Szombathely Haladás FC interjú Király Gábor kapussal és Horváth Ferenc edzővel 2018 október 10-én
Vágólapra másolva!
Szombathelyen eljutottak oda a szurkolók, hogy az utolsó helyen álló Haladás kapujába Rózsa Dániel követelik. Abba a kapuba, ahol a 42 éves klublegenda, Király Gábor áll. Hogyan jutottunk el idáig, mi lesz Király Gábor sorsa? Mennyire méltó hozzá mindaz, ami vele történik? A Szpíker Korner 86. részében erről beszélgetett Gundel Takács Gábor Vanczák Vilmos 79-szeres válogatott labdarúgóval és Göbölyös Andrással, az Origo sportújságírójával.
Az 1992-ben rendezett kilencedik Európa-bajnokság selejtezőjére nemcsak az NSZK, hanem az NDK válogatottja is nevezett, holott a sorsolás pillanatában, 1990. február 2-án biztos volt, hogy az NDK az év végére megszűnik. Óriási derültség közepette a két válogatott egy csoportba került, ám szeptember 12-én az első selejtező-mérkőzés helyett csak barátságos találkozót vívhatott az NDK Belgiummal, ugyanis a sorozat elindulása előtt október 3-án az ország megszűnt.