Futballmeccsen mentette meg egy gyerek életét a soltvadkerti hős
![](https://cdn.origo.hu/2023/12/mVuhbnuBJfa73nqY94Rkt6SB8gMJP9ar-YXyQGjqEqk/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VjYThiMDEwMWIzMTRhODdhYTNhODAzNmY3M2Y5ODc4.webp)
Vasárnap fogadta a Soltvadkert a megyei első osztályban a Bácsalmás csapatát és természetesen Szabó Attila is ott volt a pálya szélén. A szakembernek a második félidőben akadt nem várt feladata, életet kellett mentenie.
Telefonon kerestük Szabó Attilát, aki így emlékezett vissza a történtekre:
„Nem volt már sok hátra a meccsből, amikor egy anyuka megkopogtatta a vállam. Azt mondta, nem lélegzik az egy éves gyereke és már a kezembe is nyomta. A jobb kezembe fogtam a gyereket, elkezdtem a szívmasszázst és a befújást. Négy-öt próbálkozás után már próbált lélegezni, de két-három levegővétel után megint abbahagyta. Folytattam az újraélesztést, próbáltam hallgatni, hogy szuszog-e, de a sok ember miatt, aki körülvett minket, nem volt egyszerű. Nagyjából hússzor fújhattam levegőt, mire végre felsírt. Később megérkeztek a mentők is és átvették a gyerek ellátását, akit megfigyelésre és kivizsgálásra kórházba vittek" – mondta Szabó Attila, aki szerint egy-két percig tarthatott az újraélesztés.
Az anyuka párja, a gyerek édesapja a pályán focizott, amikor az eset történt. A pályáról egyébként észre sem vették, mi történt. A 2-2-es döntetlen után rövid ideig bosszankodtak is a játékosok, de miután kiderült, mi történt, természetesen már senkit nem érdekelt a végeredmény.