Tovább robog a lengyel gólgép, de nem tudott nyerni a Milan Rómában
![fbl Horizontal](https://cdn.origo.hu/2023/12/kRi9RQZgvZhwIRPSQgA6R9n7KF1m6DuynQ919LEVwBc/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZiYmM3Yzg4NTg4NDRkODU5OTA4Y2EwYTU4ODY5Y2Ri.webp)
A 4. látogatott az 5.-hez, azaz mondhattuk, hogy a 22. forduló rangadóját rendezték a Stadio Olimpicóban. Ehhez képest a 25. percig egyedül Kosztasz Manolasz tudta eltalálni a kaput. Egy perccel később aztán a Milan téli szerzeménye, Krzysztof Piatek már nem csak eltalálta, hanem be is vette a kaput, ezzel vezetett az AC Milan.
A januárban a Genoától érkező lengyel csatárnak ez volt a tizennegyedik gólja a bajnokságban, a Milan színeiben pedig a harmadik meccsén a harmadik gólját szerezte (a Napoli ellen duplázott kedden).
A Roma legnagyobb helyzetére a 45. percig kellett várni, de Donnarumma előbb Schick fejesét, majd a kipattanó után Dzeko ismétlését is hárította.
A szünetben okosakat mondhatott Eusebio Di Francesco, mert húsz másodperc elteltével egyenlített a Roma: Schick pörgetésébe Musacchio kapott bele, az öngólba tartó labdába nagy bravúrral belekapott Donnarumma, de éppen a jó helyen álló Zaniolo elé pattant a labda, akinek innen már nem volt nehéz dolga.
18 ![]() |
21 ![]() |
26 ![]() |
40 ![]() |
46 ![]() |
53 ![]() |
63 ![]() |
72 ![]() |
90 ![]() |
Kiegyenlített volt a játék, de Suso és Piatek rendre veszélyt jelentett Olsen kapuja előtt. Erre válaszul a hazaiaknál Florenzi helyére érkezett El Sharaawy a 65. percben, a 71. percben pedig Dzeko csúsztatását védte nagy bravúrral Donnarumma. Az utolsó negyedórát megnyomta a Roma, Pellegrini még egy kapufát is fejelt. A 85. percben a Milanba még beállt a két csapat augusztus végi meccsét a ráadásban eldöntő Cutrone és Laxalt is, utóbbi lövését bravúrral védte Olsen a 90. percben.
Eredmény, Serie A 22. forduló:
AS Roma–AC Milan 1-1 (0-1)
gól: Zaniolo 46., ill. Piatek 26.
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Internazionale | 38 | 29 | 2 | 7 | 89-22 | 67 | 94 | GY V GY D D |
2. | AC Milan | 39 | 22 | 8 | 9 | 78-53 | 25 | 75 | D D GY V D |
3. | Juventus | 38 | 19 | 5 | 14 | 54-31 | 23 | 71 | D D D D GY |
4. | Atalanta | 38 | 21 | 11 | 6 | 72-42 | 30 | 69 | GY GY GY GY V |
5. | Bologna | 38 | 18 | 6 | 14 | 54-32 | 22 | 68 | D D GY D V |
6. | AS Roma | 38 | 18 | 11 | 9 | 65-46 | 19 | 63 | D D V GY V |
7. | Lazio | 38 | 18 | 13 | 7 | 49-39 | 10 | 61 | GY D GY D D |
8. | ACF Fiorentina | 38 | 17 | 12 | 9 | 61-46 | 15 | 60 | V GY D GY GY |
9. | Torino | 38 | 13 | 11 | 14 | 36-36 | 0 | 53 | V D GY GY V |
10. | SSC Napoli | 38 | 13 | 11 | 14 | 55-48 | 7 | 53 | D D V D D |