15 éve Alex Ferguson segítségével akarták a szurkolók elüldözni a Manchester United új tulajdonosait

Tizenöt évvel ezelőtt, 2005. május 26-án lett a New York-i Glazer család a Manchester United futballklub többségi tulajdonosa. Az angol futball egyik legsikeresebb klubjának szurkolói a viharos vagyonszerzést követően másfél évtizeddel sem tudtak megbékélni az amerikaiak jelenlétével. Amiben nem kis szerepe lehet, hogy a MU hiába számít továbbra is a világ egyik legnépszerűbb klubjának és legtöbbet érő sportbrandjének, a pályán elért igazán nagy sikerek egyre ritkábbak, miközben a tulajdonos família különösebb szégyenérzet nélkül szivattyúzza ki a pénzt az Old Traffordról.

„Mi lesz a labdával?" - hangzott el egy futballpályán merőben szokatlan kérdés az Old Trafford egyik díszpáholyában, 2005. augusztus 9-én, miután Wayne Rooney megszerezte a vezetést a Manchester Unitednek a Debreceni VSC elleni Bajnokok Ligája-selejtező 7. percében. Az értetlenkedő tekintetek gazdái közül elsőként David Gill, a MU egyik igazgatója reagált, aki kimondta a számunkra nyilvánvalónak tűnő megoldást:

Semmi. Visszaviszik, és folytatódik a játék.

A párbeszéd lehetett volna vicces is, azonban sokkal inkább elgondolkodtató volt. A kérdést ugyanis a Manchester Unitedben alig több mint két hónappal korábban többségi tulajdont szerző Glazer család egyik tagja tette föl, rávilágítva a két kontinens közötti alapvető különbségekre:

számára ugyanis az új klub minden egyes pillanata, pláne egy gól, marketingértékkel bírt: árcédulát lehetett ráaggatni, és pénzt lehetett belőle csinálni.

Ahogy az amerikaifoci és baseballmeccseken a touchdown és a hazafutás után a labdát oda lehet (szinte kell) adni egy szurkolónak, amit majd mutat a tévé, illetve szép forgalmat generál a közösségi médiában (2005-ben ez még nem volt annyira jellemző, de mára nyilvánvalóvá vált).

Az NFL-ben szereplő Tampa Bay Buccaneerst is birtokló Malcolm Glazer és családja 2004-ben tűnt fel az 1991 óta londoni tőzsdén jegyzett klub körül, és kezdte el a fokozatos felvásárlást, amit kezdettől fogva a szurkolók ellenszenve, sőt látható haragja kísért. 2004 októberében vörös festékkel leöntötték a klub titkárának, Maurice Watkinsnak az autóját, amikor kiderült, hogy ő is eladta 2,5 millió font értékű tulajdonrészét Glazeréknek, egy Malcolm Glazerre hasonlító bábut pedig fellógattak az Old Trafford közelében (a Glazer fiúkat, Bryant, Avit és Joelt pedig rendőröknek kellett kimenekíteniük az Old Traffordról első látogatásuk alkalmával, 2005. június 29-én).

Barátságtalan fogadtatás az Old Traffordon Forrás: AFP/Martyn Harrison

A Shareholders United nevű szurkolói csoport a japán Nomura bankkal (és azzal a Coolmore csoporttal, amelyiknek 28,7%-nyi United-részvénye volt, és amelyik két tulajdonosával, John Magnier-vel és JP McManusszal csúnyás összerúgta a port Sir Alex egy Rock of Gibraltár nevű versenyló tulajdonojoga miatt) a háta mögött megpróbálta túllicitálni Glazeréket, de nem jártak sikerrel. Pedig vezetőjük, Andy Walsh mindent megpróbált: 2005. május 15-én felhívta a klub akkori vezetőedzőjét, a szinte teljhatalommal bíró Sir Alex Fergusont (az elmúlt hónapok számos egyeztetése során alakult ki a bizalmas kapcsolat kettőjük között), és arra kérte a menedzsert, hogy mondjon le.

Ha elbukik a Glazer-üzlet, Fergusont a vállunkon vittük volna vissza az Old Traffordra

– mondta Walsh. A szakvezető – aki korábban leszögezte, hogy a szurkolóknak beleszólásuk kell, hogy maradjon a klub életébe – azonban nemet mondott az ajánlatra, mondván „nem kockáztathatja a klub munkatársainak és a játékosainak az egzisztenciáját".

„Óriási kockázatot vállalt volna azzal, amit kértünk tőle, és jogi garanciák híján csak a szavunkat adhattuk neki, hogy minde úgy lesz, ahogy megegyeztünk. Ebben az esetben a szurkolók irányították volna a klubot, és nem olyan emberek, akik, szerintünk, csak a profitot akarják kivenni. Ezt mondtam el Alex Fergusonnak, amikor felhívtam. De abszolút tiszteletben tartom és megértem a döntését" – mondta el a történtekről Andy Walsh.

A szurkolók öt évvel később újra megpróbálták visszavenni a klubot. A Red Knights nevű csoport járt élen az akcióban, akik visszahozták a klub régi, utoljára a '90-es években elővett zöld-sárga színét, és egyre hangosabbak voltak a lelátón. Ennek az lett a vége, hogy

az eredendően titkos akció nyilvánosságra került, Glazerék pedig addig emelték az árat, amíg ellehetetlenítették a tervet.

De ebben az évben (2010) több mérkőzésen is pattanásig feszült a helyzet, és ekkor támadták meg a klubigazgató, Ed Woodward házát is.

Megtartották, mert hasznos volt

A Glazer családdal kezdettől fogva jó viszonyt ápoló Woodward szerepénél némileg ellentmondásosabb David Gill, vezérigazgató megítélése. Gill 2004 őszén még arról beszélt, hogy Glazerék hatalomátvétele „agresszív és romboló", és állítólag tőle származik a zöld-sárga tábor zászlói megjelenő „az adósság az összeomlás felé vezető út" mondat is. Ő ezt később tagadta, mondván, ezt a részt csak kiragadták a szövegkörnyezetéből. Az viszont tény, hogy 2005 decemberében a saját részvényeit nem az amerikaiaknak, hanem az elkötelezett United-drukkernek, az igazgatótanács egyik tagjának, Jim O'Neillnek adta el 1,3 millió fontért. Glazerék ennek ellenére is ragaszkodtak hozzá, hogy a klubnál maradjon, egyrészt mert ő volt a biztosítéka, hogy Ferguson is marad, másrészt pedig remek kapcsoaltai voltak az angol szövetség (FA) és a PL felé. 2006 nyarán be is választották az FA igazgatónacsába. Amikor 2013-ban elhagyta a klubot, hogy beüljön az UEFA végrehajtó bizottságába, 2005-ben még egymillió fontos éves fizetése már 1,9 millió fontnál járt.

A United-drukkerek kezdeti félelmei korántsem voltak alaptalanok: az 1931 óta adósságok nélkül működő klub hirtelen nyakig eladósodva találta magát. A nagyjából 800 millió font értékű felvásárláshoz ugyanis a Glazer család csupán 270 millió fontot mozgosított a saját vagyonából, 580 millió font pedig kölcsönből lett fedezve – aminek már az első évben 63 millió font volt a kamata.

A klubnak a 2020-as első negyedévben 301,7-ről 429,1 millió fontra nőtt a nettó adósságállománya, ami mellett mintegy 23 millió fontba került a klubnak a Premier League leállása – és ekkor még csak két hétről beszéltünk. Igaz, ha újraindul júniusban a bajnokság, akkor vélhetően nem kell búcsút inteni az elmaradt közvetítések miatt a jogtulajdonosoknak visszajáró 15 millió fontnak,

viszont a bezárt stadion hetente 4 millió fontot húz ki a klub zsebéből

(a meccsnapi bevételek mellett nincsenek stadiontúrák, nem üzemelnek az éttermek, pubok és az óriási ajándékbolt sem). Ez viszont nem akadályozta meg a Glazer családot, hogy kivegye részvényesi osztalékát, mintegy 8,8 millió fontot. Ugyanezt még nyáron is megtehetik egyszer... Viszont mindenképpen a javukra írható, hogy nem kényszerítették ki a játékosok fizetésének csökkentését, és nem küldtek el egyetlen alkalmazottat sem – a kormány által adott engedménnyel viszont éltek, így ráérnek később befizetni az esedékes 10 millió font általános forgalmi adót.

Számítások szerint a család által egykor befektetett 270 millió fonttal szemben a MU-ban részvényes hat Glazer gyerek (öt fiú és egy lány) mindegyike már mintegy 200 millió fontot varázsolt ki a klubból az elmúlt másfél évtizedben. Persze az is igaz, hogy az üzlet még így is virágzik: a Manchester United még mindig a második legértékesebb futballklub a világon szorosan a Real Madrid nyomában.

Dől a pénz a klubkasszába

És a csapat ugyan elveszítette a harcot az olyan mezszponzorokért folytatott versenyfutásban, mint az Etihad (a közel-keleti óriásvállalat inkább a City mellett döntött), azért

a Chevrolet-ből csak sikerült hét évre 450 millió fontot kivasalni,

ennyiért lettek a csapat mezszponorai, és úgy néz ki, hogy a 2021-től a helyükre lépő kínai Haier még ennél is többet fog fizetni – 70 millió font/évről szólnak a hírek.

A következő szezonban még a Chevrolet emblémája lesz a mezeken, aztán jön valami más, még több pénzt hozva a házhoz Forrás: AFP/Oli Scarff

Azt meg kell hagyni, hogy Glazerék ehhez értenek: egyetlen más csapatnak sincs annyi globális, regionális, üzleti és média partnere, mint a MU-nak (összesen 61), legyen szó hivatalos gumiabroncsról, csokiról, whiskyről, zeneszolgáltatóról vagy játékról. A klub meccsnapi bevétele 2019-ben ugyan kevesebb volt, mint tíz évvel korábban (111 millió font a 115 millióval szemben), de ez mit sem számít, ha a közvetítési jogokból származó bevételek eközben 98-ről 241 millió fontra nőttek, míg a kereskedelmi eredmény 66 millióról 275 millióra hízott éves szinten. Nem csoda, hogy ma már átalános üzleti modellnek számít a United gazdálkodását másolni.

A klub jelentősen kibővített markteingcsapata egyre nagyobb irodákat bérel London szívében, a Cityben. A dolgozók folyamatosan térképezik fel a világ több tízezer vállalatát, hogy melyek jöhetnek szóba újabb partnerekként. A távol-keleti kapcsolatok ápolására már megnyílt a hongkongi iroda is – a példát pedig követte a Manchester City és a Liverpool is.

Edward Freedman, a klub ajándéktárgyakért (merchandising) felelős részlegének egykori aranykezű vezetője (öt év alatt meghússzorozta a bevételeket az 1990-es évek közepén) viszont amondó, hogy

ez a hozzáállás tönkreteszi a brandet, oda lesz a klub karizmája, a Manchester United név ragyogása.

Az irtózatos bevételek azonban egyre ritkábban párosulnak hasonlóan hangzatos sportsikerekkel. Márpedig a stadionba kijáró vagy a tévé elé leülő szurkolókat sokkal boldogabbá teszi egy megnyert trófea, mint egy gyümölcső szerződés a Cadburyvel és a LEGO-val. Sir Alex 2013-as visszavonulásáig ezekből sem volt hiány: a Glazer-érára eső nyolc évében öt bajnoki címet és három ezüstérmet szállított egy BL-győzelem (2008) és egy klubvilágbajnoki cím mellett. Azóta viszont a csapat csak kétszer végzett a top 4-ben (2015-ben 4., 2018-ban 2018-ban 2. lett), egyszer-egyszer nyerte meg az FA-kupát és a Ligakupát.

Régen látott vendég: a PL trófeája mostanában gyakrabban tűnik fel a Manchester City környékén Forrás: AFP/Chris J Ratcliffe

A nemzetközi színtéren viszont csak egy Európa-liga-győzelem jött össze (2017), a BL-ben viszont, ahol a nagy pénzeket osztják, és, amire az egész világ figyel a negyeddöntő az elmúlt hat szezon legjobb eredménye. Kétszer pedig el sem indulhatott a nagy múltú gárda a világ legfontosabb sorozatában. Mindeközben szinte évről-évre nőttek az átigazolásokra költött összegek, valamint a játékosok fizetései is.

A pályán elért sikerek hiányában pedig a kereskedelmi partnerek érdeklődése is megcsappan – mindenki szívesesebben adja a pénzét a győztesnek.

Az akutálisan legfelkapottabb sztárok (Virgil Van Dijk, Matthijs De Ligt, Adrian Rabiot, Antoine Griezmann, Aaron Ramsey) azonban nem választják a klubot, látva, hogy nem sok esélyük van bármit is nyerni (de az is előfordul, hogy a rendkívül lassú döntéshozatal miatt marad le a United egy-egy kiszemeltről). Az olyan klasszis, mint Zlatan Ibrahimovic manchesteri kalandja is inkább a szabályt erősítő kivétel, ráadásul a svéd zseni már túl volt pályája csúcsán 2016-17-ben.

Ugyanakkor, ha a klubot a washingtoni irodájából, egy George Best-poszterrel a háta mögött irányító Joel Glazer (Malcolm Glazer 2014-ben halt meg, azóta Joel a főnök) úgy érzi, hogy megbízható ember kezében van a csapat kormánya, akkor nagyon is bőkezű tud lenni: Ole Gunnar Solskjaer a feltétlen bizalmát élvezi, akire az edző azt mondja, hogy érdemes megvenni, azt meg is veheti.

Ole Gunnar Solskjaer (balra) 2005-ben maga is aláírta a Glazerék ellen tiltakozó szurkolók petícióját, azóta viszont nagyot fordult a világ. Csak rá kell mutatnia a Bruno Fernándes kaliberű játékosokra, és már utalhatja is értük a pénzt Forrás: AFP/Paul Ellis

Így vehetett tavaly nyáron két védőt kb. 130 millió fontért (Harry Maguire 78, Aaron Wan-Bissaka 49 millió fontba került), télen meg egy középpályást ugyancsak majd 50 millióért (Bruno Fernandes). És való igaz, egyikük sem okozott csalódást, ahogy a fiatal Daniel James sem (érte 15 milliót kapott a Swansea). A hírek szerint idén nyáron is lesz pénz bőven erősítésekre, de bár a nagy terveket könnyen keresztebe húzhatják a koronavírus-járvány okozta veszteségek.

Mintha tényleg szeretnék a klubot

Glazerék 2005-ös hatalomátvétele óta szinte folyamatosan téma, hogy meddig terveznek a klubbal. Az, hogy a Tampa Bay Buccaneers 1994 óta a családé, nem jelent igazi támpontot, hiszen ott mégiscsak egy „hazai", amerikai üzletről van szó. Mint azt láttuk, az évek során házon belülről is próbálták eltávolítani a családot, de a United neve éppen elég vonzó ahhoz, hogy rendszeresek legyenek a kívülről jövő megkeresések is. A legutóbbi ilyen a szaúdi állam részéről érkezett, amit nem vertek nagydobra, a közel-keleti ország globális befektetésekre létrehozott Public Investment Fund nevű alapja pedig úgy néz ki, hogy végül a Newcastle Unitedet veszi meg 300 millió fontért. Egyes elképzelések szerint ennek az is oka lehet, hogy a MU még nekik is túl nagy falat lenne, ami az Old Trafford felújításával (átépítésével) akár 5-6 milliárd fontba is belekerülne (magának a klubnak jelenleg kb. 4 milliárd font a piaci értéke).

„Az emberek gyakran hajlamosak alábecsülni, hogy a Glazer család mennyire kötődik a klubhoz. És nem csak azért, mert pénzt tudnak belőle kivenni,

hanem azért is, mert a Manchester United tulajdonosának lenni, igenis rangot jelent

– mondta a klub egy korábbi vezető tisztviselője.

Avram (balra) és Joel Glazer az Old Traffordon 2016 augusztusában egy Southampton elleni bajnoki mérkőzésen Forrás: AFP/Oli Scarff

Egy másik elmesélte, milyen volt az első vezetőségí ülés az új tulajokkal. „Nézzétek, azért vettük meg ezt a klubot, mert jó befektetésnek tartjuk, mondták. Nem kezdtek süketelni, hogy milyen régóta a MU rajongói. Egyértelművé tették, hogy ők itt üzletemberek, akik üzleteket kötnek. És meg kell hagyni, hogy azt jól csinálják."

Még a kétkedők közül sikerült többeket meggyőzniük. „Amerikában a sport üzlet valóban üzlet, ezért sikeresek gazdaságilag a klubjaik.

És, ha kicsit hátrébb lépünk, jól látjuk, hogy a United valóban jó befektetés, és működnek azok az ötletek, amelyeket annak idején magam is borzalmasnak találtam.

Teszem azt, hogy négy gólt rúgva nyer a United az Old Traffordon, ki ne akarna licitálni a meccslabdákra, nem?" – teszi fel a kérdést és válaszolja is meg egyúttal Ben Hatton, a klub egykori gazdasági igazgatója.

A többek által is rendkívül okosnak és érzékenynek titulált Joel Glazer irodájában nem csak az 1968-as (a Benfica ellen hosszabbításban 4-1-re megnyert) BEK-döntőn készült, George Bestet ábrázoló fotó lóg a falon, de van egy nagy kép az 1958-as müncheni légikatasztrófa 50. évfordulóján rendezett Manchester City elleni derbiről (a United szponzorfelirat nélküli, korabeli stílusú mezben lépett pályára), valamint az Old Trafford hazai öltözőjének kicsinyített mása is. Az igaz, hogy Malcolm Glazer soha nem tette be a lábát a United stadionjába, a fiai viszont többé-kevésbé rendszeresen feltűnnek a lelátón.

Mi lesz a stadionnal?

Az Old Trafford ugyan az egyik legpatinásabb angol stadion, de éppen ebből a „patinából" adódóan már jócskán eljárt felette az idő. Glazerék érkezése óta napirenden van egy teljes felújítás, netán egy új létesítmény építése, de az elmúlt tizenöt év csak arra volt elég, hogy az északi oldal két sarkához hozzátoldva 76 ezresre bővítsék a kapacitást. A stadion így ugyan a Wembley mögött a második legnagyobb futball-létesítmény, azonban nem lehet vele igazán jól keresni. Az Etihadhoz (ManCity), az Emirateshez (Arsenal), pláne a Tottenham új stadionjához képest avittnak tűnik, a VIP boxokat a riválisokhoz képest csak bagóért lehet eladni. Pedig a pénz onnan jön: az Arsenal kb. 61 ezres stadionjában a meccsnapi bevételek harmad folyik be a 8000 VIP szék értékesítéséből. A jegyárak 2012-es befagyasztásával (igaz, addigra kb. 50 százalékkal megemelték az árakat), a szolgáltatások színvonalát is befagyasztották, ami egyaránt igaz a büfék színvonalára és a biztonsági szolgálat pokróc modorára. A stadionra 2019-ben mintegy 20 millió fontot költöttek, egy új, a legjobbakkal versenyképes létesítmény azonban kb. 1 milliárd fontba kerülnek, amit a Glazer családnak nem nagyon van kedve kifizetni.