Szeptember 4-én derült ki, hogy a Paksi FC első csapatát is elérte koronavírus-járvány. A folyamatos PCR-tesztelések során a múlt pénteki eredmények több játékosnál és a csapat szoros környezetében is pozitivitást mutattak. Ezen személyek a járványügyi előírásoknak maximálisan eleget téve azonnal elkülönítésre kerültek.
A folyamatos tesztelések mellett az elmúlt napokban is emelkedett a fertőzöttek száma, így a Paksi FC szeretett volna a Magyar Labdarúgó Szövetség által közzétett egymeccses halasztási kérelmével élni az OTP Bank Liga negyedik fordulóját illetően, amikor szeptember 11-én este a Ferencváros otthonába látogat. A helyzetükről a Ferencváros elöljáróit is értesítették, illetve számukra is elküldték a szükséges hivatalos dokumentumot kérelmükkel kapcsolatosan. A Ferencvárosi TC ugyanakkor a csütörtök délutáni válaszlevelében nem járult hozzá a mérkőzés elhalasztásához, tehát az összecsapást a Paksi FC-t körülvevő víruskörülmények ellenére le kell játszani.
A Paksi FC a közleményében megjegyezte, rendhagyó találkozó lesz, hiszen a játékosaik a folyamatos tesztelések és a sokasodó pozitív eredmények miatt szervezett formában egy hete nem tréningezhettek. A Paksi FC keretét értelemszerűen utánpótlás-játékosokkal kell majd feltölteni, hogy meglegyen a mérkőzésre elengedő létszámuk.