csak az, hogy a 68 éves francia szakember munkáját még idény közben megköszönik, vagy pedig hagyják neki, hogy kitöltse a 2019 nyaráig érvényes szerződését.
Viszlát, Boring Arsenal
Arséne Wenger 1996 októberében szinte ismeretlenül lett Premier League-edző. 1987 és 1994 között ugyan az AS Monaco vezetőedzője volt, de Londonba a japán Nagoya Grampus gárdájától érkezett. A játékosai közül is sokan szkeptikusan fogadták. A klublegenda Tony Adams valósággal kiröhögte, amikor meglátta, mert a szemüvege miatt inkább egy középiskolai tanárnak nézte, aki talán még angolul sem tud normálisan.
Arséne Wenger és a csapatkapitány Tony Adams a Premier League-trófeával Forrás: premierleague.com
Wenger 1996-os érkezése előtt az Arsenal legjobb PL-helyezése a negyedik volt, de két alkalommal két számjegyű is volt ez a nem túl szívderítő mutató. A francia szakember már az első szezonjában harmadik helyen zárt az Arsenallal, ráadásul szinte azonnal megváltoztatta a csapat játékát. Az észak-londoni csapatra korábban ráragasztották a „Boring Arsenal" (unalmas Arsenal) gúnynevet, de Wenger érkezése után az Ágyúsok a Premier League legszebb játékával rukkoltak elő.
Wenger már a második szezonjában az év edzője lett
A francia szakember már a második szezonjában csúcsra ért, Sir Alex Ferguson és Kenny Dalglish után a harmadik nem angol menedzser lett, aki bajnoki címet ünnepelhetett. Az Arsenal 12 pontos hátrányt dolgozott le az éllovas Manchester Uniteddal szemben, ráadásul az FA-Kupát is sikerült elhódítania. A szezon végén megválasztották az év edzőjének, míg az év játékosa a csapat legnagyobb sztárja, a holland Dennis Bergkamp lett.
A Henry-korszak
Wenger legnagyobb húzása az volt, amikor 1999 augusztusában leigazolta a Juventusnál eltemetett francia világbajnokot, a 22 éves Thierry Henryt. A villámléptű támadó – akit Torinóban még balhátvédként is játszattak – komoly önbizalomhiánnyal érkezett Londonba, de pár hónap alatt magára talált,
Wenger keze alatt a Premier League történetének legjobb középcsatára lett, és 227 gólig meg sem állt az Arsenal színeiben.
Thierry Henry négyszer lett gólkirály a Premier League-ben Forrás: AFP/Sinead Lynch
Az 1999/2000-es szezonban az Ágyúsok második helyen végeztek a bajnokságban, és tizenegyespárbajban az UEFA Kupa-döntőt is elbukták a török Galatasaray ellen.
Egy évvel később Wenger csapata ismét ezüstérmes lett a bajnokságban a Manchester United mögött, majd a 2001/02-es szezonban az Arsenalnak sikerült ismét dupláznia. 12 pontos előnnyel az első helyen végzett a Liverpool előtt a bajnokságban, ráadásul Manchesterben, az Old Traffordon biztosította be a bajnoki címét, ami Wengertől óriási fricska volt Fergusonnak.
The Invincibles
A Wenger-éra legfényesebb időszaka a 2003/2004-es szezon volt. Az Arsenal veretlenül (26 győzelem, 12 döntetlen) nyerte meg a bajnokságot, innen jött a csapatra ragasztott Legyőzhetetlenek (The Invincibles) jelző.
Ezt a bravúrt korábban csak a Preston North End tudta végrehajtani, azt is 1889-ben.
Az Arsenal 2004-ben az ősi ellenség Tottenham otthonában biztosította be a bajnoki címet Forrás: premierleague.com
A 2000-es évek elején az Arsenal játszotta a legszebb futballt Európában. Akkoriban még nem az volt a kérdés, hogy a csapat vajon bekerül-e a Top 4-be, hanem sokkal inkább az, hogy mikor nyeri meg a Bajnokok Ligáját.
Erre sosem került sor, ugyanis Wenger csapata a végcél előtt mindig elcsúszott egy banánhéjon. Az Ágyúsok 2006-ban kerültek a legközelebb a BL-serleg elhódításához, de Jens Lehmann kiállítása miatt már a 18. percben megfogyatkoztak a Barca elleni BL-döntőben. Az emberhátrányban játszó angol csapat a 37. percben Sol Campbell fejesgóljával ugyan megszerezte a vezetést, de a hajrában Samuel Eto'o és Juliano Belletti góljaival fordítottak a katalánok, így Wenger és Henry lemaradtak a hőn áhított trófeáról.
Az új projekt – második fázis
2006 nyarán az észak-londoni Hollowayben, az Ashburton Grove-on átadták az Arsenal új otthonát, a 60 355 férőhelyes Emirates Stadiont, amely a manchesteri Old Trafford után a második legnagyobb létesítmény a Premier League-ben. A 390 millió fontból épült stadionra azonban komoly hitelt vettek fel, amelynek a törlesztését éveken keresztül nyögték, így az akkori kiadások nem engedtek Wengernek olyan igazolásokat, mint amilyenekre a legnagyobb kluboknak lehetőségük volt. A francia szakember korábban is híres volt arról, hogy jó szeme van a tehetségekhez, így világsztárok szerződtetése nélkül kellett éveken keresztül olyan csapatot építenie, amely harcban lehet a Bajnokok Ligája szereplésért, ugyanis a legrangosabb kupasorozatban való szereplés a klub egyik fő bevételi forrása.
Véget ért a Manchester United és az Arsenal uralma
A 2000-es évek második felében új világ köszöntött be a Premier League-ben. A dúsgazdag orosz milliárdos, Roman Abramovics lett a Chelsea tulajdonosa, míg a Manchester City élére az a Manszur sejk került, aki farzsebből ki tudná fizetni akár Lionel Messi kivásárlási árát is. Wenger nem szórhatta a pénzt, ráadásul a Manchester United mellé kapott a nyakába két tehetős riválist.
A veretlen 2004-es szezontól számítva az Arsenal hét éven keresztül, átlagosan 25 millió eurót fordított játékosvásárlásra, ami nevetségesen alacsony összegnek mondható. Ennek ellenére Wenger csapata a 2007/2008-as szezonban közel került a bajnoki címhez. Az Ágyúsok biztatóan futballoztak, de a brazil származású horvát válogatott csatár, Eduardo da Silva februári horrorsérülése sokkolta az egész keretet, végül négy ponttal lemaradtak a bajnoki címről.
A klub anyagilag nem tudta tartani a lépést a Chelsea-vel és a Manchester Cityvel, így a sikertelenséget látva az Arsenal legnagyobb sztárjai évről évre távoztak. A korábbi klasszisok, mint Patrick Vieira, Robert Pires, Dennis Bergkamp vagy Thierry Henry helyét olyan ifjú titánok vették át, mint Cesc Fabregas, Aaron Ramsey, Theo Walcott, Samir Nasri vagy Robin Van Perise.
A sztárok megunták a sikertelenséget
A Chelsea (és később a Manchester City) fejlődésének köszönhetően az Arsenalnak évekig esélye sem volt a bajnoki címre, ezért
Wengernek az okozta a legnagyobb kihívást, hogy hogyan tudná megtartani a legnagyobb sztárjait, akik trófeákra vágynak.
Az első igazán komoly érvágás a legenda, Thierry Henrynek Barcelonába szerződése volt még 2007 nyarán. Őt egy évvel később a fehérorosz Aleksandr Hleb követte, aki szintén Katalóniába ment. 2009 nyarán a védelem oszlopa, a veretlen csapatból megmaradt Kolo Toure a Manchester Cityhez igazolt, akárcsak a csapat elsőszámú gólfelelőse, a togói Emmanuel Adebayor.
Thierry Henry a hőn áhított Bajnokok Ligája-trófeáért igazolt Barcelonába Forrás: AFP/Cesar Rangel
2011 nyarán egyszerre távozott a középpálya két legkreatívabb játékosa: a francia Samir Nasri a Manchester Cityhez, Cesc Fabregas a nevelőegyesületéhez, az FC Barcelonához igazolt. A sorozatos kudarcok és a távozók pótlásának hiánya a csapat legnagyobb sztárjánál, Robin Van Persie-nél is betette a kaput. Az akkor 30 éves támadó kijelentette, hogy bajnoki címért szeretne futballozni, így egy évvel a szerződése lejárta előtt Wenger kénytelen volt őt eladni a Manchester Unitednak.
