Megszületett az NB I idei szezonjának legnagyobb potyagólja
![Rózsa Dániel, Haladás](https://cdn.origo.hu/2023/12/2sCTWlSowPAkEPuqf2EDap8MoNa2kwKvcOgPsF1gtNQ/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdmMmRkY2VhMWI1MzRkNGY5NTZjZTJjZmY5MmI2MDFk.webp)
Már a második MTK-gól sem akármilyen körülmények között született, hiszen Lencse László úgy talált be egy méterről, hogy kész kabaré volt, ahogy eljutott hozzá a labda.
A harmadik gólra pedig nehezen találni szavakat. Rózsa Dániel szépen lehúzott egy beadást, majd egy kidobással indított volna, amit viszont visszaszereztek a kék-fehérek, és miután Gera Dániel látta, hogy a szombathelyi kapus még nem ért vissza az öt és felesen belülre, gondolt egy merészet, és kapura gurított – mert lövésnek nevezni nagy bátorság lenne a próbálkozását. Rózsa kapcsolt, a labda elé került, majd ahelyett, hogy megfogta volna, ez történt:
Lehet, hogy azt hitte, hazaadás gurul a kapuja felé?