Thomas Dollnak és a Ferencvárosnak megvolt az az előnye, vagy éppen hátránya, hogy a Videoton délutáni meccsének eredményét már ismerte. Az FTC együttese ebben a szezonban már kétszer is legyőzte a Honvédot, idegenben 3-1-re, otthon pedig 5-2-re.
A kicsit több mint 4000 szurkoló élőképpel várta a csapatokat. A meccset a bajnoki címvédő Honvéd kezdte jobban, Eppel Mártonnak volt egy ígéretes fejese, de Dibusz Dénes védeni tudott.
A folytatásban Böde Dániel lőtt Gróf Dávid kapuja fölé, és Nagy Dominiknek is volt egy helyzete. Gól nem esett az első félidőben, de a Honvéd két kényszerű cserét is kénytelen volt végrehajtani.
A második félidőben rátett egy lapáttal a Ferencváros, hamar meg is lett az eredménye: Miha Blazic egy szögletet követően megszerezte a vezetést a zöld-fehéreknek.
A folytatásban Gorriaran és Varga Roland előtt is adódott egy helyzet, de jól zárt a Honvéd védelme.
A 66. percben nagyon közel járt az egyenlítéshez a kispesti csapat, a csereként beállt Kosút hibázott egy beadást követően közvetlen közelről. Nagyon felpörögtek az események.
Egy perccel később Dibusz egy Blazicról a kapuja felé pattanó labdát hatástalanított, majd pár pillanattal később már büntetőhöz jutott a Honvéd.
Danilo passza után Davide Lanzafame lépett ki, Dibusz elé feküdt, a csatár pedig elesett benne.
Az olasz csatár higgadtan lőtte be a tizenegyest.
Nem sokkal később Leandro lövését ütötte ki Gróf, majd nem sokkal később Böde fordult kapura, de végül a léc fölé bombázott.
Az utolsó percekben is akadt helyzet mindkét oldalon, Dollt pedig elküldte a játékvezető a kispadtól. A 90. percben Gazdag lövése zúgott el a kapufa mellett, Varga Roland pedig a hosszabbításban veszélyeztetett egy szabadrúgásból.
Az eredmény így nem változott, a Ferencváros hátrénya három pont a Videoton mögött, a Honvéd viszont fellépett a dobogóra, megelőzve a Debrecen csapatát.
4Davide Lanzafame |
42Filip Holender |
49Miha Blazic |
62Gazdag Dániel |
67Dénes Dibusz |
71Dániel Böde |
76Leandro De Almeida |
87Endre Botka |
Gróf
Bobál
Kamber
Kukoc
Dániel
Heffler
Poloskei
Holender
Zoltán Banó-Szabó
Eppel
Lanzafame
Dibusz
Botka
De Almeida
Blazic
Sternberg
Gorriaran
Roland
Spirovski
Nagy
Paintsil
Böde
Budapest Honvéd
99Dávid Gróf |
2Dávid Bobál |
24Djordje Kamber 37 |
33Tonci Kukoc 61 |
6Gazdag Dániel 62 |
13Tibor Heffler |
16Zsolt Poloskei |
57Filip Holender 42 |
23Bence Zoltán Banó-Szabó 26 |
9Márton Eppel |
7Davide Lanzafame 69 4 |
18András Horváth |
17Danilo |
22Milán Májer |
61Tomas Kosut |
55Dániel Lukács |
98Bálint Tömösvári |
55Norbert Szendrei |
Ferencvárosi TC
90Dénes Dibusz 67 |
21Endre Botka 87 |
16Leandro De Almeida 76 |
25Miha Blazic 49 |
37Janek Sternberg |
27Fernando Gorriaran 85 |
97Varga Roland |
4Stefan Spirovski |
14Dominik Nagy 77 |
28Joseph Paintsil 82 |
13Dániel Böde 71 |
31Adam Holczer |
0Marquinhos Pedroso |
7Bence Batik |
11Dejan Georgijevic |
23Lukács Bőle |
40Amadou Moutari |
91Balazs Lovrencsics |
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Ferencvárosi TC | 33 | 23 | 5 | 5 | 80-30 | 50 | 74 | D GY GY V GY |
2. | Paksi FC | 33 | 17 | 9 | 7 | 51-42 | 9 | 58 | V GY D D GY |
3. | Puskás Akadémia FC | 33 | 15 | 8 | 10 | 60-35 | 25 | 55 | GY V GY GY GY |
4. | Fehérvár FC | 33 | 16 | 11 | 6 | 55-40 | 15 | 54 | D V GY V D |
5. | DVSC | 33 | 14 | 13 | 6 | 49-48 | 1 | 48 | V GY V GY V |
6. | Kecskeméti TE | 33 | 13 | 14 | 6 | 45-45 | 0 | 45 | GY D D GY GY |
7. | DVTK | 33 | 12 | 12 | 9 | 50-56 | -6 | 45 | GY D V GY D |
8. | MTK Budapest | 33 | 12 | 13 | 8 | 43-62 | -19 | 44 | GY V V V D |
9. | ZTE FC | 33 | 12 | 14 | 7 | 54-60 | -6 | 43 | D GY GY D V |
10. | Újpest FC | 33 | 11 | 18 | 4 | 45-67 | -22 | 37 | V V GY V V |