Tíz éve halt meg Varga Zoltán, a magyar futball egyik utolsó zsenije

Varga Zoltán 2010. április 9-én ott halt meg, ahol az életében a legsikeresebb volt: egy labdarúgópályán, a Danuvia Sporttelepen. A meg nem értett zseni, a tékozló fiú, a disszidens, a mogorva edző - csak négy olyan jelző, amelyet már életében ráakasztottak. Ebből az elsőnek az utolsó szava a lényeg: a zseni. Mert akik látták őt játszani, azt mondják: hozzá hasonló talentum csak egy volt a magyar futballban: Puskás Ferenc. Varga Zoltán halálának tizedik évfordulóján emlékezünk a Ferencváros legendás futballistájára. 

Olimpiai bajnok, Európa-bajnoki bronzérmes volt. Klubszinten nyert VVK-t (az UEFA Kupa és az Európa-liga elődjét), négyszer magyar bajnoki címet, bronzérmet szerzett a Bundesligában és a holland bajnokságban.

Akik láthatták játszani, azok közül sokan azt mondják, hogy a Puskás utáni korszak legjobb magyar focistája volt. Akik koruk miatt még láthatták volna játszani, de a politika miatt nem is nagyon hallottak róla, azok el sem tudják képzelni mekkora zseni volt ő. Akik pedig csak hazatérése után ismerték meg, azok számára egy nem túl sikeres edző képe villan fel, aki haragban állt az egész világgal.

Fiatalkori varázslatairól, sikereiről, 1968-as disszidálásáról, bundaügybe keveredéséről, a politikai környezet megváltozása miatti hazatéréséről, itthoni edzői munkásságáról sokat lehet tudni. Mert négy könyv is megjelent róla, közülük egyet ő maga írt néhány hónappal a halála előtt.

Varga Zoltánt (k) eredménytelenül próbálják szerelni az Egyetértés védői az FTC-Egyetértés NB I-es bajnoki labdarúgó mérkőzésen a Népstadionban Forrás: MTI/Kovács Gyula

Ezekből kirajzolódik egy kép, de az „igazi" Varga Zoltánt csak nagyon kevesen ismerhették. Mert zárkózott ember volt, visszahúzódó. Nem harsány, nem focista világfi, de az elveiért mindig, mindenkivel szemben kiálló harcos.

Az alábbi sorok nem a könyvekből kiollózott részletek, azok a maguk egységében kiváló művek. Inkább Varga Zoltán a közvélemény által kevésbé ismert oldaláról szólnak.

Az ezredfordulón a magyar labdarúgás első osztályának csapatai közül sokan választották a téli felkészülés helyszínéül a horvátországi Porecet. Volt olyan, hogy egyszerre négy magyar csapat is lakott a Kék Lagúnáról elnevezett tengerparti szállodában és egymást váltották a környék műfüves pályáin. Az akkor sem túl acélos DVTK-t a frissen kinevezett edző, Varga Zoltán próbálta úgy felkészíteni a tavaszra, hogy ne legyen kiesési gondja. Fedje jótékony homály annak a labdarúgónak a nevét, akinek Varga a karmesteri pálcát a kezébe szerette volna adni. Az volt a (nem túl komplikált) feladata, hogy oldalról ívelgesse a labdákat az ötös és a tizenegyes pont közé, hogy a befutó társak azt kapura fejelhessék.

Varga Zoltán, a Ferencvárosi TC vezetőedzője a BVSC elleni NB I-es labdarúgó mérkőzésen a Népstadionban Forrás: MTI/Bruzák Noémi

Ám szegény rugdosta azokat mindenfelé, minden magasságban, de a legritkább esetben jött össze a randevú a labda és a megcélzott társ feje között. „Menj be te is" – mondta egy idő után szelíden Varga az irányítószerepre kijelölt játékosnak, négybetűs becenevén említve őt. Majd odaállt maga, melegítőben, anorákban, 55 évesen. És onnantól tíz beadásból minimum kilencet az érkező fejére varázsolt. Más kérdés, hogy a fejelések sem sikerültek éppen tankönyvbe illő módon. Ekkor elmagyarázta az 5-10, esetleg már 15 éve a labdarúgást szakmaként művelőknek, hogy egy beadásnál hová is kell nézni, és milyen mozdulatot kell tenni a tökéletes kivitelezés érdekében. Egyszerre volt szomorú és groteszk ez az edzés.

„Nem kellene kiváltanod az orvosit, és neked is beszállnod tavasszal?" - kérdeztem tőle álnaivan este a szállodában.
„Meglátod, jók lesznek ezek a srácok!" - válaszolta bizakodóan.

Nem lettek azok. Ahogy igazából azt sem tudjuk, hogy Varga Zoltán jó edző volt-e, vagy sem. Az eredmények alapján nem volt az. Lehet, hogy igaza volt, amikor az őt körülvevő közeget hibáztatta. Az biztos, hogy ahol ő az edzői tudását és papírjait szerezte más a hozzáállás a labdarúgáshoz.

Magyarországon hat évet dolgozott, összesen öt klubnál. De az oldalvonal mellől Németországban sem volt olyan sikeres, mint korábban a pályán. Persze az edzői siker relatív. Mert az is egyértelmű siker, ha egykori játékosa, Hrutka János (aki Bundesliga-bajnok lett és Bajnokok Ligája negyeddöntős) a következőket mondta róla:

Edzés után órákat maradt kint velem, gyakoroltuk a szabadrúgásokat. Tudott dolog róla, hogy milyen kivételes rúgótechnikája volt. Az én pályafutásommal kapcsolatban talán a legtöbben a románok és az angolok ellen szerzett szabadrúgásgólomra emlékeznek. Nos, ezeket mind neki köszönhetem."

Sajnos a játékosként aratott, külföldi sikereinek gyakorlatilag nincs magyar tanúja. És ő is csak ritkán és keveseknek mesélt azokról. Fordítva működött, mint a messziről jött emberek többsége. Ő nemhogy nem nagyította fel a tetteit, de még a legnagyobb megmozdulásait is harapófogóval kellett kihúzni belőle. Az utolsó éveiben két különböző magyar sportcsatornánál is szakkommentátorként ténykedett. Mivel szinte minden műsornak, amelyben szerepelt, jómagam lehettem a szerkesztője, így elég sok időnk volt megvitatni a futballvilág nagy dolgait.

Varga Zoltánt szereli Takács (földön) a Ferencváros-Dorog NB I-es labdarúgó mérkőzésen a Népstadionban Forrás: MTI/Pálfai Gábor

Mindig mindenkinél korábban érkezett, így nem csak az előttünk álló feladatok átbeszélésére volt lehetőségünk, hanem a német foci nagy rajongójaként az általam csak hírből ismert sztárokról is véget nem érően faggattam. Akik ellen ő játszott. Így mesélte el, hogy a labdarúgás történetének egyik legjobb bulldogjával (az ezt a becenevet is kapó) Berti Vogtsszal milyen különleges párharcokat vívott.

Kicseleztem, elindultam a kapu felé, de néhány pillanat múlva már megint előttem volt. Újból elfektettem, ismét szabad volt az út, de harmadszor is az utamat állta. Ilyen fickók ellen kellett akkoriban a Bundesligában eredményesnek lenni."

Közös munkánk idején egyszer listát készítettem azokról a magyar játékosokról, akik bajnoki gólt szereztek a Bayern München ellen. Ezen a listán ő állt az első helyen. De erre csak legyintett: „rég' volt ez, ki emlékszik már erre?" Igen, régen volt. 1971. augusztus 21-én, de aki Franz Beckenbauer mellől beveszi Sepp Maier kapuját az nyugodtan döngethetné a mellét. 2-2-t játszott akkor a Hertha a világ egyik szupercsatával. De Zoli nem volt melldöngető típus. Azzal sem kérkedett, hogy amikor már régen Magyarországon élve néha visszament Bajorországba, a hetvenes évek müncheni sztárjai mindig bevették őt az öregfiúk csapatukba. Maguk közé illőnek tartották.

Amikor mesterhármasokról beszélgettünk, hirtelen nem is emlékezett rá, hogy szerzett-e valaha felnőtt mérkőzésen három gólt. Aztán a homlokára csapott!

Ja, egyszer 1968-ban a Tatabánya ellen négyszer voltam eredményes, egy 4-1-es Fradi győzelem alkalmával. De nincs ebben semmi különös, örültem, hogy hasznára lehettem akkor a csapatomnak".

Nem ért 10-est Varga négy gólja

Csak a szokásos. Zseni vagy, de vannak hibáid. Az 1968. augusztus 28-án a Népstadionban lejátszott FTC-Tatabánya meccsen (4-1) Varga Zoltán rúgta a zöld-fehérek mind a 4 gólját. A Népsport 9-es osztályzatot adott. Meg is indokolta, hogy miért. "A mezőny legjobbjának Varga bizonyult azzal, hogy szünet után bámulatos cselekkel, virtuóz megmozdulásokkal és gólokkal ragadtatta tapsra a nézőket. Csak azért nem kaphat 10-es osztályzatot, mert az első félidőben voltak kihagyásai."
Értjük. Jó voltál. De nem elég jó.

A magánbeszélgetések során a mogorvának hitt ember olyan történeteket elevenített fel a pályafutásáról, amelyekből egy ötödik könyv is megjelenhetne róla. Mert egyáltalán nem volt ő mogorva, ha olyan társaságba került, ahol jól érezte magát. Az egyik legjobb barátja, Harsányi János, aki az utolsó pillanataiban is mellette volt, az infúziót fogva segített a mentőknek, a halála másnapján mesélte:

Sok barátja volt, de érdekes módon a többségük nem híres emberek közül került ki. Sokkal jobban érezte magát hétköznapi emberek társaságában."

Németes precizitását a televízió stúdiókba is magával hozta. Minden adásba a nálunk kapható német sportújságokkal érkezett, meg egy csomó jegyzettel. Minden meccsre, magazinműsorra alaposan felkészült. Nála hitelesebben senki nem tudott a Bundesligáról beszélni. Érthető, hiszen sztár volt a Herthánál és a Borussia Dortmundnál. De szigorú is volt. Ragaszkodott hozzá, hogy legkésőbb az adás előtti délután megkapja a részletes adásmenetet.

Varga Zoltán 1965-ben Forrás: MTI/Petrovits László

Közös munkánk három éve alatt egyszer fordult elő, hogy nem volt lehetőségem ezt időben megírni, ezért csak egy hevenyészett, összecsapott skiccet küldtem el, letudva a kötelezőt. Gondoltam én. Ám amint megérkezett már csörgött is a telefonom és Zoli számonkérően kérdezte: ez most valami vicc?

Maximalista volt. Magához is, a környezetéhez is. Még televíziósként is ritkán kért szabadnapot. Ilyen volt az a bizonyos áprilisi péntek is, amikor az őt meglátogató lányát és unokáját vitte ki a reptérre. Ezért nem tudta vállalni a Bundesliga beharangozó műsort. Szerdán a Manchester United-Bayern München BL-negyeddöntő szakértője volt és szombaton már bajnoki meccsen számítottunk volna rá. Bayer Leverkusen-Bayern München rangadót rendeztek a Bundesligában. A listavezető a harmadikhoz utazott. A bajnoki címet eldöntő találkozóra készültünk a 30. fordulóban. Kissé későn lettem kész az adásmenettel, csak kora este küldtem át neki. Felkészültem rá, hogy hamarosan cseng a telefonom emiatt. De nem ezért csengett.

Már nem emlékszem, hogy ki hívott péntek este, de a tragikus mondanivalójára igen. Varga Zoltán egy öregfiúk meccsen rosszul lett, és a mentők hiába küzdöttek az életéért, 40 perc után kénytelenek voltak feladni a harcot. 10 évvel ezelőtt, 2010. április 9-én halt meg.