A gazdasági monopolhelyzet dögunalmassá teszi az európai topligákat

Hová tűntek a futballt mindig is jellemző, pattanásig feszült helyzetekkel teli bajnoki véghajrák a dobogó tetején? A közelmúltból kevés olyan emléket tudunk felidézni, amikor az utolsó játéknap szándékosan egy időben tartott bajnoki meccsein dőlt el a topligákban az aranyérem sorsa. Mi okozza ezt, és várható-e ebben javulás, visszatérés a régi izgalmakhoz?

A bajnoki versenyfutások az aranyéremért hagyományosan nagy izgalmakat tartogattak a szurkolók számára a futballtörténelemben. Nem véletlenül tartják szinte az összes ligában azt, hogy a legutolsó forduló mérkőzéseit egy időpontban játsszák a csapatok: van, amikor

egy több száz kilométerre játszódó meccs kimenetele, az onnan érkező hírek még annál is fontosabbak, mint ami a szurkolók szeme előtt történik.

Valószínűleg mindannyian tudunk olyasféle emléket feleleveníteni, amikor rádióról, hangosbemondóról, újkori időkben telefonról értesültünk olyan eredményváltozásokról, amelyek nagy hatással voltak egy másik meccsre. Jómagam 2006-ban bőrig áztam az Oláh Gábor utcai stadion A-szektorában, amikor a Videoton Budapesten verte meg a zárófordulóban az Újpestet, így csinálva bajnokot a Debrecenből.

Izgalmak a közelmúltból

Persze a topligákban – melyeket jelen írásban vizsgálunk – is bőven akadtak emlékezetes zárónapok.

Bixente Lizarazu (b) a Bayern és Gerald Asamoah a Schalke játékosa a 2000-01-es szezonban Forrás: DPA/AFP/Peter Kneffel

2001-ben például a Bundesliga végződött úgy, ahogyan horror-dráma-fantasy forgatókönyvírók sem tudták volna elképzelni. Az utolsó meccsnap előtt a Schalke csak akkor ünnepelhetett volna bajnoki címet, ha legyőzik az Unterhachingot, miközben a Bayern kikap Hamburgban. A Schalke (bár a 70. percben még vesztésre állt) hozta a kötelezőt, a Hamburg-Bayern mérkőzés pedig viszonylag eseménytelenül csordogált.

A kilencvenedik percben viszont Szergej Barbarez gólt fejelt Oliver Kahn kapujába, ekkor tehát a Schalke tűnt befutónak. A Parkstadiont a lefújáskor elárasztották a kékmezes szurkolók, így ünnepelve a Schalke 1958 után újra elhódított bajnoki címét. Hamburgban viszont még nem hangzott fel a hármas sípszó. Ott egy hazaadásra ráfeküdt a hazai kapus, így nagyjából tíz méterről a Bayern jöhetett közvetett szabadrúgással. A legurított labdát Patrik Andersson lőtte el, az előtte álló, kb. tízfős embertömeg pedig nem tudta útját állni a lövésnek.

A hamburgi 1-1-gyel a Bayern lett a bajnok.

Egy évvel később Olaszországban láthattunk hasonló drámai befejezést a Serie A-ban. Az utolsó meccsnap előtt az Inter egy ponttal vezetett a Juventus előtt, és az üdvösséghez elégséges lett volna megverniük a Laziót. A Juventus 2-0-ra legyőzte az Udinesét idegenben, de ezt mind zárójelbe tehették volna a kék-feketék, ha nem bénáznak Rómában. És bár az Inter a Nesta-Stam-Couto hazai védőhármas ellenére is berámolt két gólt 24 perc alatt, a Lazio fordított.

Pedig még a Lazio szurkolói sem feltétlenül bánták volna, ha nem a Juventus hódítja el a scudettót. Az egész meccsen lézengő, épp sokadik poklát járó Ronaldo a 78. percben kispadra ült, és úgy zokogott, mint a gyermek a Kispál és a Borz számában.

2007-ben Spanyolországban is ritka drámai körülmények között dőlt el a bajnoki cím sorsa. A Real Madrid márciusban még negyedik volt, de az utolsó fordulóra – nem egy, hosszabbításban megejtett fordításnak köszönhetően – úgy érkezett, hogy elegendő volt otthon megvernie a Mallorcát a bajnokság megnyeréséhez. Az azonos pontszámmal – de egymás elleni eredmény miatt madridi előnnyel – álló Barcelona-Real Madrid párosból előbbi magabiztosan tudta le kötelező feladatát. A Gimnástic Tarragona otthonában a katalánok 5-1-re győztek.

A Bernabéuban viszont Varela vezetést szerzett a Mallorcának a 16. percben.

A dolog drámaiságát csak fokozta, hogy ez volt Roberto Carlos és David Beckham utolsó mérkőzése Real-játékosként. Az akkori edző, Fabio Capello bajait súlyosbította, hogy megsérült állandó gólfelelőse, Ruud van Nistelrooy is. Beckhamet vesztes állásnál cserélték le, a középpályás csak egy kapufáig jutott.

A helyére beálló José Reyes viszont minden kérdést eldöntött: a Real Madrid az ő duplájával és Diarra fejesgóljával 3-1-re nyert, így robbantva fel az egész stadiont.

A fentihez hasonló pontazonossággal, de City-előnnyel kezdődött meg a Premier League 2012. évi utolsó fordulója is. Ott a fő kihívó Manchester United 1-0-ra verte idegenben a Sunderlandet, és főszabály szerint a Manchester Citynek sem kellett volna, hogy gondot okozzon odahaza a QPR legyőzése. Főszabály szerint.

A kilencvenedik percben azonban még a QPR vezetett.

A United-drukkerek egy része már nagyban mosolygott saját meccsük lefújásakor, a Manchester City azonban még tartogatott meglepetéseket az utolsó pár percre. Két gólt is lőttek a hosszabbításban, Agüero 94. perces lövése pedig a kékek javára döntötte el a bajnokság sorsát.

A sorsolásnak köszönhetően még 2014-ben volt hasonlóan izgalmas véghajrá a topbajnokságokban. Akkor az Atlético látogatott a Barcelonához, és egy döntetlen már elég volt ahhoz, hogy megtörjék a két nagy csapat, azaz a Barca és a Real Madrid rendszerszintű egyeduralmát. Godín góljával végül 1-1-re mentették a meccset, így Simeone csapata nagy meglepetésre megnyerte a bajnokságot.

Cikkünk a következő oldalon folytatódik!