Vágólapra másolva!
A Bayern München elleni hazai visszavágón a Real Madrid kiszenvedte a döntetlent, így 4–3-as összesítéssel bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe. Sorozatban harmadszor. A németek megint jobbak voltak, de Zidane Realját nem lehet legyőzni: a franciával a kispadon még soha nem veszítettek egyenes kieséses párharcot. Heynckest utoljára láttuk a BL-ben. Marcelo kezezett, a bíró nem fújt, Vidal kiakadt, ahogy James anyukája is. Ronaldo nem lőtt gólt, de egy rekordot így is felállított.

A visszavágó előtt Zidane nagy szavakkal dobálózott. „Ez lesz az év meccse. Arra kérem a játékosaimat, hogy játszanak úgy, ahogy eddig még soha" – mondta. A 26. Real–Bayern tényleg olyanra sikeredett, ami méltó egy BL-elődöntőhöz, a madridiak azonban pontosan ugyanúgy játszottak, ahogy az első meccsen.

Már a kezdés előtt tudni lehetett, hogy ez nem csak egy meccs lesz. Tizenötezer szurkoló várta a madridi csapatbuszt a Bernabéunál:

Az év meccsén...

...Minden ott folytatódott, ahol múlt szerdán Münchenben abbamaradt. A Bayernt csak akkor nem láttuk a Real tizenhatosánál, amikor épp oda tartott.

Mert hogy megint a németek játszottak jobban, amire csak rátett egy lapáttal, hogy Kimmich már a harmadik percben megszerezte a vezetést.

Ugyanúgy, mint az első meccsen. Majd nem sokkal később jött az egyenlítés a semmiből. Ugyanúgy, mint az első meccsen. A Bayern kihagyott egy csomó helyzetet, majd egy óriási egyéni hibából megkapta a másodikat. Ugyanúgy, mint az első meccsen.

A Realtól kikölcsönzött James egyenlített ugyan, de a Real kihúzta az ikszet a Bernabéuban, így 4–3-as összesítéssel sorozatban harmadszor is bejutott a döntőbe.

Öt év alatt negyedszer.

Csak, hogy rendbe tegyük mit jelent ez: legutóbb a 60-as, 70-es évek Ajaxa volt képes hasonlóra. (Meg a Real, amely a BEK első öt évében (1956–1960) öt döntőt játszott és mindegyiket megnyerte).

A legyőzhetetlen Real Madrid

Lehet csűrni-csavarni, hogy mennyire megérdemelt mindez, Michael Oliver ide, Cakir oda, de Phil Kitromilides spanyol kommentátor jól összefoglalja, hogy miben rejlik a Real nagysága. „Amikor azt hiszed, hogy nem játszanak jól, nyernek. Amikor hátrányba kerülnek, nyernek. Amikor döntetlent játszanak a világ legnagyobb klubjaival, akkor is nyernek."

Láttuk rosszul játszani a Realt, láttuk kikapni, most már láttuk szenvedni is. De egy valahogy még nem láttuk soha.

Legyőzve.

Zidane-nak ez volt a tizenegyedik párharca a BL egyenes kieséses szakaszában, és a tizenegyedik győzelme. Roma, Wolfsburg, Manchester City, Atlético, Napoli, Bayern, Atlético, Juventus, PSG, Juventus, Bayern.

Kérdés?

Vannak, akik féltik a Realt a döntőben

Rio Ferdinand, korábbi Manchester United-játékos, a BT Sport szakértője azt mondja, ha Zidane nem változtat, és a döntőben is ragaszkodik a 4-4-2-es felálláshoz, akkor a Liverpool (már ha bejut, persze) darabjaira szedi és megsemmisíti a Realt.
A Real nélkül nincs BL-döntő Forrás: AFP/Oscar Del Pozo

A kapusok döntöttek

„PSG, Juve, Bayern. Három topcsapat, és mi mindegyiket megvertük – emelte ki Zidane is. – Édesebb a győzelem így, hogy meg kellett érte szenvednünk. A futballban amúgy sem lehet máshogy." A francia elismerte, hogy rosszul kezdték a meccset, de aztán a második félidőben feljavultak, és Benzemának, valamint Navasnak köszönhetően kiharcolták a továbbjutást.

Számtalan alkalommal = nyolcszor.

Eközben a Bayern-szurkolók:

A Bayern-szurkolók most Forrás: marca.com

„A Real megköszönheti Navasnak. Csalódottak vagyunk, mert a két meccs alapján mi voltunk a jobb csapat – értékelt Heynckes, majd megvédte a nagyot hibázó Ulreichet. – Egy pillanatra megzavarodott, nem tudta, hogy felveheti-e a labdát, vagy nem. Borzalmas érzés lehetett neki. A kiesést viszont nem lehet kizárólag rajta elverni. Rengeteg helyzetet kihagytunk már megint." Jól mondja.

A Bayernnek 39 lövése volt a 180 perc alatt, ennyiből még egy közepes helyzetkihasználással is simán tovább kellett volna jutnia.

A sajtótájékoztató végén a 72 éves Heynckes azt is megerősítette, hogy ez volt az utolsó meccse. „Soha többé nem vállalok vezetőedzői munkát" – mondta.

„Szenvedtünk, az igaz, de mi voltunk a jobbak. A DNS-ünkben van, hogy soha nem adjuk fel. Már a döntőre készülünk" – nyilatkozta Ramos, aki a meccs végén kint maradt énekelni a szurkolókkal. Majd az öltözőbe sietett, hogy a követőivel is megossza boldogságát. „Történelmet írtunk megint. A cél most már az, hogy legendákká váljunk" – írta a képhez.

Nem játszottak, mégis ők voltak a leghangosabbak

A Bayernből sérülés miatt hiányzott Vidal, aki azonban nézte a meccset, és bizony eléggé bepöccent, hogy Marcelo kezezése nem ért tizenegyest a bírónál.

– posztolta közösségi oldalán.

Vidal reakciója Marcelo kezezésekor Forrás: marca.com

James-mama (Pilar Rubio) is nézte a meccset, mi több, lázasan kommentálta az eseményeket Twitteren.

21:33 Nem volt kéz, igaz?

21:47 Akárhányszor nézem vissza, felbosszant.

21:55 Két meccs, négy elmaradt tizenegyes.

22:42 Egyértelműen a bíró a meccs főszereplője.

23:10 Az emberek dühösek. Mindenki tudja, még a madridisták is, hogy négy tizenegyes elmaradt. És persze Keylor Navas külön említést érdemel.

Szavazzon!

Ön szerint tizenegyest ért Marcelo kezezése?

Ronaldónak ezúttal sem jött össze a gól Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Andreas Gebert

Gól nincs, újabb BL-rekord van

Gólt ugyan most sem sikerült lőnie, de egy újabb rekordot felállított Ronaldo. Ez volt neki a 152. meccse a BL-ben, így most már

ő a legtöbbször pályára lépő mezőnyjátékos a sorozatban.

Xavit előzte meg. A 152 meccsen 120 (!) gólt szerzett.

A Real–Bayern meccsösszefoglalója ITT.

Az AS Roma–Liverpool elődöntőt szerda este 20.45-től rendezik meg az olasz fővárosban. Az első meccset a Liverpool 5–2-re megnyerte.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!