A győri születésű Lakat Károly előbb a Győri AC, majd a Szegedi KEAC és a Szegedi AK játékosa volt, 1943 és 1952 között pedig a Ferencvárost erősítette balfedezetként. A fővárosi együttes színeiben egyszeres bajnok, háromszoros ezüst- és egyszeres bronzérmes volt. Összesen 302 mérkőzésen szerepelt az FTC-ben, és hat gólt szerzett. Beválasztották a klub örökös tagjai közé illetve megkapta a Magyar Köztársasági Sportérdemérem ezüst fokozatát, majd a Magyar Népköztársaság kiváló sportolója elismerő címet.
A magyar válogatottban 1945 és 1950 között 13 alkalommal szerepelt.
Kiváló érzékkel helyezkedett, pontos ütemérzékkel szerelt, és szívósan őrizte ellenfelét. A védekezés volt az erőssége, de a támadásokat is kiválóan segítette. Fejjátékában némi hátrányt jelentett alacsony termete.
Edzőként 1956 és 1985 között a Gödöllői Dózsa, az MTK, a Szegedi Haladás, a Tatabányai Bányász, a Ferencváros, a Budapesti Honvéd SE, a Salgótarján, a Volán SC és a Debreceni MVSC együttesét irányította.
Ebben az időszakban a Ferencvárossal kétszeres bajnok (1967, 1968) és Vásárvárosok Kupája-döntős (1968) volt.
A Tatabánya élén 1972-ben döntős volt a Magyar Népköztársasági Kupában, és kétszer megnyerte a Közép-európai Kupát (1973, 1974).
Összesen 625 magyar bajnoki mérkőzésen ült a kispadon vezetőedzőként, ezzel második az örökranglistán Garami József mögött.
A magyar olimpiai válogatott pályaedzőjeként 1960-ban Rómában bronzérmes volt, majd 1963-ban átvette a csapat irányítását, amely
1964-ben Tokióban, és 1968-ban Mexikóvárosban is aranyérmet nyert.
Kovács Ferenc lemondása után, 1979-ben és 1980-ban hat mérkőzésen át a felnőtt válogatottat is irányította. Edzői pályafutását 65 évesen fejezte be.
A Tanár úr becenevet nem csak polgári foglalkozása – magyar irodalom és történelem szakos tanár –, hanem magas szintű labdarúgótudása, sportszerű, szorgalmas játéka miatt is kiérdemelte.
Lakat Károly 1988. december 3-án Budapesten hunyt el.