A forduló záró mérkőzésén a címvédő Manchester City a kiesés elől menekülő Aston Villához látogatott. A mutatott forma és a statisztika alapján is Pep Guardiola csapata volt a mérkőzés esélyese, ugyanis a két csapat egymás elleni legutóbbi tíz tétmérkőzése közül a manchesteri gárda nyolcszor nyert és nyolcszor nem kapott gólt.
A Manchester City már a mérkőzés elején nekirontott az Aston Villának, a 18. percben pedig egy szépségdíjas góllal meg is szerezte a vezetést.
Rijad Mahrez kapott labdát a jobbszélen, kicselezett egy védőt és betört a tizenhatoson belülre, ott megcsinált egy testcselt, majd nyolc méterről visszalőtte a labdát a rövid alsó sarokba.
A 24. percben növelte az előnyét a City.
David Silva szerelte a tizenhatoson belül a Chelsea-től kölcsönkapott Danny Drinkwatert, a labda Mahrez elé pattant, az algériai támadó pedig 11 méterről a kapu bal oldalába lőtt.
Agüero történelmet írt
A 28. percben eldöntötte a meccset a City. Sergio Agüero kapott egy átadást Kevin de Bryune-től, az argentin támadó megindult a kapu felé, majd 18 méterről elemi erővel kilőtte a jobb felső sarkot.
A 31 éves támadónak - aki 2011 nyarán igazolt a Manchester Cityhez - ez volt a 175. gólja a Premier League-ben, ezzel beérte az élen álló Thierry Henry-t a bajnokság történetének legeredményesebb idegenlégiósai között.
A harmadik manchesteri gól után nem mindennapi jelenetek játszódtak le a Villa Parkban. A birminghami szurkolók csapatosan kezdték elhagyni a stadiont, így ők már – szerencséjükre – lemaradtak arról, ahogy az első félidő hosszabbításában Kevin de Bruyne mesteri átadása után a brazil Gabriel Jesus is betalált.
A belga középpályás már a 14. gólpasszát adta a Premier League idei szezonjában.
Agüero a Premier League legendája
A második félidőt is komolyan vette a City, különösen Agüero, akinek minden mozdulatán érződött, hogy meg akarja dönteni Henry rekordját. Ez az 57. percben sikerült is neki, amikor David Silva átadása után becselezte magát a kapu elé, majd kilenc méterről a bal alsó sarokba lőtt.
Ezzel a Manchester City legendája hivatalosan is a Premier League történetének legeredményesebb külföldi játékosa lett.
Az ötödik gól után Pep Guardiola is pihenőt adott kulcsjátékosainak. Lehozta Fernandinhót és De Bryune-t, azonban Agüerót és Mahrezt pályán hagyta, hátha valamelyikük eljut a mesterhármasig. Végül az argentin támadónak jött össze a triplázást, aki a 82. percben értékesített egy ziccert Mahrez kiugratása után.
A 177. gólos Agüero a Premier League góllövőinek örökranglistáján feljött a negyedik helyre, holtversenyben Frank Lamparddal, de már csak 10 gólra van Andy Cole-tól, 31-re Wayne Rooney-tól és 83-ra Alan Shearer-től.
A dél-amerikai légiós 12. alkalommal ért el mesterhármast, ami rekord az angol bajnokságban. Itt Shearer 11 triplával a második, Robbie Fowler pedig kilenccel a harmadik.
A hosszabbításban összejött a szépítés az Aston Villának. Trézéguet esett át Ilkay Gündogan lábán, Jonathan Moss játékvezető pedig tizenegyest ítélt. Az esetet még videón újra megnézték, de végül a holland Anwar El-Ghazi odaállhatott a labda mögé, és magabiztosan a jobb felső sarokba lőtt.
Ezzel a győzelemmel Pep Guardiola csapata feljött a tabella második helyére, míg Dean Smith együttese lecsúszott a 17. kieső helyre.
18Riyad Mahrez |
24Riyad Mahrez |
28Sergio Aguero |
45Gabriel Jesus |
50Fernandinho |
53Anwar El-Ghazi |
57Sergio Aguero |
80Jack Grealish |
81Sergio Aguero |
Moraes
Cancelo
Stones
Mendy
De Bruyne
Silva
Mahrez
Aguero
Jesus
Aston Villa
9Wesley |
1Tom Heaton |
12Jed Steer |
39Keinan Davis |
7John McGinn |
25Oerjan Haaskjold Nyland |
15Ezri Konsa |
40Tyrone Mings |
30Kortney Hause |
27Ahmed El Mohamady |
4Danny Drinkwater 79 |
6Douglas Luiz 65 |
14Conor Hourihane 71 |
3Neil Taylor |
10Jack Grealish 80 |
21Anwar El-Ghazi 90 53 |
28Lovre Kalinic |
24Frederic Guilbert |
5James Chester |
11Marvelous Nakamba |
8Henri Lansbury |
17Trezeguet |
36Indiana Vassilev |
Manchester City
31Ederson Moraes |
27Joao Cancelo |
5John Stones |
25Fernandinho 63 50 |
22Benjamin Mendy |
17Kevin De Bruyne 63 45 28 |
16Rodri 71 |
21David Silva 57 |
26Riyad Mahrez 81 24 18 |
10Sergio Aguero 81 57 28 18 |
9Gabriel Jesus 45 24 |
14Aymeric Laporte |
19Leroy Sane |
1Claudio Bravo |
2Kyle Walker |
7Raheem Sterling |
8Ilkay Gundogan |
20Bernardo Silva |
30Nicolas Otamendi |
47Phil Foden |
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Manchester City | 38 | 28 | 3 | 7 | 96-34 | 62 | 91 | GY GY GY GY GY |
2. | Arsenal | 39 | 28 | 5 | 6 | 91-29 | 62 | 90 | GY GY GY GY GY |
3. | Liverpool | 38 | 24 | 4 | 10 | 86-41 | 45 | 82 | V D GY D GY |
4. | Aston Villa | 38 | 20 | 10 | 8 | 76-61 | 15 | 68 | GY D V D V |
5. | Tottenham Hotspur | 38 | 20 | 12 | 6 | 74-61 | 13 | 66 | V V GY V GY |
6. | Chelsea | 38 | 18 | 11 | 9 | 77-63 | 14 | 63 | GY GY GY GY GY |
7. | Newcastle United | 38 | 18 | 14 | 6 | 85-62 | 23 | 60 | GY GY D V GY |
8. | Manchester United | 38 | 18 | 14 | 6 | 57-58 | -1 | 60 | D V V GY GY |
9. | West Ham United | 38 | 14 | 14 | 10 | 60-74 | -14 | 52 | V D V GY V |
10. | Crystal Palace | 38 | 13 | 15 | 10 | 57-58 | -1 | 49 | GY D GY GY GY |