A hosszabbításban nyert Diósgyőrött a Paks - videó
![](https://cdn.origo.hu/2023/12/Vt5ehh4fbPb_ed92oS2QstO4xJDhddchQatkBKLCIyM/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2EyZThhMzgzYjQ4ZjQxMTc4ZmY2YTA2NTRiMjY5MTI5.webp)
A mérkőzés első meglepetését Böde Dániel középpályás játéka okozta, mert a veterán támadót az új paksi edző, Bognár György visszavonta elölről.
Az összecsapást a vendégek kezdték jobban, az első tíz percben egyik paksi támadás érkezett a DVTK kapuja elé a másik után. A 11. percben aztán Bertus tekerte be jól középre a labdát, ahol az érkező Hahn fejelhetett, azonban Antal szögletre tudott menteni, így maradt a 0-0.
A hazaiak az első komolyabb lehetőségüket a 22. perc végén jegyezhették. Ekkor egy jó passzt követően Hasani mutatott be egy jó cselt és körülbelül 22 méterről lőtt kapura, de célt tévesztett.
Nyolc perccel később megint a DVTK lőtt távolról, ezúttal kapura is tartott a labda, de Hegedűs védeni tudott.
A 34. percben aztán úgy tűnt, hogy megtört a gólcsend, miután Hahn közvetlen közelről a hálóba jutatta a labdát. A paksi öröm azonban hamar véget ért, miután a játékvezető egyértelműen jelezte, hogy a találat les miatt nem érvényes.
A legközelebb a gólhoz a diósgyőriek egy egészen furcsa helyzet után jutottak a 40. percben. Egy szöglet után a paksi védelem ki akarta vágni a labdát, de egy DVTK-játékost találtak telibe és a róla visszapattanó labda majdnem utat talált a vendég kapuba.
Mikor már úgy tűnt, hogy gól nélkül ér véget az első félidő, a hosszabbításban
Szabó erőből lőtte be középre a labdát, amelyet a korábbi újpesti labdarúgó, Windecker vágott a hazai kapuba.
Ezzel 1-0-s vendég előnnyel mehettek el a felek a szünetre.
A DVTK aztán a második félidő első perceiben ígéretes helyről kapott szabadrúgást. Molnár állt a labda mögé és
nagyjából 22-23 méterről gyönyörűen talált be a paksi kapuba, amivel 1-1-re módosította az eredményt.
Az 55. percben Böde Dánielt le kellett cserélni, és mint később kiderült, egy izomsérülés miatt fejezte be idejekorán a mérkőzést a vendégek csapatkapitánya.
A paksiak a második 45 percben jóval többet birtokolták a labdát, szerették volna eldönteni a három pont sorsát. A 91. percben végül siker koronázta a próbálkozásokat, amikor egy szögletet követően Szakály lőtte be a mindent eldöntő második vendég gólt, amivel 2-1-re győzött a Paks a DVTK otthonában.