A gazdasági monopolhelyzet dögunalmassá teszi az európai topligákat

AFP OFFBEAT CHAMPIONSHIP MATCH FOOTBALL HORIZONTAL
Bayern Munich's French international Bixente Lizarazu (L) and Schalke 04's Gerald Asamoah appeal to the referee after the players clashed for the ball 04 August 2001 during the German Bundesliga match played at the Olympic Stadium in Munich. Munich won 3-0. AFP PHOTO EPA/DPA.-PETER KNEFFEL
Vágólapra másolva!
Hová tűntek a futballt mindig is jellemző, pattanásig feszült helyzetekkel teli bajnoki véghajrák a dobogó tetején? A közelmúltból kevés olyan emléket tudunk felidézni, amikor az utolsó játéknap szándékosan egy időben tartott bajnoki meccsein dőlt el a topligákban az aranyérem sorsa. Mi okozza ezt, és várható-e ebben javulás, visszatérés a régi izgalmakhoz?

A bajnoki versenyfutások az aranyéremért hagyományosan nagy izgalmakat tartogattak a szurkolók számára a futballtörténelemben. Nem véletlenül tartják szinte az összes ligában azt, hogy a legutolsó forduló mérkőzéseit egy időpontban játsszák a csapatok: van, amikor

egy több száz kilométerre játszódó meccs kimenetele, az onnan érkező hírek még annál is fontosabbak, mint ami a szurkolók szeme előtt történik.

Valószínűleg mindannyian tudunk olyasféle emléket feleleveníteni, amikor rádióról, hangosbemondóról, újkori időkben telefonról értesültünk olyan eredményváltozásokról, amelyek nagy hatással voltak egy másik meccsre. Jómagam 2006-ban bőrig áztam az Oláh Gábor utcai stadion A-szektorában, amikor a Videoton Budapesten verte meg a zárófordulóban az Újpestet, így csinálva bajnokot a Debrecenből.

Izgalmak a közelmúltból

Persze a topligákban – melyeket jelen írásban vizsgálunk – is bőven akadtak emlékezetes zárónapok.

Bixente Lizarazu (b) a Bayern és Gerald Asamoah a Schalke játékosa a 2000-01-es szezonban Forrás: DPA/AFP/Peter Kneffel

2001-ben például a Bundesliga végződött úgy, ahogyan horror-dráma-fantasy forgatókönyvírók sem tudták volna elképzelni. Az utolsó meccsnap előtt a Schalke csak akkor ünnepelhetett volna bajnoki címet, ha legyőzik az Unterhachingot, miközben a Bayern kikap Hamburgban. A Schalke (bár a 70. percben még vesztésre állt) hozta a kötelezőt, a Hamburg-Bayern mérkőzés pedig viszonylag eseménytelenül csordogált.

A kilencvenedik percben viszont Szergej Barbarez gólt fejelt Oliver Kahn kapujába, ekkor tehát a Schalke tűnt befutónak. A Parkstadiont a lefújáskor elárasztották a kékmezes szurkolók, így ünnepelve a Schalke 1958 után újra elhódított bajnoki címét. Hamburgban viszont még nem hangzott fel a hármas sípszó. Ott egy hazaadásra ráfeküdt a hazai kapus, így nagyjából tíz méterről a Bayern jöhetett közvetett szabadrúgással. A legurított labdát Patrik Andersson lőtte el, az előtte álló, kb. tízfős embertömeg pedig nem tudta útját állni a lövésnek.

A hamburgi 1-1-gyel a Bayern lett a bajnok.

Egy évvel később Olaszországban láthattunk hasonló drámai befejezést a Serie A-ban. Az utolsó meccsnap előtt az Inter egy ponttal vezetett a Juventus előtt, és az üdvösséghez elégséges lett volna megverniük a Laziót. A Juventus 2-0-ra legyőzte az Udinesét idegenben, de ezt mind zárójelbe tehették volna a kék-feketék, ha nem bénáznak Rómában. És bár az Inter a Nesta-Stam-Couto hazai védőhármas ellenére is berámolt két gólt 24 perc alatt, a Lazio fordított.

Pedig még a Lazio szurkolói sem feltétlenül bánták volna, ha nem a Juventus hódítja el a scudettót. Az egész meccsen lézengő, épp sokadik poklát járó Ronaldo a 78. percben kispadra ült, és úgy zokogott, mint a gyermek a Kispál és a Borz számában.

2007-ben Spanyolországban is ritka drámai körülmények között dőlt el a bajnoki cím sorsa. A Real Madrid márciusban még negyedik volt, de az utolsó fordulóra – nem egy, hosszabbításban megejtett fordításnak köszönhetően – úgy érkezett, hogy elegendő volt otthon megvernie a Mallorcát a bajnokság megnyeréséhez. Az azonos pontszámmal – de egymás elleni eredmény miatt madridi előnnyel – álló Barcelona-Real Madrid párosból előbbi magabiztosan tudta le kötelező feladatát. A Gimnástic Tarragona otthonában a katalánok 5-1-re győztek.

A Bernabéuban viszont Varela vezetést szerzett a Mallorcának a 16. percben.

A dolog drámaiságát csak fokozta, hogy ez volt Roberto Carlos és David Beckham utolsó mérkőzése Real-játékosként. Az akkori edző, Fabio Capello bajait súlyosbította, hogy megsérült állandó gólfelelőse, Ruud van Nistelrooy is. Beckhamet vesztes állásnál cserélték le, a középpályás csak egy kapufáig jutott.

A helyére beálló José Reyes viszont minden kérdést eldöntött: a Real Madrid az ő duplájával és Diarra fejesgóljával 3-1-re nyert, így robbantva fel az egész stadiont.

A fentihez hasonló pontazonossággal, de City-előnnyel kezdődött meg a Premier League 2012. évi utolsó fordulója is. Ott a fő kihívó Manchester United 1-0-ra verte idegenben a Sunderlandet, és főszabály szerint a Manchester Citynek sem kellett volna, hogy gondot okozzon odahaza a QPR legyőzése. Főszabály szerint.

A kilencvenedik percben azonban még a QPR vezetett.

A United-drukkerek egy része már nagyban mosolygott saját meccsük lefújásakor, a Manchester City azonban még tartogatott meglepetéseket az utolsó pár percre. Két gólt is lőttek a hosszabbításban, Agüero 94. perces lövése pedig a kékek javára döntötte el a bajnokság sorsát.

A sorsolásnak köszönhetően még 2014-ben volt hasonlóan izgalmas véghajrá a topbajnokságokban. Akkor az Atlético látogatott a Barcelonához, és egy döntetlen már elég volt ahhoz, hogy megtörjék a két nagy csapat, azaz a Barca és a Real Madrid rendszerszintű egyeduralmát. Godín góljával végül 1-1-re mentették a meccset, így Simeone csapata nagy meglepetésre megnyerte a bajnokságot.

Cikkünk a következő oldalon folytatódik!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!